Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szerintetek ne is írjak neki,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ne is írjak neki, vagy pont hogy bunkó leszek, ha ezek után egyáltalán nem keresem? De az a baj, keresni se lenne értelme.

Figyelt kérdés

Újra találkoztam egy tinédzserkori exemmel, az első szerelmemmel. Régen 2 évet jártunk, és nagyon fájt a szakítás. Azért lett vége, mert azt hitte, megcsaltam. Pedig sosem történt meg, de sajnos minden jel arra mutatott, hazudok és megcsaltam. Fiatalok voltunk és bolondok, szarul kezeltük.

Persze még mindig fiatalok vagyunk, de már másképp. Összefutottunk egy McDonaldsban, és együtt töltöttük az egész napot, egészen hajnali fél 2-ig. Lejártuk a lábunkat, kajáltunk, beszélgettünk. Nagyon jól sikerült, a vége egy csókba fulladt, és azt hiszem ki merem jelenteni, az volt eddigi életem legjobb csókja. Olyan bátortalanul indult, egy nagyon feszült, izgalmas, romantikus néma perc után, és annyi érzelem, keserűség és öröm vegyült bele. Emlékek, remények, csalódás és megbánás, minden volt abban a csókban.

Csakhogy hiába melegedtünk így össze, nem gondolkodhattam folytatásban, mivel ő külföldön él, mint megtudtam. És még csak nem is egy kábéra elérhető helyen, mint Németország vagy Anglia, hanem rohadt messze. Épp csak hazalátogatott egy 2-3 hétre.

Nem sokkal a találkozónk után már indult is a repjárata, aznap újra találkoztunk. 3 vagy 4 nappal azután a hosszúra nyúlt éjszaka után. A Déli pályaudvarnál találkoztam vele. Gyorsan bekaptunk valamit, aztán a piros metróval átmentünk a Deákra. Nagyon nehéz volt a szívem. Mikor a Deáknál felértünk a kék metró peronjára, az ő szerelvénye már érkezett is fél percre rá. Még egy csókot váltottunk, de ez rövid volt, egy összecsapott búcsúcsók. Azt mondta, hogy az a csók, és itt az előzőre gondolt, neki sokat jelentett, és sajnálja, hogy szétsodor minket az élet. Itt egy kicsit örült a szívem, hogy ő is azt érezte amit én.

De aztán beállt az emberek közé, akik szálltak fel a metróra, én meg átsétáltam a szemközti vágányhoz. Mire visszafordultam, már nem találtam a szememmel az emberek közt, hiába kerestem. Aztán csukódtak az ajtók, és elvitte... Hát addig bírtam, akkor elsírtam magam. Próbáltam a trükköket, hogy felfele nézek, meg belecsípek a kezembe hogy fájjon, de így is kijött néhány könnycsepp. Aztán az én metróm is jött, és elmentem. Tudtam hány óra hány perckor száll fel a gépe, néztem az órám mikor eljött az idő. És olyan távol éreztem magamtól rögtön.

Legszívesebben elkísértem volna amúgy egész a reptérig, de nem akartam tolakodó lenni, ez is luxus hogy még egyszer találkoztunk, különben is Kőbányán még találkozott a családjával, akik kikísérték. A szűk család való a búcsúhoz, nem én, én egy senki vagyok az életében ebből a szempontból.


2017. aug. 10. 17:34
 1/2 fanni20044 válasza:
szia :) szerintem nyugodtan írj rá, lehet örülne is neki, én is külföldön lakom... nagyon messze... és jól esik ha mondjuk az exem rám ír hogy mi a helyzet... a mi szakításunk után valahogy ,,barátok,, baradtunk amennyire csak lehet, neked is ajánlom, és gondolom te is szeretnél kommunikálni vele... írkáljatok, skypeoljatok, bármi ilyesmi, egyszer ha úgy is van bisztos fogtok találkozni, és akkor jobb lesz úgy a szemébe nézni hogy beszélgetsz vele , és ő is vágyik a társaságodra ^^ remélem hasznos volt ez a komment :) sok sikert <3 19/L
2017. aug. 10. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Igen, köszi.
2017. aug. 11. 01:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!