Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan felejtsem el? Nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan felejtsem el? Nem tudom miért ragaszkodok hozzá ennyire. Szerintetek jogos amit most csinál?

Figyelt kérdés

Minden adódó alkalommal rábozonyítottam, hogy megcsal, ez nem volt igaz állítása szerint. Ez ment fél éven keresztül majdnem minden nap. Nem hagyott el de de többször figyelmeztetett hogy már unja ezt a viselkedést és a vége szakítás lesz.

Önbizalomhiányból és azért voltam féltékeny mert szeretem és nem akartam elveszíteni.

Szakításnál kb kihangsúlyozta, hogy most jelenleg nem lesz köztünk semmi. Hagyjam lenyugodni. Ha látja rajtam a változást még megpróbálhatjuk újra. Mondta, hogy szeret, és hogy fog írni, de nem állandóan fogunk beszélgetni.

Időközben lett két csaj ismerőse akik barátnők, de azt mondja nem akar tőlük semmit csak nyugalomra van szüksége.

Még mindig azt mondja, hogy ha lenyugodott fog írni, stb.


Az a baj tudom én vagyok a hibás de mivel nem csalt meg és nem bántott ezért ezeken kívül kb akármit meg tudok neki bocsátani és ha nem jön össze tényleg egyikkel sem akkor vissza fogadnám. Mert ismerem és tudom vissza fog jönni.


Mit tegyek? Lemondjak róla?

Így hogyan ha tudom még vissza fog jönni és tudom meg fogok neki bocsátani ha nem jön össze tényleg senkivel?

Jogos szerintetek amit csinál?

Ha nem zaklatom van rá esély hogy vissza jön hamarabb?

Nem tudom miért ragaszkodok ennyire hozzá. Talán azért mert tudom ő nem hibázott és helyre akarom hozni.



2018. szept. 2. 10:50
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Engedd el. Hidd el, ha észreveszi hogy megvagy nélküle is és szeret téged igazán, akkor keresni fog. Tudom nem könnyű mert szereted, de ne menjen rá az idegrendszered erre.Ha túlzottan ragaszkodsz az taszító lehet, gondolj erre. Ha szeret hidd el visszatér hozzád. Bízz magadban!
2018. szept. 2. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Nekem az nem világos, hogy akkor most megcsalt vagy nem? Te azt mondod rábizonyítottad de közben írod neki elege lett ebből és Te voltál a hibás. Akkor most csak én nem értem vagy Te sem tudod akkor miként van ez?

Csak mert nekem nagyon számítana a végső döntésben.

2018. szept. 2. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Nem csalt meg egyszer sem annak ellenére, hogy fél évig együtt voltunk és végig mondogattam neki, hogy biztos megcsal. De nem csalt meg csak úgy éreztem minden hülyeségből
2018. szept. 2. 12:52
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

De te miért gondoltad akkor, hogy megcsalt? Adott rá okot a viselkedésével? Csak úgy a nagy semmiből így vádaskodni nem lehet...

Ha meg úgy érzed, nem megbízható, nem is tudsz vele lenni hosszú távon, szóval még jól is jártok, ha külön mentek.


29n

2018. szept. 2. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Igazából nem adott okot arra, hogy ezt feltételezzem.

Csak most ugye szakított de azt mondta jelenleg nem tudná újra kezdeni, de nem zárta ki a lehetőségét hogy miután lenyugodott kicsit utána adna még egy esélyt ha látja rajtam a változást (ezt így meg is mondta)

Viszont félek tőle össze jön valamelyik csajjal és akkor már tényleg nem bizonyíthatok hogy nem csak így tudok viselkdeni 😕

2018. szept. 2. 14:21
 6/7 anonim ***** válasza:

Èn biztos hogy nem foglalkoznèk ilyen lànnyal/nővel mint te! Te inkàbb szórakozol azzal (a màsik hűségèt megkèrdőjelezve, méltósagát taposva) aki szàmàra komoly a kapcsolatotok holott te nem vagy érett a kerdèsbe foglat törtènetben leírt pàrkapcsolatra.

(Crustian)

2018. szept. 21. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Hú, ne haragudj, de szerintem nem úgy kellene felfognod hogy neked kéne megbocsátanod.

Szerintem hagyd az egészte, mert ugyanezt csinalnad par honap mulva.

Adj magadnak idot, legy szingli (de ne bujj agyba mindenkivel) és bízz magadban. Tornázz, legyen hobbid, bármi ami kis onbizalmat ad. És a következő srácnál ne szúrd el.

Szerintem elég fiatal lány lehetsz, úgyhogy valószínű nem fogadod meg a tanácsomat, mert én kb ugyanilyen voltam:D de egy próbát megért

2023. jún. 3. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!