Feltétlenül kellenek pillangók a szerelemhez?

A barátommal 4 hónapja vagyunk együtt, nagyon jól megvagyunk. Szeretem őt és ő is engem.

Sokat gondolok rá, ha suliban elválunk (évfolyamtárs) akkor rögtön hiányozni kezd, van, hogy nem figyelek órán mert éppen eszembe jut és róla kezdek ábrándozni. Még senkivel nem éreztem ilyen jól magam és senkivel nem szaladt ilyen gyorsan az idő, mint vele. Van, hogy szándékosan bosszant, csak, hogy az agyamra menjen,( tőle ez ilyen hülyéskedés, néha én is szoktam vele), de ilyenkor is szeretem ezzel együtt.

Sokat nevetünk, mindenről lehet vele beszélgetni, számára nincsen kínos téma, bármit elmondhatok neki, mindig meghallgat és elmondja a véleményét.

Sajnos van egy olyan problémám, gyerekes tulajdonságom amiből még nem nőttem ki. Túl érzékeny vagyok. Kis dolgokon is megsértődök, (igaz ezek a sértődések pár percesek, utána már el is felejtem, hogy mi bajom volt). Őt ez érthetően zavarja, próbálok rajta változtatni, néha megy néha nem.

Ha az arcára nézek pl mikor a telefonján néz meg valamit, akkor csak így elbambulok. Magamban meg azt mondom, h milyen jól néz ki és milyen szerencsés vagyok, hogy ő van nekem:)

Olyan romantikus típus, aki akkor az, ha annak kell lennie.

Sokszor elképzeltük együtt a jövőnket, hogy mi lesz meg, hogy lesz. Egyedül is sokat gondolkodom rajta, és ilyenkor olyan logikusnak érzem. Mintha természetes lenne, hogy együtt maradunk örökre és inkább csak eltervezem, nem nagyon szoktam kételkedni (persze rémképek mindig beugranak, de nálam ez mindennel így van).

Nem szoktak repkedni a hasamban pillangók és nem remeg a térdem meg semmi ilyesmi. Ettől függetlenül én úgy érzem, hogy szerelmes vagyok.

Szerintetek?

16/L