Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek mit tegyek ha nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit tegyek ha nem foglalkozik már Velem, de azt mondja szeret?

Figyelt kérdés
Van egy lány akit az elmúlt pár hónapban ismertem meg online, én 20 Ő pedig 22. Az elején nem beszéltünk szinte semmit pedig 1 társaság hozott össze minket a véletlennek hála. Egy idő után mégis jóban lettünk, csomót dumáltunk, Ő is keresett engem én is Őt. Játék mellett pedig hívásban beszélgettünk de volt hogy ilyen 6 órákat néha, és észre se vettük. Az volt ebben a legjobb hogy nem azért beszélt Velem ennyit mert kierőszakoltam hanem magától, sőt, Ő úgymond "erőltette" a hívást közben. Nem rég viszont változott valami, elmentem 1 hétre külföldre egy barátomhoz és azóta teljesen más lett minden. Elkezdett játszani egy játékkal aminek teljesen függője lett, olyan szinten hogy inkább játszik mint hogy visszaírjon. Én is mentem utána hátha úgy többet beszélünk majd stb de semmi, nappal dolgozik este pedig játszik, közben 1x-1x visszaír de akkor is ilyen semmilyen válaszokat, ezeket az 1 szavas lerázós dumákat. (jaja,ahha meg emojikat) Most értem haza nem rég külföldről gondoltam majd most megváltozik minden és visszakapom Őt, mivel arra fogta ezt a változást hogy nem akart engem zavarni amég nyaralok. Hazaértam akkor se lett semmi,korán el is ment aludni miután befejezte a játékot. Na mondom sebaj majd másnap, másnap meg programja lett hirtelen este, és ezt nem értem mert elvileg szeret engem elmondása szerint de mégis túl sok a véletlen Nekem. Mondtam már neki csomószor hogy ez így Nekem nem jó, vagy hogy ha nem akarja már hogy írjak szóljon és nem zavarom de semmi. Még Ő lett mérges és mondta hogy hülyeségeket beszélek, aztán ment minden tovább. Nem tudom mit tegyek, én csak beszélni akarnék Vele, még ha nem is 6 órát de legalább írni Vele 3 mondatnál többet 1 nap. Ti mit tennétek? Várjak még vagy mennem kellene?

2022. júl. 13. 20:41
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Mondani sokmindent lehet... Hagyd!
2022. júl. 13. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Együtt sem vagytok. Randiztatok egyáltalán valaha? Lehet, talált egy olyan srácot, aki randira hívta es vele ismerkedik éppen.


23N

2022. júl. 13. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem szeret. Egyszerűen ő olyan típus, aki roppantul rá tud kattanni arra amit épp csinál. Veled sem azért beszélt annyit mert Veled akart dumálni. Hanem akkoriban épp te és a közös játékotok voltatok porondon. Akkoriban arra volt rákattanva. De amíg oda voltál el kellett foglalnia magát valamivel, és hát talált is más szórakozást, elfoglaltságot. Most az van nála az első helyen, figyelmének központjában.
2022. júl. 13. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Szóbahoztam már hogy ha esetleg valaki mással találkozott vagy akármi, mégse találna szimpinek engem akkor csak mondja meg mert ez a találgatás így elég rossz. Igaz nem így fogalmaztam, picit jobban összeszedtem a gondolataimat de ez volt a lényege. Azt mondta nincs senki más, nem ismerkedik senkivel csak én vagyok és hogy engem szeret. Aztán meg mérges lett mert felhoztam ezt. De ilyeneket is csak akkor ír amikor hisztizek úgymond, magától nem nagyon mondja hogy szeret se semmi hasonló. Én elfogadnám ha azt mondaná bocsi de nem vagyok szimpi, csak jó lenne akkor ha ezt tenné, és nem értem ezt most hogy mit kéne tennem. Várjak még pár napot hátha lesz valami?
2022. júl. 13. 21:38
 5/10 A kérdező kommentje:
3-as De akkoriban is voltak ott mások, mégis Velem volt elfoglalva, játszottunk számtalan játékkal és sose volt ez így. Napközbe is volt hogy írt munkahelyről stb, most meg leráz. Inkább a barátnőjével megy most is sétálni (akivel egyébként találkozik mindennap mert együtt dolgoznak) mint hogy Velem, akivel vagy 10 napig nem beszélt semmit szinte
2022. júl. 13. 21:40
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Semmi közötök egymáshoz, ő csak társad volt játék közben, most másokkal játszik. Keress valódi kapcsolatokat!
2022. júl. 13. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Ő is valódi lenne, itt lakik Tőlem 3 km-re kb, egymás privát instáját,facebookját mindenét tudjuk. Azt is tudom hogy hol dolgozik pontosan, ha nem kedvelne vagy nem lenne több simán játéknál nem hiszem hogy ilyen konkrét dolgokat elmondott volna, ezért zavar engem össze hogy most akkor mit is akar Tőlem
2022. júl. 13. 21:48
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Bocs, de nem a tinirovatba kellett volna tenned??? Ne haragudj meg, de érzelmi intelligencia szinten mindketten tinik vagytok. Szeret? Atya-gatya még nem is találkoztatok!!! Csak egy pasi vagy neki a játékfüggősége mellett a sok közül akikkel néha dumcsizgat semmi több.

Lépj túl rajta és a játékvilágból mielőbb lépj ki a való életbe!

2022. júl. 13. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Mi az, hogy szeret? Szoktatok randizni? Milyen gyakran talalkoztok? Szeret, mert jatszol vele vagy mi az anyám kinjaert?

Nem értem, huszon évesen hogy lehettek ilyen éretlenek 🤦🏼‍♀️


23N

2022. júl. 14. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
Úgy látszik mindegy mit írnak neked, te jobban tudod most ezt mindenkinél. Nem baj, majd idővel rájössz.
2022. júl. 14. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!