Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Ex mit mondott, mikor szakítot...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ex mit mondott, mikor szakítottatok vele?

Figyelt kérdés
Nekem eddig mind ugyanazt, hogy épp most akart összeköltözni velem, és még a gyereken is gondolkodtak. Előtte pedig egyiket se mondták egy szóval sem, sőt, ellenezték a gyereket. Persze, nem hittem el egyik alkalommal sem, de érdekes, hogy azt hiszik, erre majd rögtön igent mond az ember. Ti hallottátok már ezt? 23L

2017. jún. 19. 09:36
 1/10 anonim ***** válasza:

Én ilyet még nem hallottam, ugyanis férfi vagyok :)


Nekem azt mondta a volt feleségem hogy az én hibám is hogy megcsalt :)

2017. jún. 19. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ugyanezt mondta az exbarátom, az én hibám az hogy ő most mással van, mert én nem tettem meg mindent a kapcsolatunkért. (Akkor jöttek össze, amikor még együtt voltunk tehát megcsalt). Miközben egész végig én küzdöttem értünk, a seggét is kinyaltam kb. :D Ő meg teljesen elhanyagolt, nem hallgatott meg, férfi létére csak hisztizett és besértődött, ha próbáltam megbeszélni a problémáinkat (normális hangnemben persze).
2017. jún. 19. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Nekem egyetlen exem van, ő annyit mondott először(kb 10 hónapig szenvedtünk együtt), hogy pont most szakítok vele, mikor végre tesz értünk?!! Ezután pedig azt vágta hozzám, hogy azt se gondolta volna, hogy idáig kibírjuk.

Fél év után hirtelen sok gondunk támadt, én ezt követően 10 hónapig igyekeztem javítani a kapcsolatunkon, és a lelkére beszélni, hogy változtasson, ő mindig csak ígérgetett, majd az utolsó 2 hétben kezdett el tenni is valamit kettőnkért, de akkor már semmit sem jelentett nekem.

2017. jún. 19. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon vicceseket tudnak mondani.


Ha kivesszük azokat, akik sírtak és nem hitték el, akkor volt olyan, aki tartotta magát(szerintem is jó döntés/én is szakítani akartam). Volt olyan, aki felháborodott, hogy még én dobom őt vagy a menjek csak úgysem érdekli, aztán volt egy, aki megcsalással vádolt, mert nyilván csak azért lehetne őt ejteni, egy pedig bepróbálkozott barátság extrákkal kapcsolattal..


Egyik sem próbált így magáhozédesgetni, annál többre tartják magukat az exeim, hogy olyannal legyenek, aki nem akarja őket eléggé.


Szerintem ugyanazt az önbizalomhiányos típust fogod ki mindig, aki érzelmi zsarolással is magánál akarna tartani.

2017. jún. 19. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

"Ottrohaggyál meg te szemétláda!"

Nem maradtunk barátok...

2017. jún. 19. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Nekem egészen konkrétan azt mondta, hogy mindig nézzek a hátam mögé az utcán, mert bárhol megtalál. :D mire megtudtam, hogy kicsit zakkant a pasi, addigra nehéz volt tőle megszabadulni.
2017. jún. 19. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Kettő volt, az egyik azt mondta, nem lehet olyat csinálni, hogy kikapcsolom, mint egy rossz filmet, miután hisztérikusan szétverte az arcomat, majd őrjöngve távozott, de hitte, hogy ezt helyre lehet hozni. A másik inkább szerető volt, de találtam nekem való, nagyszerű párt, akkor mondtam, hogy nemhogy összejárni nem fogunk, de beszélgetni sem szeretnék már vele. Ott volt minden, sorolom:

- jól meggondoltad?

- és ha elveszlek feleségül, csak várj még fél évet...?

- és majd mikor elhagy, nem lenne jó, ha ott lennék, és megvigasztalnálak?

De a kedvencem tőle: Ha 10 évet leszel vele, és engem meglátsz 10 év múlva, úgyis engem választanál...

2017. jún. 19. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

"Kösz, hogy tönkretetted az életemet!"

Ezt elmondta a családja is nekem :D

Meg még szakítás után is összevissza ri...bancozott és minden amit el tudsz képzelni.


Nekem nem a gyerekkel jött ez az ex, hanem az eljegyzéssel. Hogy ő már kinézte a gyűrűt és tudta, mikorra lesz meg rá a pénz, eltervezte a konkrét lánykérést. Előtte meg mindig azt mondta, hogy jaj majd meglátjuk meg jaj majd 5 év múlva...


22/L

2017. jún. 19. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
8. vagyok: Ja és meg is fenyegetett, hogy megver engem és apukámat is... :O
2017. jún. 19. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Négyes, az egyik ezt is mondta. Evvel hívott fel először, és azt mondta, olyan normális voltam, nem kiabáltam, nem cirkuszoltam, hogy ő nem hitte el, hogy ezt komolyan mondtam. Jó nagyot néztem rá. Utána jött a fentírt.
2017. jún. 20. 18:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!