Miért ilyen nehéz vele? Vagy csak én nem veszem észre a jeleket?

Soha nem hittem volna, hogy ilyen váratlan időpontban fogok megismerkedni valakivel, éppen munka közben, még is megtörtént.

Nem volt nagy szám, igazából csak egy mosoly volt, aztán pedig folytatódott minden tovább, ahogy szokott. Aztán az első komolyabb találkozás egy kis pubban volt. Ott nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, beszélgettünk. Viszonylag elég sok mindent meg tudtam róla. Közvetlen volt, és kedves, figyelmes, és cseppet sem nyomulós. Ennek ellenére, mikor véget ért az este, azon gondolkodtam, hogy a suli és a munka mellett biztos lesz rá időm?! Akarom én ezt?! Hát úgy tűnt nem volt valami határozott a kérdés feltevésem, mivel bele mentem a második találkozásba is... Ez már egy finom vacsorával kezdődött, folytattuk a beszélgetést, és a végén puszit is kaptam. Ez így folytatódott. Minden nap beszéltünk. Mindig mindent tudtunk egymásról (ki hol van, mit csinál). Aztán volt hogy ő volt nálam, volt hogy én. Ez így ment egy ideig. De persze mint minden ez se lehetett ilyen mese... álom... Leutazott vidékre, én pedig el lettem "felejtve". Majd amikor picit rosszabb pillanatomban voltam írtam neki, hogy velem ne játsszon, és hogy ez most mi?! Erre a válasz lényege az volt, hogy aranyos vagyok, meg miden,de most nem képes ápolni egy komoly kapcsolatot. Nem akar engem bántani,és nem akarja hogy nekem rossz legyen. Döntsem el mit akarok. Annyiban maradtunk, hogy nem szakítjuk meg a kapcsolatot. A kapcsolat folytatódott, még hevesebb lett. ÉS talán néha úgy érzetem, amikor vele voltam, hogy ő is szeret, csak nem tudom mi az ami közénk áll. Ezek után voltak kisebb meglepik. Eljött elém a munkába, pedig nem kértem. Elvitt magával, vele voltam. Stb....

Viszont ez már nagyon régóta megy. Én már kezdem nem érteni a dolgot. Idén kezdem az egyetemet, és ráadásul vidéken. Nem tudom mit kéne tennem?! Mikor vele vagyok iszonyatosan forrong közöttünk a levegő. Jó a hangulat, mindent megbeszélünk. Soha semmit gond, veszekedés nincs. Reggelit kapok. Simogat, beszélget velem. Nevetgélünk. Minden bajom, gondom tudja, és próbál segíteni. Támogat a tanulásban.... Csak ez a dolog...hogy még sincs kimondva, hogy mi vagyunk... mi együtt lennénk. És iszonyatosan félek, ha megbolygatom, akkor kilép az életemből (pedig fontos nekem). Mert már volt rá incidens, és akkor mondta, hogy találnék én jobbat is mint ő. Meg hogy jobbat érdemelek.....

Egész komolyan tanácstalan vagyok. Szeretnék segítséget kérni. Tényleg komoly válaszokat. Ki mit tenne a helyben?? Vagy hogy csak én vagyok bamba, és a rózsaszín felhőktől nem látok?? Mit kéne tennem??