Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mit tegyek, ha azért dobtak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha azért dobtak mert túl kedves vagyok?

Figyelt kérdés

Randiztam egy személlyel, akivel nagyon jól éreztem magam, egy hullámhosszon voltunk, rengeteg közös témával, közös humorral. Ő volt az első aki igazán kedvelt és én is nagyon kedveltem. Minden olyan gyorsan történt, hogy már az első randinkon meg volt az első csók, majd este nálam aludt. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon örült, hogy megismert, és hogy egy hozzá hasonló személyt talált. Sok szépet mondott és komolyan is gondolta. Másnap is találkoztunk és csináltam neki vacsorát és meg is leptem valamivel.Meséltem neki hogy már sok szerelmi csalódásom is volt és hogy félek, megint ez lesz, sőt ezek miatt közel állok a depresszióhoz is, erre meg azt mondta ő megpróbál megadni mindent ami tőle telik. Majd később elkezdett gondolkodni az életén, mivel neki is sok traumája meg sérelme volt, majd egyszercsak fogta magát és elindult kifele. Azt mondta nem érdemel meg engem és túl kedves meg aranyos vagyok. Ekkor még azt hittem ez valami bók, majd azt mondta másoknak ne adjak ilyen hamar ilyen sokat mert csalódni fogok csak. Na ez már nagyon komolynak hangzott, és azt mondta vigyázzak magamra majd elment és éreztem hogy ez végleges.

Próbáltam még felvenni vele a kapcsolatot de nem ragált semmit, sőt le is tiltott több alkalmazáson is. Ezt nem értettem, mert reméltem hogy lehetünk még barátok. Most nem tudom mit tegyek, mert nagyon kedvelem és tudom, hogy ő is hasonlóan érez, és lehet csak nem akar megbántani vagy nem tudom.

Még amikor volt köztünk valami, akkor meghívott az étterembe ahol dolgozik, de ez már nem érvényes valószínűleg, de gondoltam arra, hog most hagyok neki idő, majd két-három hét múlva odamegyek és megpróbálok beszélni vele, mert rengeteg változás történt benne utána. Ne félek, hogy rosszul fogadja és ideges lesz és csak rontok a helyzeten.

Szerintetek mit tegyek? Hogyan tudnék beszélni vele és hogyan tudnám visszaszerezni?



2019. jún. 8. 18:56
 1/7 anonim ***** válasza:
69%
Nem, azért dobtak, mert a randipartnered hülye. Tipikus.. amikor nincs semmi gond, akkor csinálunk magunknak..
2019. jún. 8. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem tùl sok személyes információt osztottál meg magadról elég gyorsan.Milyen sokat csalódtál,félsz,és még a közel állsz a depihez dolgot sem hagytad ki sajnos.Na ez ùgy egészben megszólaltatta nála a vészcsengőt,bekakilt a teher sùlya alatt.Meg aztán lehet azt is gondolta biztos érzékenyebb vagy,nem csinál jól valamit Te meg sírva borulsz a kispárnádba,érzelmileg labilisnek tutitulált,és hasonlók.Rájött hogy hujuj volt már pár hasonló kellemetlen élménye,mint amilyen tulajodnágokkal az általad elmondottak alapján beazonosított.Így jobbnak látta,ha lekoccol.És a tùl ledves vagy szöveget adagolta be.Mit tegyél?Semmit.Nem kell odamenni egyáltalán.Csak erősìtenéd benne,hogy a feltételezései rólad helyesek voltak.Ráadásul le is tiltott.
2019. jún. 8. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
95%
Nézd, nem is ismered ezt az embert, szóval lehet, hogy ez csak egy jó kifogás vot. Nem tudom, hogy szexeltetek-e. De ha igen, valószínű, hogy arra ment és akkor sem lett volna több, ha nem vagy "kedves". Ha meg nem, valami nem jött be neki; vagy lett valaki közben. Szóval, ezer dolog lehet. Nem kell túldramatizálni, van ilyen.
2019. jún. 8. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Nem szexeltünk :)).

Az első két alkalommal azt mondta velem többet akar, így nem akar egyből lefeküdni, azonban aznap eset amikor dobott, előtte le akart volna velem feküdni, de én nem mentem bele, szóval annyiban maradt, azonban még azután is jól elvoltunk egy darabig. Habár lehet egy kicsit másként viselkedett.

2019. jún. 8. 20:02
 5/7 anonim ***** válasza:
93%
Mindegy mit mondott, csak le akart fektetni. A duma csak beetetés volt. Mivel látta, hogy te nem fogsz vele még egy darabig lefeküdni, viszont elárasztottad a személyes történeteddel azonnal, rájött, hogy inkább teher vagy neki mint öröm. Örülj, hogy így alakult, ne akard visszakapni, mert nem fogod.
2019. jún. 8. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
86%

Tanulj az esetből.

Nem azért dobott mert túl kedves vagy, hanem mert halálra ijesztetted. A második találkán ráborítottad az egész életed és az elvárásaidat.

Én is voltam már a csaj helyében, hátborzongató egy ilyen helyzet. Úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy a másik idegileg össze is omlik ha mégsem jön össze. Épeszű embernek nem kell egy ilyen teher.

2019. jún. 8. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
70%
Ahogy az előttem hozzászóló mondta. Nem azért dobott mert kedves voltál. Ez jó dolog, minden ember vágyik a kedvességre...stb itt azzal van a probléma hogy a múltadat nem zártad le, és az új kapcsolatba vitted önmagaddal együtt és rázúdítottad. A múltad rajtad kívül nagyon senki nem tudja, főleg hogy hogy élted meg. Nem azért leszel kapcsolatba hogy valakinek a lelki szemetesládája legyél főleg nem pont az elején így rázúdítani. Jó dolog a bizalom meg kell de nem ilyen hamar.
2019. jún. 9. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!