Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért büntet engem folyton az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért büntet engem folyton az élet, vagy az Isten?

Figyelt kérdés

Nagyon hosszú a történet, de megpróbálom rövidre fogni.

Ott kezdődik, hogy a barátnőm biszex. Ezt jóval az előtt elmondta nekem, hogy elkezdtünk volna járni. Azt is, hogy mitől kezdett el vonzódni a saját neméhez is: gyerekkorában molesztálta őt a nagybátyja, emiatt a férfiaktól elkezdett undorodni :( előttem hosszú ideig csak lányok tetszettek neki és csak lányokkal járt, nagyon ritkán volt fiúval is azért, de ők meg szintén elég erőszakosak voltak vele :( hosszú idő után én voltam az első fiú, aki tetszett neki. Látta, hogy én más vagyok, mint az eddigiek. Én is reménykedtem benne, hogy sikerül neki fejben összeszednie magát, és hogy tudok neki segíteni, hogy képes legyen fiúval is járni, a múltja ellenére. És úgy tűnt sikerül is. Valahányszor csak találkoztunk, mindig ő volt az aktívabb. Ő volt az aki hozzámbújt, ő volt az, aki csókolózni akart, meg stb... Én szándékosan türelmes voltam, mert féltem, hogy kísérti őt a múltja, ezért úgy gondoltam, hogy inkább diktálja ő a tempót.

A héten elmondta, hogy akármennyire is próbálkozik, nem képes hozzászokni ahhoz, hogy fiúval van. Kísértik őt a múlt ördögei. Azért is próbálkozott mindennel annyira, meg erőltette, hogy hozzászokjon, de nem tud. Hiába vagyok más, mint a többiek, és hiába szeret. Hiába illünk össze, és hiába hasonlítunk. Ő csak lánnyal tud együtt lenni. Úgyhogy ő nem szeretné a kapcsolatunkat folytatni...


Rólam tudni kell, hogy nagyon nehezen megy az ismerkedés, és párkeresés. Ő volt a második barátnőm (az első kapcsolatom 4 évvel ezelőtt volt, az 6 hónapos volt, ez a mostani csak 3). Nagy nehezen végre találtam valakit, akivel szinte teljes mértékben összeillettünk, és szinte tökéletes volt... akivel akár az életem is leéltem volna... és erre ez a vége.


Mintha büntetne engem az élet... mintha vezekelnem kellene valami miatt, amit nem tudok, hogy mi...


És fogalmam sincsen leginkább, hogy most hogyan tovább. Amióta először volt kapcsolatom, én szinte képtelen vagyok egyedül lenni...


21F



2018. máj. 19. 15:28
 1/7 anonim ***** válasza:
Nem értem ígért váltak ilyen sokat ettől a kapcsolattól? Erre lehetett számítani! Ha téged molesztalna egy no kiskoromban te is így lennel ezzel!
2018. máj. 19. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Lehet, de lehet, hogy nem! Nyilván nem mondhatom, hogy én képes lettem volna túljutni a traumán, mert nem én éltem át. De vannak akik képesek!
2018. máj. 19. 17:56
 3/7 anonim ***** válasza:
21 évesen azért ne temesd magad. A lány is próbálkozott, te is megtetettél minden tőled telhetőt, ennek ellenére nem sikerült. A legrosszabb, amit tehetsz, ez a nagyfokú önsajnálat. Fogsz még olyan lányt találni, aki igazán hozzád illik. De csak akkor, ha nem a világfájdalom rí le rólad.
2018. máj. 19. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Legyen önbizalmad és hivj el randira lányokat! Sok facér szép lány van szóval ez mind csak rajtad áll 👌
2018. máj. 19. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Eddig is ezt csináltam... Próbálkoztam én másokkal is, és most jött össze a dolog. Aztán hamar vége is lett...
2018. máj. 19. 18:16
 6/7 anonim ***** válasza:
Ne ugyanazt érzi irántad, amit te iránta. Ez a lényeg és nem az, hogy lányokra gerjed. Ő nem tudná leélni veled az életét, tehát nem kölcsönös amit érzel. Engedd el! Ez nem büntetés. Megpróbáltátok, jól tettétek, így derülhetett ki, hogy nem az, aminek hitted.
2018. máj. 21. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Amikor belementél ebbe akkor ennek a lehetőségét is vállaltad. Elhiszem én hogy nehezen jön össze barátnő neked de az ilyen vakvágányos kapcsolatok csak rontanak rajtad az önbecsüléseden,de az biztos ,hogy nem javîtanak.
2018. máj. 21. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!