Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek mit kellene...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit kellene tennem, volt már valamelyikőtök hasonló helyzetben szakítás előtt?

Figyelt kérdés
Szóval az a lényeg, hogy most már lassan 3 éve vagyunk együtt a barátommal még középiskolában jöttünk össze, szeptemberben mindketten ugyanabba a városba kerültünk egyetemre, de még nem költöztünk össze, ő egy haverjával én egy barátnőmmel lakok albérletben, bár így is szinte minden nap együtt alszunk. A kapcsolatunk lelki téren nagyon jó mondhatni,ő nagyon szerelmes belém és én is szeretem őt, igaz érzem, nem annyira mint ő engem. Közös programunk sok van, talán túl sok is. Mindent együtt csinálunk. Mikor felköltöztem Budapestre (egy vidéki kisvárosból) azt hittem, majd teljesen más valaki lehetek és hogy rengeteg új barátom lesz. De sajnos nem így lett. És bennem van az az érzés, hogy ha nem kellett volna vele lennem, akkor sokkal többet eljárhattam volna egyedül, felszabadultabb lehettem volna és nem így alakult volna a helyzet. Következő tanévtől szóba jött a közös albérlet, ő nagyon szeretné, én már jobban vonakodom. Én régen mindig szingli akartam maradni, sosem szerettem volna hosszú párkapcsolatot és mégis megtörtént. Most úgy érzem már kicsit meg vagyok kötve (noha ő nem tesz semmi olyat, amivel ezt akarná) mégse tudok önmagam lenni és kicsit vágyom már a teljesen kompromisszumok, kötöttségek mentes életre, de emelet őt is szeretem. Egyre inkább azt érzem szakítanom kellene vele, jót tenne nekem, egy kicsit újra magamra találnék és szerintem ő is többet érdemel. Ő mindig kedveskedik nekem, sokszor lep meg kis ajándékokkal (csoki pl.) én viszont sokszor vagyok cserébe veszekedős kedvemben. Mit kellene tennem szerintetek?

2014. ápr. 6. 19:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Hagyd el.

Te még kiakarod élni magad, előbb-utóbb megcsalnád.

Jobb lesz így.

2014. ápr. 6. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Lépj ki a kapcsolatból!
2014. ápr. 6. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Barátnőmmel is így voltunk. Én jobban szerettem , mindent megtettem érte , de nem érezte a végén , hogy szerelmesek lennénk...

Bocsi , de nem értem Nektek mi a bajotok? Van egy tökéletes fiú, aki bármit megtenne értetek... Segít , melletted van , kedveskedik és szeret. Egyszerűen magas ez nekem, hogy nektek mire van szükségetek? Egy olyan fiúra , aki mellett szabadok vagytok , közbe megcsal és nem is törődik veled? Esküszöm, hogy ennek semmi értelme... Egy fiú arra törekszik, hogy megfeleljen a lánynak és elkápráztassa , de ez teljes mértékben hatástalan...

Szerintem gondolkodj el azon, hogy szeret valaki és számíthatsz rá , akármi történne... Nem akarok rosszra gondolni , de ha bármi baj lett volna én kitartottam volna a barátnőm mellett de nem igényelte...

Ha pedig ezt érzed, akkor szakíts inkább Te is... A barátod össze fog törni , mint én és magába fog zuhanni,mert azon fog gondolkodni , mit csinált rosszul és mivel érdemelte ezt ki? A válasz SEMMIT nem csinál rosszul...

Ha nem kell a jó , akkor csinálj hülyeséget magadnak.

2014. ápr. 6. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Lelkileg mindig is ott voltam neki, ahogy ő is itt van nekem. mindig, legjobb barátok vagyunk, de sajnos már nem vagyok belé szerelmes, csak jó vele és szeretem,kötődök hozzá. Igazad van, lehet eldobom majd a jót, a fiút, aki mindent megtesz értem. (Mi ketten biztos barátok maradunk, így nem örökre) Hogy miért tenném ezt? Mert én többet akarok és ő többet érdemel. Épp ez itt a dilemma.
2014. ápr. 6. 20:19
 5/11 anonim ***** válasza:
Ha szakítasz, akkor nagyon tapintatosan csináld. Nagyon durván össze lehet törni egy ilyen srác szívét!
2014. ápr. 7. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Mi többet akarnál?

