Annyit veszekedtünk a párommal az elmúlt 2.5 év alatt, hogy azt mondta, már nem szerelmes. Szeret, de nem szerelmes.Ez már visszafordíthatatlan?

2,5 év után miért lenne szerelmes?

Meg ha veszekedtek is, akkor eleve nem lehet erős férfi, egy olyan már rég vagy kirak, vagy leállít.

A veszekedős kapcsolat fabatkát sem ér, és halálra van ítélve.

El kellene fogadnotok egymást olyannak, amilyen.

Minden apróságba belekötni, állandóan a másik nyakában lihegni,

lesni, hogy mit csinál szerinted (!) jól, vagy nem jól.

Na, ebből előbb-utóbb ki akar szabadulni minden ember.

Aztán meg, ki tudja, hogy miket vagdostatok egymás fejéhez,

milyen stílusban. Mennyire alpári, mennyire elsárkányosodott

stílusban nyilatkoztatok egymásnak, egymásról.

Bizony, szépen, lassan, módszeresen ki lehet ölni az emberből

a szerelmet.

A szerelemből szeretet, az a kapcsolat elmélyülését jelenti, és nem a kiábrándulást.

A kettő nem ugyanaz.

Ami veletek történik, az már a kapcsolatotok lassú halála, a szakítás előszobája.

Van valamiféle maradvány szeretet az egymást gyepálás, az egymást megalázás, legyűrése után is.

De ez a stádium addig tart, amíg a párod nem találkozik egy jobbal, újabb szerelemmel.

Addig elvan melletted, megszokott, komfortos.

A férfiak kényelmesebbek az ilyen helyzetekben. Akkor is maradnak,

ha már kilóg a fél lábuk, és tudják, hogy ez már nem az.

Amíg nem jön jobb.

Viszont párhuzamosan már nyitnak kifelé, keresgélnek, vagy éppen nem

mondanak ellent.

Én értem miről beszélt a párod. A volt páromat még mindig szeretem. A személyisége pozitív oldalát bármikor elfogadnám kapcsolatra talán még a rossz tulajdonságaival is rendben lennénk és boldogok lehetnénk ha most találkozunk először de annyira sok volt a seb és a tüske hogy így ebben a formájában ez az érzelem már semmit nem változtat a dolgokon. Egyszerűen egy ponton túl már nagyon kevés hogy az ember szereti a másikat mert valami megváltozik. Ez nem ugyanaz mint mikor már nem szerelmes mert az a szeretet egyszerűen más mint ez.

Én se tudom még mindig megfofalmazni pedig volt bőven időm gondolkodni ezen.

Az mikor szeretem a másikat azzal a szeretettel ami a szerelemből alakul az valami mély és pozitív. Akkor nem csak a kötődés hanem a hit is ott van hogy jó helyen jó időben vagyok a jó emberrel. Ez viszont inkább olyan mint egy sebtapasz. Valami amibe kapaszkodsz miközben minden összedől. Mert szereted mert nem akarod elveszteni de már nem működik. Már minden elveszett mégis szereted. Már nem úgy tekintesz rá már nem látod a jövőt de szereted.

Olyan végtelen dolog ez mert minden logikus levezetés vége az hogy de szereted. Pedig ha csak az észérveket nézed már nincs értelme már nem jó.

Nekünk volt párommal az első szakítás után (az közel öt év után volt) még egy majdnem egy éves vergődés kellett ahhoz hogy le tudjuk zárni. De nem tudom azt mondani hogy nem szeretem már.

Soha nem jönnék újra össze vele de szeretem és ő is hasonlóan áll. Tudom mert néha beszélgetünk. Szerencsénk volt mert rossz érzések nélkül külön tudtunk menni. Mindkettőnkben megérett a szakítás gondolata így egy teljesen nyugodt beszélgetéssel tudtuk lezárni és jóban vagyunk bár barátok soha nem leszünk mert ezzel az érzelmi háttérrel szerintem az lehetetlen.

Ha szerencséd van a párod még nem jutott el idáig de hogy ez a folyamat visszafordítható-e? Én úgy gondolom hogy ami a mostani gondokat és vitákat szüli az adott és adott marad akkor is ha megemberelitek magatokat és kicsit változtattok mert az ember nem tud hosszú ideig odafigyelni. Lehet lesz pár boldog hónap akár egy év is aztán jön valami ami plusz energiákat vesz el ami miatt kevesebb figyelem jut a kapcsolatra és máris kevésbé figyel az ember arra ami már korábban is gond volt aztán ott tart ahol korábban. Mert a gondok belőletek fakadnak és az ember parancsszóra nem tud változni.

Én legalábbis ezt tapasztaltam.

A gyakori viták sajnos nagyon gyorsan és végérvényesen le tudják rombolni az érzelmeket.