Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Vajon visszakaphatom még őt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon visszakaphatom még őt?

Figyelt kérdés

4 hónapja elhagyott a pasim. Sajnos csak 3 hónapot voltunk együtt. De nagy volt a szerelem. Legalábbis azt hittem, hogy ő is igazán szeret, mert ezt mondta, megis elég könnyedén, hülye indokkal hagyott el. Az az igazság, hogy csak addig voltam neki jó, amíg mindenben egyetértettünk. Ahogy megkérdőjeleztem valamiben és mas volt a véleményem, mint neki, meg se akarta beszélni a dolgokat és elhagyott, mert hogy nem illünk egymáshoz szerinte. Más világ vagyunk. Neha összefutunk, mert egy helyen dolgozunk. Az előttem levő csaja szintén. És félek, hogy újra összejött vele. Mivel neha beszélgetek a volt parommal meg kedves is velem. Eleinte közömbös volt. Most megint kezd olyan lenni, mint előtte. Tett is már rám megjegyzést, ami jól esett . De nem merem magam beleélni, hogy újra egy pár leszünk. Hogy tudhatnám meg, hogy együtt van e az exével? Az a baj, hogy 3 evig éltek együtt. Ha meg kiderülne, hogy nincsenek együtt, akkor hogy próbálhatnám meg visszaszerezni őt? Én úgy érzem, hogy egy próbát megér, megha nem is lesz jó a vége. Mit veszíthetek? De hogyan kezdjem? Kérhetek tanácsot?

26 L


2017. jún. 7. 10:12
 1/3 anonim ***** válasza:
Hányszor írod még ki ezt a kérdést? Már az előző kérdésben is leoltottak, itt is lefognak. Te vagy az, akinek van egy gyereke és farokról farokra ugrál. Hagyd a pasit és komolyodj meg végre, felelősségteljesen kellene viselkedni.
2017. jún. 7. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
"Az az igazság, hogy csak addig voltam neki jó, amíg mindenben egyetértettünk. Ahogy megkérdőjeleztem valamiben és mas volt a véleményem, mint neki, meg se akarta beszélni a dolgokat és elhagyott, mert hogy nem illünk egymáshoz szerinte." - es aruld mar el miert lenne jo biznisz ismet egy ilyen kapcsolatban elni, ahol meg a velememyedet sem mondhatod ki, mert "jaj, elhagy!". 26 eves felnott nokent legyenek mar igenyeid meg ennel picit tobb eszed.
2017. jún. 7. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Csatlakozom az előttem szóló írásához.Amennyiben nem számít a véleményed a másik szemében, semminek néz, kár erőlködni, nem visszaszerezni kell, hanem menekülni!
2017. jún. 8. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!