Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lesz ebből még valami? 19/F

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lesz ebből még valami? 19/F

Figyelt kérdés

A barátnőmmel 15hónap után szakítottunk(ezt én kezdeményeztem) 2 hete. Én már megbántam, hogy ezt akartam akkor.. E két hét alatt kétszer is találkoztunk már. Az első találka egy jó beszélgetés volt a hogyan-továbbról, csókkal búcsúztunk(megcsókoltam, mert végig a számat nézte..), aztán mosolygott és elment. A másodiknál már csak egy ölelés maradt. Én újra akarom kezdeni, de ő azt mondja hogy most nem, talán majd később. Tegnap bulizni voltunk, én a barátaimmal és ő is a barátaival, de párszor összefutottunk, mondtam neki hogy hazakísérem de ő ezt nagyon nem akarta(majd az ő társaságából valamelyik srác). Hajnalban gyalog indult haza(kb 3km séta) -7 fokban. Én taxit hívtam neki, kifizettem és hazavitettem...

Na szóval ezt csak azért írtam hogy a kérdésemre könnyebben tudjatok válaszolni, könnyebben tudjatok segíteni.

-Szerintetek ebből még lehet valami?

-Lehet hogy csak a büszkesége miatt csinálja most ezt?(hogy szakítani akartam)

-Lehet hogy sok volt ez neki?( eddig nem volt ilyen hosszú kapcsolata)

Azt mondja nem kell neki más fiú se... most a barátaira koncentrál. Én mindent megtennék érte, rájöttem erre ez idő alatt. Hiányzik és imádom. Mindenki azt mondja, hogy újra össze fogunk jönni.

Amikor kettesben vagyunk, ha a szemébe nézek ugyan azt látom, amit fél éve.. Ugyan úgy mosolyog rám, kedvesen szól hozzám.

-lehet azért nem akar velem találkozni, mert tudja, akkor miket váltok ki belőle?

Eddig rohantam utána, a szakításunk óta.

-Lehet jobb lenne most hagyni kicsit?

Azt tudom, hogy nem fog találni olyat, aki ennyire szeretni fogja, akinek csak az ő boldogság számít.. Ilyen figyelmes lesz vele.

-Erre ő is rá fog jönni?

NEM TUDOM MOST MIVAN ÉS MIT TEGYEK



2013. márc. 24. 14:12
 1/3 anonim ***** válasza:
Te kezdeményezted a szakítást. Én tuti nem jönnék e újra össze egy olyan sráccal, aki előtte szakított velem. Úgy érezném, hogy na, nem talált nálam jobbat, úgyhogy visszatér a megszokotthoz. Köszi, nem
2013. márc. 24. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Erről szó nincs, mivel nem is kerestem mást, nem is akartam. Nekem ő kell!
2013. márc. 24. 14:16
 3/3 anonim ***** válasza:

Aki egyszer megtette, megteszi máskor is.

+ Az elsőhöz hasonlóan, úgy érezném, nem kellettem neki, de nem jött össze mással (akár akart volna valakivel, akár nem), hát visszatér hozzám, hátha (valakinek/ legalább nekem) még kellene. Megbánta, hogy szakított velem...gondolta volna meg jobban előtte. (nem hiszem, hogy a csaj olyan simán beletörődött, hogy dobod...nem lehetett könnyű neki) Beletartozhat, hogy már csak büszkeségből sem fog veled újra összejönni ezek után.

2013. márc. 24. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!