Szakítás után ahogy múlik az idő, nem egyre jobban kéne lenni?

Az idő múlásával nem egyre inkább meg kéne könnyebbülni, nem egyre jobban kéne éreznie magát az embernek?

Ehhez képest én úgy érzem egyre mélyebbre kerülök. Egyre kevésbé/nehezebben elviselhető, hogy vége lett. Valamivel könnyebb volt azért amíg reménykedtem benne, hogy ez csak ideiglenes állapot és újra össze-fogunk jönni. De most, hogy egyre inkább kezdem reálisan(vagy szerintem reálisan) látni a dolgokat, hogy tényleg nem érdeklem már, egyre jobban nem érdekel semmi, egyre több a szorongás, egyre nagyobb fájdalom. Amik a céljaim voltak, azok sem érdekelnek már. Egész nap csak az ágyban döglök vagy céltalanul mászkálok fel-alá a házban. Reggelente, amikor felkelek, úgy érzem nincs miért felkelnem már, csak úgy vagyok és kész. Ahogy telik az idő, egyre lejjebb sülyedek.

Pont azt hittem, hogy fordítva lesz. Ahogy telik az idő, azzal egyre jobban fogom érezni magam, egyre könnyebb lesz és egyre kevesebbet fogok rá gondolni.

Próbáltam mást keresni, hogy így könnyebb legyen túltennem magam rajta, de egyszerűen senki nem érdekelt rajta kívül és amúgy is ellenzem a gyógykapcsolatokat(nem fair sem magunkkal, sem az exünkkel, sem az új párunkkal szemben).

Volt már valaki hasonló helyzetben, hogy egyre rosszabbul érezte magát az idő múlásával?

10 hónappal a szakítás után. 25F