Miért ad kétértelmű jeleket? Szerelmes belém, tetszem neki vagy egyik sem?

Férfiként: igen, vannak olyanok, amikor zavarba jövünk, vagy kerülünk, vagy bedühödünk szerelmesen/vonzódva. De ez olyankor van, amikor egyik félnek kapcsolata van és egyensúlyozunk a vonzalom és a "bűnözés" között, és ettől megzakkanunk.

Az ő esetében viszont egyértelműen a bugyidba szeretne bejutni, ezt értésedre is adta többször is. Nyilván te is ezt akarod, de nem elsőre randik nélkül és nem egyszeri alkalomra. Nála viszont egyelőre addig nem lát el.

Nem az ő védelmében, de az a feküdjön le aludni, - bármilyen kedvesen is írod, eléggé visszautasító hangulata van - lehet betett neki. Akkor kellett volna másnapra találkára hívni.

És amúgy is, tudom hogy a férfi dolga a kezdeményezés a nőé meg, hogy körömreszelgetve döntsön, de soha nem próbáltál egyenesen kommunikálni vele vagy kiugrasztani a nyulat a bokorból? Többségben voltunk már időhúzós helyzetben és marhára idegesítő, ilyenkor az ember megunja, és csak rákérdez bármilyen fájdalmas is a lehetséges válasz.

Képzeld, ma reggel beugrott, hogy nekem is volt egy hasonló srác az életemben 20 éves korom környékén! Nem felejtettem el őt soha, de valamiért csak reggelre ugrott be, hogy neki is hasonló fura dolgai voltak.

Elmesélem, talán tanulságos:

17 éves korom óta voltam halálosan szerelmes belé, de én későn érő kislány voltam, ő meg 23 évesen már kész férfi, észre se vett. Egy gyülekezetbe jártunk és a gyülekezet legszebb lányába volt halálosan szerelmes. Az a lány tényleg olyan volt, mintha a mesekönyvből lépett volna elő és ráadásul gyönyörűen énekelt. Egy nagyon rövid időre összejöttek, de aztán a lány szakított a sráccal. Rengetegen csapták a szelet a lánynak, a gyülekezetből is volt egy férfi, akibe meg ő volt nagyon szerelmes, de végül az a férfi egy másik lányt vett feleségül, majd kiment Amerikába és öngyilkos lett. Mármint a férfi lett öngyilkos. Szerintem az a mesebeli lány valahol itt vesztette el a hitét. Utána el is ment a gyülekezetből. A srác, akit szerettem, pedig nem volt többé önmaga. Olyan 2 év múlva elkezdtem dolgozni a gyülekezet révén, ahol a srác is dolgozott, így bekerültem a látómezejébe. Gondolom akkor már valamennyire ki is kupálódtam nőként. (Elég fejletlen voltam, alig volt mellem.) Szóval egyszercsak észrevettem, hogy olyan fura velem szemben. Először még el is keseredtem, mert egyszer a lépcsőházban futottunk össze és mindenkivel beszélt pár szót, de hozzám nem szólt, rám se nézett, levegőnek voltam nézve. Nagyon fájt ez akkor, de este rájöttem, hogy hiszen a levegőről senki se kapja le a szemét, főleg nem kerüli a tekintetét. Akkor azt éreztem, hogy felfigyelt rám. Én is olyan voltam, hogy sose mertem ránézni, amikor az énekkarban ült, akkor is mindig a cipőjét bámultam. Még 20 év múlva is visszatérő álmom, hogy lesütött szemmel megy el mellettem és én sírok, hogy nézz rám, nézz rám...de hiába.

