Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek van még esélyem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek van még esélyem? (kérlek)

Figyelt kérdés

1 évvel ezelőtt épp jártam egy sráccal, akibe fülig belezúgtam, de közben jó barátságba kerültem egy másikkal. A páromról kiderült, hogy egy tuskó, de sajnos akkor már fülig szerelmes voltam belé. Szakítottunk. A srác barátommal egy hullámhosszon voltunk, nagyon megszerettem, fontos lett a számomra. Fülig szerelmes lett belém. Halálosan. Én folyton elutasítottam, mert betegesen szerettem a másikat. Majd a sok szép szó hallatán, beadva a derekam az udvarlásának, csókolóztam vele. Olyan boldog volt, mindene remegett. De később elutasítottam. Össze voltam zavarodva, zokogtam. Mégis mellettem volt. Mígnem hónapok múlva, azt hittem lehet ebből kapcsolat, így összejöttem vele. Olyan lelkes volt, nagyon édes. 1 hét után szakítottam, mondva, hogy olyan mintha a testvérem lenne. Szörnyen rosszul kezeltem a helyzetet. Ő nagyon megváltozott inni kezdett, előbb magába zuhant, majd haverokkal lógott, maga alatt volt. Ez decemberben volt, azóta nem beszéltünk, csak most kezdtünk el újra. Én megbetegedtem. Házhoz vagyok kötve.

Rájöttem, hogy szeretem és hogy egy ilyen férfi nem terem mindenhol és, hogy hatalmas baklövést követtem el.

100%-ig nem lehetek biztos, de nagyon valószínűsítem, hogy most egy lánnyal randizgat, vagy csak ismerkednek. Én még 3 hónapig nem tudok találkozni a sráccal.

Lesz még esélyem jóvá tenni? Lesz esélyem Vele lenni? Összejöhetünk még? Végleg elrontottam?



2012. aug. 2. 05:08
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Ha valóban szeretett akkor van esélyed. Mert a kit szeret az ember, azt nem felejti el az egyik napról, a másikra. Próbálj vele kapcsolatot teremteni. Hívd fel, vagy valakivel üzenj neki hogy látogasson meg. Ha el megy, nyert ügyed van. Akkor már meg tudod vele beszélni a dolgaitokat.
2012. aug. 2. 05:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Szegényt, jól meghintáztattad. Én a helyében már nem kezdenék veled, nem hiába nem beszéltetek december óta és ha egy lánnyal randizgat már, akkor hagyd. Legközelebb okosabb leszel. De szerintem kár összezavarni.
2012. aug. 2. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Nem akarom, hogy így lásson. össze kell szednem magam előbb.
2012. aug. 2. 06:08
 4/11 A kérdező kommentje:
túl sok fájdalmat okoztam neki :'(
2012. aug. 2. 06:21
 5/11 ASOT ***** válasza:

Őszinte leszek! Csúnyán kib@sztál vele!


ÉS ilyenek után, hogy szakítasz ezzel majd még sem, majd újra kezded majd megint szakítások, a helyedben ha van szíved békén hagyod! Jobban jár ő is.

Ha van esze másik lányt keres aki megbecsüli!


Bocs de ez a véleményem!

2012. aug. 2. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Mind a ketten hibáztatok. Te azért, mert engedtél olyan érzelmi helyzetben, amikor másba vagy szerelmes, ő meg azért, mert nem lett volna szabad ilyen iramba belegázolni egy érzelmileg felfokozott környezetbe. Ha szerelmes vagyok, és tudom mi a helyzet a másik félnél, akkor nem ajtóstul rontok a házba, hanem szépen fokozatosan beleavatkozom a dolgok menetébe.

Aki volt már valóban szerelmes valakibe, ami nem csak fellángolás volt, akkor annál a jövőben is előlehet csalni a szikrát, amennyiben nem törted darabokra a lelkét. Esélyed megvan rá. Nem vagy hibás abból az okból, hogy elutasítottad, másba voltál szerelmes. Hogy engedtél, az más kérdés. Ha valóban szereted, akkor egy próbát megér, hátha szerencséd lesz.

2012. aug. 2. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Értékelem. hidd el tudom, hogy rosszul kezeltem a dolgokat. Csak nagyon megbántottak és nehezen kezeltem a fájdalmat és rossz döntéseket hoztam.
2012. aug. 2. 08:39
 8/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm!:')
2012. aug. 2. 08:40
 9/11 anonim ***** válasza:

Szia!


Ha ebben teljesen biztos vagy, akkor hívd el magadhoz, mondd el neki így, ahogy itt. Hogy a másik miatt volt, de beláttad, hogy hülye voltál, és már látod mennyire fantasztikus és kell neked, nem akarod elengedni.


De még 1x el ne átszd ezt a kell nem kell dolgot, mert egy ember érzelmeivel játszol.


Szerintem még mindig nem késő. Csak mondd el őszintén hogyan érzel, ne szégyeld!


23/N

2012. aug. 2. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

09.13-as vagyok.


HA van párja már, hagyd.... ne kavard össze, 2 embernek okoztál fájdalmat.

2012. aug. 2. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!