Jól döntöttem, hogy elhagytam, pedig nagyon szeretem?

Egy éve voltunk együtt, már az elejétől kezdve elég rapszodikus volt a kapcsolatunk. Féltékeny volt, így leültünk, és megbeszéltük, hogy megpróbáljuk még együtt. Akkor egy darabig nyugi volt, kb. fél éve összeköltöztünk. Én nagyon ragaszkodtam hozzá, de azt vettem észre, hogy a fejemre nőtt. Mindig mindenben kikértem a véleményét, szerettem, kényeztettem. Cserébe ő volt az, aki mindig hibát talált bennem. Annyira féltékeny volt, hogy behisztizett, amikor rövid nadrágban mentem dolgozni, nem jártam egyedül buliba a barátnőkkel. Egy idő után már csak ő volt nekem, meg a házimunka, nem jártunk sehová, belekényelmesedtünk ebbe az egészbe. Én mindig kértem, hogy változtassunk, mindig megígérte, hogy megváltozik, jött a sablonszöveggel. Nagyon sokáig rágódtam rajta, hogy mi legyen. Összevesztünk, és én elköltöztem tőle. Azóta csak sír, nem eszik, és amikor odajön, nekem mindig összetörik a szívem, hogy látom szenvedni. De tudom, hogy nem képes megváltozni, és ha visszamegyek hozzá, akkor megint egy darabig szép és jó minden, aztán meg... Gyereket akar tőlem, én viszont nem merek erre tervezni.