Nem sokkal ezután bejött arra a részre, ahol én dolgoztam és vett tőlem valamit. Be volt gipszelve a lába és megkérdeztem, mi történt. Akkor beszélgettünk életünkben először. Hiába ismertem évek óta, hetente 4-5 alkalommal találkoztunk a templomban, ott a lányok és a fiúk nem igazán közeledtek egymáshoz, mert túl nagy volt a nézőközönség és azonnal elindult a pletyka. Szóval így esett, hogy akkor beszélgettünk először. Elmesélte a sztorit én meg kinevettem, mert azért tört el a lábujja, mert belerúgott egy teli hordóba. Ilyen volt amúgy, elég hirtelen haragú. Ettől függetlenül mindenki szerette, de a dühkitörései elég ijesztőek voltak. Bár néha utólag arra gondolok, ott volt ez a szerencsétlen, élő tesztoszteronbomba és abban az apácaközegben már olyan szexuális feszültség gyűlhetett össze benne, hogy így jött ki rajta. Mert persze gyülekezeten kívül nem engedték az ismerkedést, még más hívőkkel se. Szóval meg volt lőve.

A lényeg, hogy ezután a beszélgetés után nem sokkal helyettesítenie kellett engem és végtelenül kedves volt velem, pedig azt hittem, megöl, mert elaludtam és azért kellett helyettesítenie. De iszonyat kedves volt.

És pár nap múlva bejött a boltba, ahol dolgoztam és vártam, hogy mit szeretne venni és azt mondta, hogy csak benézett, azzal tetőtől talpig elvörösödtünk mind a ketten. Úgy forgott velem a szoba, hogy meg kellett kapaszkodnom a pultba. Mondjuk ismerni kéne azt a gyülekezeti légkört, amiben léteztünk és ahol egy ilyen nyílt közeledés enyhe túlzással felért egy lánykéréssel. De ha nem is ért volna fel, a lángoló képe azért elég sokatmondó volt. Két szót nem tudtunk kinyögni, megállt a levegő, elkezdtem reszketni és ha lett volna rá lehetőségem, elfutok. Iszonyat kínos kezdett lenni a csönd, vártam, mikor szólal már meg, de nem tudott. Semmi más nem segíthetett, csak a humor. Nagy nehezen megkérdezte, kipihentem-e már magam, célozva az elalvásomra...Így csak beindult a beszélgetés, de alig kaptam levegőt. Eszembe jutott, amit a vevőktől hallottam vissza, hogy pletykálni kezdtek rólam. Gondoltam, elsütöm neki poénként, hátha a nevetés oldja a helyzetet. Szóval azt pletykálták a vevők, hogy én egy olyan lusta lány vagyok, hogy egy seprűt se vennék a kezembe, jár hozzám egy fiú, azt dolgoztatom magam helyett. Rám nézett összeszűkült szemmel és azt kérdezte: Akkor az a fiú...én vagyok?

Nevetve azt mondtam neki, nem tudom, biztos.

Addig a pulton könyökölt, de akkor kihúzta magát és azt mondta, mennie kell. Elköszönt és elment.

Én iszonyat boldogságban leroskadtam a székbe és vak voltam a szerelemtől. Azt mondtam Istennek, hogy Istenem, láttad ezt, csak úgy bejött hozzám és hogy elpirult!!! Akkor elolvastam az aznapi ifjúsági igemagyarázatot és szó szerint az állt a magyarázatban, hogy van olyan szerelem, ami meggondolatlan pletykák nem válhatott soha valóra. Forogni kezdett velem megint a szoba és azt gondoltam, az nem lehet, hogy ennyitől...és csak ennyi volt...és vége. De éreztem én is, ahogy kiment, ahogy elkomorult az arca a vicc után, ahogy nem nevetett rajta, az mind rossz jel volt.

Pár nappal később a templomban valamit kérdeztem tőle, talán székeket kerestünk, már nem tudom, de ragyogó arccal néztem rá. Ő komoran rám bámult, aztán felkiáltott, hogy mit tudja ő, hogy hol vannak, hagyja őt békén mindenki és elviharzott.

Pár óra múlva meg az énekkarban ki akarta nekem húzni a széket, hogy kényelmesen le tudjak ülni, de nekem meg addigra tele volt vele az összes tököm és olyan utálatosan reagáltam, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. Tudtam, hogy bánja már azt a kirohanását, de nem értettem őt és elegem volt.

