Hogyan tudnám leküzdeni az érzést miután megszakította velem a kapcsolatot, hogy folyton tudni akarom hol van, mit csinál?

Kollégák vagyunk, de szerencsére nem közvetlenül, így csak néha-néha futunk össze a munkahelyen. Ismerkedtünk, minden jól alakult, amolyan igazi jófiúnak, jómodorúnak, kedvesnek tűnt, nem csajozógépnek, majd mikor kezdtek komolyra fordulni a dolgok, eltűnt. Nem keresett többet. Utána még beszéltünk egyszer, azt mondta problémái vannak és azon dolgozik, hogy ezeket minél előbb le tudja zárni, de mindenképp tisztáz mindent személyesen. Azóta eltelt több mint 1 hónap és nem keresett, ezért utolsó esélyként, h esetleg magyarázatot adjon, írtam neki ismét, hogy hogy van. Eltelt pár nap és semmi, látta, de nem válaszol. Tudom, hogy ezek után nem érdemes foglalkozni vele, de annyira bosszantó, hogy egy helyen dolgozunk és arra nem veszi a fáradtságot, hogy megkeressen. Ennél a közönyösségnél még az is jobb lenne, ha a szemembe mondaná, hogy nem akar semmit, de csupa kérdőjellel sokkal nehezebb lezárni az egészet. Sajnos folyton azon járnak a gondolataim, hogy vajon hol lehet éppen, mit csinálhat, mi lehet vele. Hogyan tudnám ezt az érzést leküzdeni?

Tudom, hogy szánalmas, hogy ezen rágódok, de hosszú idő után először végre egy ígéretesnek tűnő bimbózó kapcsolat volt és olyan hosszú magány után, amikor végre felcsillan a remény, sokkal jobban fáj minden. Amikor utoljára találkoztunk, csókkal váltunk el (utána még pár napig keresett), azóta nem találkoztunk... Látni láttam, amikor ő engem nem, de csak olaj volt a tűzre.