Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lehet még esélyem? Lányok,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet még esélyem? Lányok, van itt olyan, aki megbocsájtana? (lent)

Figyelt kérdés

Helló!

Megpróbálom rövidre fogni, de bocsánat, ha kicsit hosszúra sikerül! Három évig együtt voltam a szerelmemmel, de elrontottam mindent! Egyik este Neki otthon kellett maradnia dolgozni, én viszont elmentem bulizni haverokkal, mert már régóta terveztük, meg volt beszélve. Ez nagyon ritka volt egyébként, szinte mindig együtt mentünk el, de aznap este még össze is kaptunk ezen, és elég csúnyán váltunk el. A buliban meg volt egy csaj, aki teljesen rám szállt, és őszintén bevallom, tetszett, ahogy próbált elcsábítani....csak az a baj, hogy sikerült is neki! Tudom, hogy nem kellett volna belemennem, de mégis engedtem a kísértésnek! ÉS végig se gondoltam, hogy mit teszek, és mi lesz belőle! De valójában már akkor megbántam, amikor végeztünk a menettel, tudtam, hogy elsz*sztem, úgyhogy félve is mentem haza. De otthon nagyon csúnyán összevesztünk, és kidobott - jogosan! Tudtam, hogy ez lesz, mégis fáj a mai napig, pedig ez már majdnem egy éve volt!! És tisztában vagyok vele, hogy az egész az én hibám, nem is akarom szépíteni. Egy darabig próbáltam hívogatni és bocsánatot kérni, de nagyon haragudott. De még mindig nagyon nagyon szeretem Őt, azóta sem volt senkim, se kapcsolat, se kaland, mert nem érdekel más nő, nekem csak Ő kell!!!!

Ha jól tudom - haver által - neki sincs senkije, és rólam sem beszél gyűlölködve, szóval beszélni akarok Vele! Szerintetek lehet még esélyem, ha bevallom Neki, amit érzek, és hogy hogyan éltem meg mindent??? Haverom összefutott Vele és beszélgettek kicsit, szerinte még szeret engem. Tényleg nagyon nagy volt köztünk a szerelem, úgyhogy remélem igaza van, bár nem tudom.... Vajon megbocsát nekem? Mert én megőrülök Nélküle!!!

Segítsetek légyszíves! Adjatok valami tanácsot, hogy mit csináljak, írjátok le a véleményeteket! Köszi előre is!

25/F



2013. okt. 31. 19:06
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:

Köszi mindenkitől eddig!

8-as, ne haragudj, de szerintem az nem önzőség, ha vissza akarom kapni, mert szeretem! Szerintem ezt inkább szerelemnek lehetne nevezni. Mert a kapcsolatunkban mindig próbáltam Őt nézni, meg eleve kevés is volt a veszekedés köztünk, csak ne cs*sztem volna el három év után!

2013. okt. 31. 19:22
 12/23 Pain for Pleasure ***** válasza:
Ha tényleg ennyire szeret(t)ed őt, akkor hogyhogy képes voltál megcsalni egy másik nővel?
2013. okt. 31. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:

De komolyan nem értem, ha szerelemmel szeretsz valakit, és nincsenek nagy gondok, akkor hogy szexelhetsz valakivel csak úgy?! Vetkőzés közben nem esett le, hogy ezt nem kellene?

Komolyan érdekel, mert riasztó, hogy egy elvileg jó kapcsolatban ilyet meg tudnak egymással tenni az emberek.

2013. okt. 31. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:

Te ÚRisteN!

Mit Csináltál? Le feküdtél egy másik nővel amikor volt barátnőd

Úriszen! Te jézus atya úristen! :(

2013. okt. 31. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
12-13, a kérdésetekre válaszolva..... engem is riaszt, hogy ezt tettem! Mert tényleg szerettem és szeretem is, és tényleg alig volt vita, szóval jó volt a kapcsolatunk. El nem tudom mondani, miért tettem. Haverokkal buliztunk, piáltunk, a csaj meg először csak odajött dumálni, eleinte el is küldtem, de visszajött és haverjaim még mondták is, hogy bulizunk, hagyjam csak, én meg h*lye voltam, és hagytam is. Aztán már tetszett is, hogy bejövök neki, és ennyire el akar csábítani. És nem tudom, össze voltam zavarodva, és megtettem. H*lye voltam, ennyi. Azóta se bocsátottam meg magamnak.
2013. okt. 31. 19:42
 16/23 Pain for Pleasure ***** válasza:

Marha sok önkontrollod lehet, ha elég egy jó nő és máris elfelejted a barátnődet. Remélem a hozzád hasonlókkal sosem találkozom.

A tanácsom: Hagyd, hogy boldog legyen ez exed egy olyan férfi oldalán, aki megbecsüli és igazán szereti.

Te pedig gyakorolj némi önuralmat!

2013. okt. 31. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:
Köszi, de azóta megtanultam! Egy éven keresztül többször lett volna már alkalmam (és "szabad" is volt, mivel nincs senkim), mégis nemet tudtam mondani, mert csak Rá gondolok. Akkor még nem tudtam, de hidd el, hogy már megtanultam!
2013. okt. 31. 19:53
 18/23 anonim ***** válasza:
Ahogy a 7-es mondja. Ha meg is bocsájt, soha nem felejti el. És pl. ha később összekaptok valamin, szinte biztos, hogy a fejedhez vágná.
2013. okt. 31. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
0%
menjél és kérj bocsánatot...utána meg megint csináld meg a hülyeségedet..köcsög gyerek!
2013. okt. 31. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:

Szia!


Elsőre azt mondanám, hogy soha nem bocsátanám meg szerelmemnek, ha ezt tenné velem, attól függetlenül, hogy veszekedtünk-e, ivott-e stb. ezek nem kifogások erre a viselkedésre. Viszont szeretem annyira, hogy ha látom rajta, hogy tényleg megbánta és megváltozik (!!!) akkor talán megbocsátanék neki, viszont soha többé nem tudnék bízni benne. Ezért valószínűleg a kapcsolatunk megromlana és szakítanánk is. Tehát a konklúzió sajnos az, hogy nem bocsátanék meg.

Én úgy gondolom, hogy talán nem is szeretted őt igazán (?). Nekem is volt, hogy sokat ittam buliban és rám mászott valami pasi, de soha nem engedtem a kísértésnek, mert nem vágytam/vágyok másra. Lehet, hogy valami hiányzott neked? Ezen gondolkodtál már? Elnézést, ha előttem bárki hasonlót írt, de nem olvastam el a hozzászólásokat! Előző kapcsolatomban volt hasonló történet, mint a tiéd. Ha szeretnél, írhatsz privit, szeretek segíteni.

2013. nov. 1. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!