De utána a boltban azért vártam őt napokon, heteken át. Ott dolgozott tőlem egy utcányira, alig 15-20 méterre. De ahogy eltelt a nyár, megértettem, hogy nem jön többé.

És akkor megfagytam. Gyűlölni kezdtem és megfogadtam, hogy ezt soha többé nem teszi meg velem. Olyan kemény lettem, mint a jég. Nekem még akkor néhány hét vagy hónap évtizedeknek tűnt, mert gyerek voltam és szerelmes.

Neki valószínű gyorsabban telt az idő. Tehát egy alkalommal, amikor a bevételt vittem elszámolásra, nagyon jó kedvében találtam, fütyörészett. Nem vele számoltam el, de ott volt ő is. Akivel elszámoltam, meg is jegyezte, hogy milyen jó kedve van. Ő meg azt mondta, hogy levelet fog írni. Az még a netkorszak előtt volt, szóval igazi levélre gondolt. És kinek írod? - kérdezte tőle a másik. - Egy levelet. Egy szerelmes levelet fogok írni - mondta.

Én meg lehajtottam a fejem és nem mertem ránézni.

Ő kísért ki, mert a kapu zárva volt, ki kellett engednie. Elkezdett faggatni, megyek-e a gyülekezet nyári táborába. Nem terveztem, mert a nagymamám az intenzív osztályon feküdt. De erről nem tudtam neki beszélni, mert nem akartam elbőgni magam előtte. Annyit mondtam, hogy most nem mehetek a táborba.

Erre azt mondta csalódottan, hogy azt hitte, megyek. És elkezdett kérlelni, hogy menjek már el!

Pedig soha, egyetlen korábbi táborban sem adta jelét annak, hogy egyáltalán tud a létezésemről.

Azért nagyon jól esett. Az a nyár eleji dal újra szólni kezdett a fülemben.

folytatom a következőben:...

Nem mentem le a táborba. Amíg ő lent volt, azért a gyülekezetbe el-el jártam. Egy este hazafelé valahogy ő került szóba. A barátnőm, aki plátóian szerelmes volt ebbe a srácba és épp emiatt sose mertem elmondani neki, hogy én is, mintegy mellékesen elmondta, hogy ez a srác belerúgott a saját kutyájukba.

Összeugrott a gyomrom. A barátnőm tudta, mennyire sokat jelentenek nekem a kutyáim. Egyébként azt is tudta, hogy szerelmes vagyok a srácba, ezt utólag elmesélte.

Én nem tudok olyan ember mellett élni, aki utálja a kutyákat és bármikor bele tud rúgni a kutyámba.

Így hát amikor a srác visszajött a táborból, valószínű számára ugyanolyan megfejthetetlen módon kezdtem viselkedni, amilyennek én láttam őt sokszor. Iszonyat utálatos lettem vele. Igazából csak egyszer próbálkozott megint kedveskedni, de akkorát rúgtam bele, amekkorát csak tudtam. Tisztában voltam vele, hogy ez a szerelem túl nagy, csak úgy van esélyem vele szemben, ha sose jutunk el a vallomásig.

Közben pedig vártam minden nap, hátha bejön a boltba és iszonyatosan szenvedtem.

De beláttam, hogy jobb ez így.

Közben azt is hallottam, hogy beszélgettek a fiatalok a szerelemről és a srác azt mondta, hogy ő most nem tud szerelmes lenni.

