Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Elkerülhető volt ez, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elkerülhető volt ez, ha másként döntök?

Figyelt kérdés

Mindig egy olyan lány voltam aki az igazit keresei, akivel eltudnám képzelni a jövőmet. Vagy ha nem is, akkor csak egy boldog kapcsolatról álmodoztam.

Eddig 5 kapcsolatom volt, 4 csak futó kaland volt, 1 ami majdnem jól sült el. Ott én hibáztam, mert annyira a barátomnak gondoltam, hogy a kapcsolatból nem lett semmi.

Aztán újra megpróbáluk, sikerül 6 hónapig együtt voltunk, de aztán megcsalt.

Annyira maga malatt voltam, hogy már-már nem vágytam egy kapcsolatra sem.


Aztán történtek a dolgok, elköltöztem, új embereket ismertem meg. Közük egy kedves srácot is, ő vele minden megtudtam beszélni, segített megnyugodni.


Jóban voltunk, de nem nézem rá más szemmel, ő csak egy olyan jó fiú barátom volt.

Közben meg annyira kétségbeesett voltam, hogy engedtem egy másik fiú csábításának és lefeküdtem vele.. gondolván, hogy valami jó is kisüthet belőle.


Ez az idejön-odamegyek kapcsolat 2 hónapig ment, ritkán találkoztunk, igazából titokban is tartottam... mert úgyéreztem, hogy ez nem lesz jó befejezésű kapcsolat.

Ha találkoztam is vele, akkor is csak az ágyban kötöttünk ki.


Most jön a lényeg, az a fiú átjött hozzám(fiú barátom) és akkor épp a másik fiúval voltam.

Akkor kiderült, hogy régi "barátok". Kérdőrevonta, hogy mit keres nálam, ő azt mondta, hogy segített kipakolni én meg falaztam neki.


Napok után kezdtem rájönni, hogy egy az idejön-odamegyek kapcsolatnak nem lesz jövője.

Döntöttem és szakítottam vele, ő nem szólt semmit és lelépett.

1 hétig nem hallottam róla semmi, gondoltam, hogy már biztos nem ad több jelet és felfogta, hogy nem szeretném folytatni.


Közben kiderült, hogy az a fiú aki a barátom szerelmes belém. Napokkal később úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt. Furcsáltam mert minden jól ment, éreztem, hogy ez jó lesz

Ő más volt mint a többi, ez éreztem legbelül.


A boldogságom kevés idejig tartott, az a csávó akivel szakítottam hirtelen, megjelent akkor épp este volt és sétáltam a másik fiúval.

A fiú akivel sétáltam akkor épp magához ölelt és megcsókolt, a másik hirtelen dühében ellökött a fiútól, megverten és azt mondta neki, hogy miért csókolgatod a barátnőmet.


Annyira el szégyelltem magam, a csávó csak úgy kezén fogott és magával vitt.

Utólag kiderült, hogy a fiú akivel összejöttem szerelmes volt belém már a kezdetektől és azt is tudta, hogy együtt vagyok a csávóval.


Azóta eltelt 2 hét most a csávóval vagyok, a barátaim kérdésekkel bombáznak, hogy mi történt? Mizu velem stb. Nem mondtam senkinek semmit, mert megkért, hogy tartsam a szám.

Most igazából a csavónál élek, nincs semmi zűr.


De nem vagyok szerelmes, sőt inkább dühös és szomorú vagyok.

Pedig én lezártam a kapcsolatot... hm, nem tudom voltaképp teljesült a kívánságom, de milyen áron?


Nem tudom, ha pl máshogy zárom le a kapcsolatot és képbe hozom a barátaimat is, akkor máshogy történt volna?

Most mit tegyek? Vele vagyok, konkrétan féltékeny és magához láncol...


Néhány napja furcsán érzem magam, annyira legyengült és rosszul érzem magam, azt sem tudom, hogy mi bajom..


Vagy hagyjam, hogy történjenek a dolog? Hátha jön majd a szerelem, és a végére minden rendbe jön majd?


Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de csak ide tudtam kiírni mindezt. A barátaimra most nem támaszkodhatok.

Néhány értelmes tanácsot szeretnék, maradjak vele? Békéljek meg vele? Tegyek úgy mindha semmi sem történt volna?

Hisz a fiú(barátom) akivel akkor összejöttem, nem tartott a kapcsolta 1 hétnél tovább, de szerelmes voltam belé.


Én 20/ az "exem" akivel csak úgy szakítottam 22/ akivel most együtt vagyok 24.



2019. máj. 16. 12:53
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
90%

"Mindig egy olyan lány voltam aki az igazit keresei, akivel eltudnám képzelni a jövőmet"

Ehhez képest úgy cserélgeted a 'csávókat' mint a ruháidat.

2019. máj. 16. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
100%

Uhh... eléggé kusza sztori, néha nem is tudom hogy melyikről beszélsz.


Könnyebb lett volna A és B (esetleg Aladár és Béla, vagy bármilyen álnév) néven nevezni őket.


Amúgy ha nem akarod a kapcsolatot, akkor lépj ki belőle. A barátaidat nyugodtan világosítsd fel, kérj segítséget a lelépéshez.

