Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Úgy érzem, nagy hibát követtem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, nagy hibát követtem el és kétségbe vagyok esve. Mit tegyek? (hosszú)

Figyelt kérdés

Sajnos nem tudok szépíteni rajta, nagy kakit kavartam magamnak és meg is eszem amit főztem, nem akarok kibújni alóla.

Viszont nem tudom mit tegyek.

A sztori 2,5 éve kezdődött, amikor is összejöttem az exemmel. 1,5 évet voltunk együtt, de ő 2x is az exbarátnőjét választotta helyettem. A második ilyenje után is épp úgy szerettem, vártam rá vagy 7-8 hónapig, mígnem végül sikerült túllendülnöm a szituáción és továbblépnem.


Meg is ismerkedtem egy sráccal, akivel jól alakultak a dolgok, de lelkiekben nem voltam ott úgy igazán a kapcsolatunkban...

Végül egyszer mondtam, hogy hagyjuk, de végül másnap ugyanúgy folytattuk, hallgattam a barátnőmre, miszerint túl kevés időt adtam az egésznek.


Közben az exem bekavart és itt kezdtek el elcsúszni szörnyen a dolgok. Beragadtam két ember közé és úgy döntöttem, nem adok az új kapcsolatnak esélyt. Ezt hétfőn közöltem is, de azóta kb rettenetesen bánom a döntésem... :/


Tudom, iszonyat savazást érdemlek, de örülnék, ha lennének segítő szándékú emberek is. Jelenleg pánikolok, hogy nem adtam esélyt az új kapcsolatnak, mert hagytam magam megkavarni, nem adtam bele 100%-ot és a potenciál ott volt teljes mértékben... :( minden rajtam múlott és nem tudom mitévő legyek. 1x már "visszakönyörögtem" magam...


30 vagyok, nő, a két férfi meg 32, ill 33 évesek.



2018. szept. 5. 17:45
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Úgy csinálsz mint egy tini. Zárd le magadban mindkettőt és keress egy új pasit.
2018. szept. 5. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 Bence_ ***** válasza:
89%

Adtál neki esélyt!

Te vagy képtelen most bármilyen kapcsolatra. Ülj le a seggedre és szellőztesd ki a fejed!

2018. szept. 5. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
80%

Mondok akkor én is egy sztorit. Volt egyszer egy kis légy, aki mindig egy cukrászda terasza felett röpködött, finom falatok után lesve. Történt egy nap, hogy meglátott egy csokiturmixot, ami nagyon ínycsiklandónak ígérkezett. Rá is repült tüstént a pohár szélére, hogy belekóstoljon. Ahogy nyújtózkodott, meg csúszott a lábacskája és belepottyant. Csapkodott a szárnyaival, kapálózott a lábacskáival és ugyan sűrű volt a turmix, nagy nehezen kikecmergett belőle. El időzött az asztalon, míg száradt a szárnya, majd folytatta a portyát. Egyszercsak megpillantott egy eperturmixot, aminek nem tudott egyszerűen ellenállni, hiába az előbb legyintette meg a halál jeges szele. Pár kört leírt a nedű fölött, míg bátorságot gyűjtött, majd ráröppent a finomságra. Most is megcsúszott, de már túl fáradt volt, hogy kimásszon, ezért jól megdöglött. Itt a mese vége.


Hogy mi a tanulság?


.... Soha ne ess kétshake-be.

32/f

2018. szept. 5. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Az exed küld el a francba, mást nem érdemel. Az új barátoddal pedig beszéld ezt meg, ha kell kérj egy kis időt tőle, hogy rendezni tudd a gondolataid. Döntsd el mit akarsz és utána tartsd is magad hozzá, mert senki nem érdemli meg hogy játsz az érzéseivel.
2018. szept. 5. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Ahhoz képest, hogy hány éves vagy elég éretlenül viselkedsz. Először azt akartam írni, hogy hagyd mindkét pasit békén.

Az elsőt azert mert egy balfax. Már többször otthagyott az exe miatt. Nem néz semmibe. De aztán eszembe jutott, hogy ugyanazt teszed Te is az új pasival. Már 1x visszaköltözöttrede Te még mindig elolvadsz ha füttyent.

2018. szept. 7. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Bocs..veletlen elkuldtem..

Vagyus már visszakönyörögted magad erre újra elhagyod. Vagyis menj vissza az elsőhöz, megérdemlitek egymást

2018. szept. 7. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Nem tudsz mást tenni, mint elfogadni a hibádat, és levonni belőle a következtetést. A régi pasit jobb dobbantani, az újat pedig már elbuktad. Az egyetlen, amit tanácsolok, hogy ne kövesd el még egyszer ezt a hibát.

Én sosem voltam annak híve, hogy keresek valakit, aki majd elfeledteti velem az előzőt... Tisztázd magadban a gondolataidat, és ha készen állsz, akkor vágj bele egy új kapcsolatba.

2018. szept. 7. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Anno azt gondoltam, hogy 8 hónap elég, hogy el tudjak kezdni nyitni, de sajnos úgy néz ki, nem volt mégsem. Eszem ágában sem akart lenni az ún páromat felejtős kapcsolatnak felhasználni, de igazatok van, PONTOSAN lemásoltam azt, amit az exem tett velem, emiatt is érzem magam ilyen nyomorultan.


Nyilván az új páromnak megadom a teret és az időt, nem keresem, csak annyiban egyeztünk meg, hogy majd pár nap múlva leülünk és beszélünk a történtekről.


Az exem meg elküldtem.

2018. szept. 7. 14:38
 9/10 anonim ***** válasza:

mi lenne, ha egy darabig kicsit nem lenne pasid?


37/N

2018. szept. 7. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Azóta mi a szitu veled?
2018. dec. 2. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!