Eltelt fél év. Karácsony. A fiatalok kihúzták egymás nevét a gyülekezetben, hogy kit ajándékozzanak meg. Volt ott vagy 30-40 név. És Ő engem húzott. Amikor átadta az ajándékot, egy gyönyörű tollat ezüst színű tokban, szaloncukornak csomagolva. Írt pár kedves sort, hogy fogadjam szeretettel, hogy még szebbeket rajzolhassak (sokat rajzoltam). És úgy írta alá: Titkos barát

És olyan ragyogó mosollyal adta át, hogy abban minden benne volt. És pusmogni kezdtek a hátunk mögött. Én meg azt hittem, a Titkos baráttal céloz arra az egyetlen nyári balul sikerült látogatására a boltban. És őrületesen boldog voltam. Megmutattam valakinek, aki tudott az egészről és azonnal lehűtött, hogy ugyan már, ebben a kihúzós játékban hívják azt titkos barátnak, aki téged húzott, ezt mindenki tudta rajtam kívül. Én meg úgy bőgtem az illető vállán, mint egy hülye.

Eszembe jutott még egy emlék, de arra nem emlékszem, hogy az előtt volt, hogy csak benézett hozzám a boltba vagy még előtte történt. A lényeg, hogy egy nap felhívott a vonalas telefonunkon otthon. Sajnos akkor még nem volt mobiltelefonvilág, szóval anyám adta át a kagylót.

A srác köszönt, először azt hittem, nem jól hallom, hogy ő az.

Aztán azt mondta, hogy a lelkipásztorunk kér tőlem egy rajzot.

A lelkipásztorunk akkor már vagy 3 órával korábban felhívott engem és megbeszéltük, hogy milyen rajzot kér, szóval nem teljesen értettem, hogy ez most újabb rajz vagy mi, de akkor miért üzenget, miért nem ő hív fel, ahogy reggel.

Nagy nehezen kisilabizáltam, mert egy kicsit elkezdett hebegni-habogni, hogy az történt, hogy a lelkipásztor leküldte őt reggel a boltba, hogy egy rajzot kérje tőlem, de én nem voltam bent a boltban, mert szabadnapos voltam. - És akkor én elkértem a telefonszámodat - mondta és elfulladt a hangja.

Mondtam neki, hogy de a lelkipásztor felhívott engem reggel telefonon és már megbeszéltük.

- Ja, akkor jó...-mondta.

- De azért köszi - mondtam neki és ár fülig ért a szám.

Később megtudtam azt is, mert épp a boltban volt az a lány, aki tudott róla, hogy bele vagyok ebbe a srácba, szóval úgy történt az egész, hogy a srác lement a boltba és elkérte a telefonszámomat a kolléganőmtől. Biztos, hogy nem a lelkipásztor bízta meg a számom elkérésével, mert neki réges rég meg volt a számom. Valószínű a kolléganőm is látta a srácon, hogy vannak itt hátsó szándékok, pedig a kolléganőm nem tudta, mennyire szerelmes vagyok a srácba, mindenesetre megkérdezte a sráctól, hogy miért nem fog meg engem magának. A srác meg zavartan nevetgélt. A bizalmasom, aki szintén ott volt és eddig szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy szerintem a srác felfigyelt rám, azt mondta, akkor ő is úgy érezte, hogy igazam lehet. (Valószínű a bolti csak benéztem után volt ez az egész.)

Anyám meg pont ekkor fejtette ki nekem, amikor a srác megszerezte a számomat, hogy nem szabad ennyire csak egy fiút szeretni. Meg volt róla győződve, hogy esélyem sincs annál a fiúnál.

Na de visszaugorva a titkos barátra, a szívem mélyén azt éreztem, mégis üzenni akart nekem azzal az aláírással valamit. De annyira fájt, mert a bizalmasom megint kifejtette, hogy én megint csak félreértettem valamit, azt a titkos barát aláírást, de majd fel fogok ébredni, hogy bilibe lóg a kezem. És elhittem, hogy megint csak bemagyaráztam, mert nem vagyok szép, meg se közelítem azt a mesebeli lányt, akibe szerelmes volt, úgyhogy bőgve összetörtem a tollát és kidobtam a szemétbe. Talán a levelét is kidobtam. Nem tudom.