2019. máj. 16. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
100%
"Mindig egy olyan lány voltam aki az igazit keresei, akivel eltudnám képzelni a jövőmet." - hhahahhahahahah. Mar egy jo poennal inditottal az elejen. Ezt ertekeljük itt :D.
2019. máj. 16. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 A kérdező kommentje:

Én cserélgetem? Az 5-ből 4 kihasznált, akkor abban a reményben éltem, hogy biztos ő lesz a nagy ő, de tévedtem akkor összejöttem azzal, akivel 6 hónapig tartott, ő megcsalt.

És még én vagyok a hibás mert ők csaltak meg, vagy csak 1 éjszaka kalandot szerettek volna.

Persze tudom, hogy én vagyok a hibás mert naívan hittem, hogy biztos közöttük van az igazi.


Tudom, hogy kicsit kusza de, hogy őszinte legyek semmi kedvem ismét leírni.

A lényeg, hogy van az a fiú aki elsőnek barátom volta, nem néztem rá más szemmel.

Közben megpróbáltam összejönni egy másik csávóval, de kiderül, hogy csak arra kellek neki, de valahogy mégis más volt.

Közben rájöttem, hogy ez nem jó kapcsolat, így szakítottam vele(csak én).

Összejöttem a fiú "barátommal", minden rózsás, de akkor jön az exem és mindent elront. Ő szólt be a baromnak és ő verte meg.

Most azzal vagyok együtt akivel elsőnek az odamegyek-idejön kapcsolat során.

2019. máj. 16. 13:24
 5/29 anonim ***** válasza:
100%

Nos, én konkrétan nem tudom most valójában melyikkel is vagy annyira összezavartál és mégegyszer nem olvasom el az biztos.

Szóval a kezdés tényleg sokat elárul a magadról alkotott képedről ill. a valóságról. Mindig az igazit kerested ezért volt 5 kapcsolatodból 4 futó kaland. Hát szerintem gondold át, hogy milyen is vagy valójában mert az önismereted sántít.

Nemigen vagy tisztában saját magaddal.

A kérdésre nem tudok mit mondani mivel ahogy irtam is, nem vagyok tisztában kivel mi volt. Azt viszont tudom, hogy azzal kéne kapcsolatban lenned akit szeretsz. És hát ez is elég árulkodó rád nézve, hogy valaki megfog, elvisz és onnantól vele vagy, nála laksz..mert ő elhurcolt. Hát nem tudom....

Szerinted?

2019. máj. 16. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:
100%

A történet minden szereplőjénél komoly gondok vannak, megpróbálom levezetni. (Nehéz lesz, össze-vissza csapongsz a mesélésben. Pont, mint a férfiak között. :))


Dugópajti: Megveri azt a fiút, aki szerelmes beléd, annak ellenére, hogy elvileg szakítottatok.


Fiú, aki szerelmes beléd: Megverik, majd szó nélkül tűri, hogy a Dugópajti elvigyen magával és szanaszéjjel keféljen téged. Persze elképzelhető, hogy a Dugópajti egy 120 kgs kokszos gyúróscickány, a fiú meg valami 75-80 kgs Átlag Bertalan. Ettől még nem oké.


Te: Olyanokkal szexelsz rendszeresen, akikbe nem vagy szerelmes, aztán meglepődsz, hogy másra nem is kellesz a férfiaknak. Jön egy fiú, aki szerelmes beléd, végül te is megkedveled, járni kezdtek. Ekkor megveri Dugópajti, te pedig, mint valami kőkorszaki nőstény, hagyod, hogy a domináns hím a hajadnál fogva elrángasson a barlangjába.


Ez gáz, nem érzed? :D

2019. máj. 16. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim ***** válasza:
100%
ismét egy lány, aki futó kalandokban keresi az igazit, aztán nem érti miért koppan
2019. máj. 16. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 A kérdező kommentje:

Hm? Én olyan hitben voltam, hogy biztos most ő lesz az igazi!

Nem tudhattam előre, hogy ez lesz a vége, nem vagyok jövőbe látó!

A fiú barátom akit megvert, ő nem tudott mit tenni, ő végig azt hitte, hogy lezártam a kapcsolatot.

Az a tény, hogy magával vitt nem tudtam akkor mit kezdeni vele, végig sírtam és dühös voltam magamra.

Most amióta vele vagyok a kettőnk közötti kapcsolat kicsit javult, de az zavar, hogy csak úgy otthagytam a fiú barátomat. Az én hibám volt tudom.

2019. máj. 16. 13:44
 9/29 anonim ***** válasza:
100%

Ha valakivel nem akarok együtt lenni, és szakítok vele, akkor ha a fene fenét eszik, akkor sem leszek vele együtt újra.


A legnagyobb probléma veled van. Nem az a lényeg, hogy a kisbarátod szerelmes volt-e beléd, hanem hogy TE mit éreztél iránta. A történtek alakulása azt mutatja semmi extrát, úgyhogy nem is értem miért agonizálsz ezen.


Ha neked ez jó, hát csináld, még fiatalka vagy.

2019. máj. 16. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
100%

Kicsit zavaros, de lényege érthető.

Te aki a nagy Ő-t keresi csak koppan, te semmit sem tanultál az előző kalandokból?

Igaz te sem tudhattad, hogy mi lesz a vége, de pl az ha megtörtént már kétszer, akkor én kicsit óvatosabb lennék a következővel és megválogatnám a társaimat.

Most, hogy együtt élsz azzal, akivel gyakran kefetyeltél, most boldog vagy a kapcsolatban?

Csak az zavar, hogy nem szakítottál a fiú barátaiddal?

Miért vagy rosszul? Mi történt? Megvert?

2019. máj. 16. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!