De azért utána egyszer elhatároztam, hogy adok neki csak úgy egy plüsskutyát ajándékba. Nagyon készültem rá. De persze mindenért imádkoztam és az úrvacsoránál azt az igét húztam, hogy minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet, mert abból indul ki minden élet - és ezután nem adtam neki oda mégse a kutyust.

Eltelt újabb fél év. Volt egy lány, nevezzük K-nak aki szintén ebbe a srácba volt szerelmes, ezt abból rögtön tudtam, amilyen arcot vágott, amikor megtudta, hogy a srác helyettesített engem a boltban. Ebben az időszakban K egyre depressziósabb lett és kiment külföldre dolgozni.

Majdnem egy évet volt kint, közben zajlottak ezek a dolgok. Következő nyáron, amikor már megértettem, hogy vége, tényleg soha nem fogunk egymásra találni, még egyszer utoljára közeledett felém.

Egyedül voltam egy teremben, ahol a gyülekezet gyerekeire vigyáztunk az evangélizáció alatt. És egyszercsak bejött ő és elkezdett széket pakolni.

Hirtelen iszonyat dühös lettem.

-Mit csinálsz? - meredtem rá.

-Segítek neked széket pakolni...Vagy...nem kell?

-NEM!

-Rendben - válaszolta és elment.

Nekem meg folyt a könny a képemen.

Pár óra múlva találkoztam K-val a lépcsőházban. Felnézett rám és ragyogó mosollyal azt mondta, hogy a srác segített neki ebben és ebben...

Aztán nem sokkal utána hallottam, hogy eljegyezte K-t.

Én akkor már nem dolgoztam ott.

Kb. egy évet voltak együtt, de K végül dobta. Egyszer emlékszem, hogy ott állt a srác a folyosón, háttal mindenkinek, rázkódott a sírástól és a barátja a vállán tartotta a kezét.

Később, nem sokkal ezután feleségül kért egy nagyon jelentéktelen külsejű nőt a gyülekezetből. Mielőtt elvette feleségül, én leléptem. Kisétáltam a templomkapun és soha többé nem mentem vissza. Akkor nekem már nem volt hitem. A jelek, amik hol így záporoztak, hol úgy...Az egész értelmetlen összevisszaság. Tudtam, hogy nem szerelemből nősül és ez még annál is jobban fájt, hogy nem engem választott.

Én közben eltemettem a fiatal testvéremet. Rájöttem, hogy az ég üres.

Nem kellett többé Isten. Egy idei gyűlöltem őt, de aztán csak rájöttem, hogy hiszen nem is létezik.

Amikor még nem nősült meg, de már menyasszonya volt ez a nő, akkor elkeseregtem magamat valakinek, aki elképedt, amikor az egészet meghallotta. Elmesélte, hogy egyszer ezzel a sráccal a gyülekezeti lányokat vesézték ki és a srác azt mondta az egyikre, hogy az egy nagyon helyes lány, egy olyat szívesen elvenne feleségül. Aztán annyit mondott, hogy van egy lány, aki nagyon-nagyon tetszik neki, de az a lány olyan elutasító és rideg vele szemben, hogy biztos, hogy nem lenne esélye annál a lánynál. Nem nevezte meg a lányt, de teljesen padlón volt a lány miatt, úgy kellett őt összevakarni.

Az ismerősöm biztosra vette, hogy a srác rólam beszélt.

Aztán később beszélt is a sráccal és azt mondta neki, hogy amikor arról a lányról beszélt neki, aki neki nagyon tetszik, nem arra a nőre gondolt, akit most feleségül kért. A srác rámeredt, aztán csak annyit mondott: Nem a Renáta!

Pedig senki nem mondta neki, hogy rólam van szó. Persze nem Renáta a nevem, de a lényeg, hogy megnevezett és letagadott.

És az ismerősöm ennek ellenére biztos volt benne, hogy de igen, én voltam az.

Elvette feleségül azt a nőt. Szerintem szépen élnek. Bár már 20 éve eljöttem a gyülekezetből. De szerelmes nem volt többé soha.

Néha felnézek a gyülekezet honlapjára, időnként ő is énekel még az énekkarban. Csak egy koravén férfit látok, üres tekintettel. Nem ilyen volt azelőtt. Olyan, mint valami élőhalott.

Utólag összeállt a kép, megtudtam néhány hiányzó láncszemet is:

Amikor a mesebeli szépségű lánnyal nem jött neki össze, egy idő múlva elkezdett udvarolni K-nak. Nem volt szerelmes, csak azért választotta őt, hogy legyen valaki. Én és a gyülekezet erről semmit sem tudtunk. Valamilyen szinten ők már együtt voltak akkor, amikor én odakerültem dolgozni és úgy tűnik, megzavartam a jelenlétemmel ezt a srácot. És ekkor volt az, hogy csak benézett hozzám, de ilyen helyzetben persze, hogy ijesztő volt, hogy máris pletykálni kezdtek rólunk, ezzel azt kockáztatta, hogy a kapcsolatának vége lesz, én meg még túl új voltam ebben a sztoriban. Ezért vonult azonnal vissza. De a viselkedése egész biztos megváltozott K felé, azért esett olyan mély depresszióba K és azért ment el majdnem egy évre külföldre. Velem is elég utálatos volt utána K egyébként.

De ettől még nem gondolom, hogy én lettem volna a nagy szerelme annak a srácnak.

Szerintem ő nem volt túl azon a mesebeli lányon. K-nál mindenképp jobban vonzódott hozzám, és sajnos abban is biztos vagyok, hogy a feleségénél is, de igazából ő csak azt a lányt szerette egész életében.

Lehet, hogy lehettem volna egy kisebb szerelem.

Én nagyon sokáig bele voltam betegedve ebbe az elszalasztottnak hitt lehetőségbe.

De utólag is azt gondolom, én max. annyi lettem volna neki, mint K vagy a felesége: szamár a ló helyett.

Én a kutyáimat választottam, ki tudtam teljesedni ebben és utólag is így döntenék. Mellette nem lehettem volna önmagam. Volt egy szőke kutyám, olyan volt, mint a napsugár. Most temettem el a nyáron, 16,5 éves korában. Az a kutya soha nem lett volna nekem, ha én akkor férjhez megyek és szülök egy rakás gyereket, ahogy illik hívőéknél. Ha választanom kéne, ma is azt a kutyát választanám.

Annak ellenére, hogy soha nem felejtettem el igazán azt a fiút. 10 év múlva tudtam csak szerelmes lenni újra, de az a kézremegős, földindulós szerelem elkerült. Azt csak 40 évesen ismertem meg újra. Azt hittem, azért nem éreztem ezt 20 éve, mert kinőttem belőle. De rá kellett jönnöm, hogy 20 évnek kellett eltelnie, hogy olyan férfivel találkozzak, aki ennyire képes hatni rám. De úgy tűnik, ezek a kézremegős szerelmek halálra vannak ítélve.

Nekem mindezek alapján az a véleményem, hogy ez a pasi nincs túl valakin. Vonzod őt, de igazából mást szeret.

Vagy még az is lehet, hogy harcol ellened, mert kapcsolatban van.

Vagy mindkettő.

De persze a sztoriban én legalább ugyanolyan kiszámíthatatlan voltam, mint ő, tehát az is lehet, hogy nagyon szerelmes, de nem tud rajtad kiigazodni, félreérthető vagy, aztán meg ignorálod és ebből van elege, úgy érzi játszol vele.

Az én történetemben a srác egyszerűen nem volt túl a nagy szerelmén.

Azért merem mindezt ide leírni, mert már semmit se számít 20 év után.

Ha véletlen elolvasná is, ezek már csak emlékek.

KEDVES KÉRDEZŐ!

Mai születésnapod alkalmából kívánok a további évekre minden jót, erőben, egészségben, boldog párkapcsolatban!

ssaa.