Most őszintén? Új pasikat? Kell az ismeretlen? Kellenek még az emberek köréd? Nem jó vele a kapcsolat? Az a 3 év jó kis gyerekszerelem volt és ennyi? Odaadta neked mindenét, az idejét, a szeretetét, és neked több kell? Mi több? Nem tud boldoggá tenni? Minek voltál vele annyi időt együtt, ha másra volt szükséged? Te nem őt akartad? Szórakozás volt neked azt cső? Sőt még az ő hibája, hogy szeretni mert téged és neked adta a szívét és veled volt, most meg, hogy kisemmizted, tovább állsz?


Komolyan nem értem a nőket, pedig én is az vagyok, némelyik csajnak egyszerűen szar, ha szeretik. Aztán ha összefutsz majd egy pasival, akiért odáig leszel, mindent vele akarsz megélni, és ő közli veled, hogy neki több kell, kíváncsi leszek, mit fogsz átélni.


Szakíts vele, ha úgy érzed, hogy nem tartozol hozzá.

Tartsd meg és tegyél érte, ha úgy érzed, összetartoztok.

Ilyen egyszerű.

2014. ápr. 7. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim válasza:

Ha nem ugyanazt akarjátok, az mi máshoz vezethetne, mint hogy zátonyra fut a kapcsolat.


Részedről egy laza kapcsolat. Nagyon úgy néz ki, hogy ez így nem fog működni.

Amúgy, ha megfigyeled, te magad válaszolsz is a saját kérdésedre.

Mit kellene tenni szakítás előtt? Már semmit. Lehetőleg ne költözz össze azzal, akivel szakítasz.

Elégedetlen vagy, neked ez túl sok, idegesít, frusztrál.

Ne hidd, hogy szereted, max. kedveled. Ha szeretnéd, pont megfordulnának a dolgok. Te akarnál összeköltözni, stb.

2014. ápr. 7. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim válasza:

Velem pontosan ez történt 2 éve!

3 és fél évet voltunk együtt, ő is mindent megtett értem, nagyon szerelmes volt belém, én meg ugyan azt éreztem, mint te, hogy ő az életem, úgymond vele nőttem fel, ő a legjobb barátom, ráadásul régen én sem "terveztem " hosszú kapcsolatot, de így lett, és természetes lett, teljesen átérzem a helyzeted.

Te is látod, hogy egyértelműen szakítanod kell. Én nagyon sokat szenvedtem, gondolkoztam és nem tudtam megtenni,de végül annyira túlhúztam a dolgot, hogy mikor utoljára együtt aludtunk, és ő szeretkezni akart, nekem az egy óriási szenvedés volt, úgy éreztem, hogy mindjárt sírok, és én ezt nem bírom, ezt a borzalmas érzést nem élhetem át még egyszer, ez volt az utolsó.És akkor pár napra rá, szakítottam vele.

Szerintem lassan te is eljutsz ide, bár én ezt nem várnám ki még egyszer,sokkal előbb kellett volna, bár akkor nekem is nehezebb lett volna, így nem volt az..

Ő utána még több mint egy évig szerelmes volt belém halálosan, a te barátod is óriásit fog szenvedni, ha megteszed...Viszont én teljesen megértelek, mert utána majd ő is talál egy olyan lányt, aki boldog lesz, mert kifogott egy ilyen főnyereményt, de neked nem ő az embered.

Én utána egy évig egyedül voltam, élveztem az életet, nem is terveztem kapcsolatot, sokkal de sokkal boldogabb voltam így.. Aztán belebotlottam egy olyan emberbe, akivel mindketten egyből valami nagyon tüzeset és különlegeset éreztünk egymás iránt, ami sosem volt meg az első barátommal.

Teljesen megértem azokat a fiúkat is, akik emiatt leri*@**oznak, vagy nem értik meg, hogy a lányoknak mért nem felel meg semmi. Nincs kétség, ez egy úgymond tökéletes fiú, de ha neked már nem kell,vagy más kell, akkor ne erőltesd, biztos vagyok benne, hogy te is jobban fogod érezni magad később nélküle.

Viszont ha szakítotok, addig ne tartsad vele a kapcsolatot, míg barátként nem tud tekinteni rád. Alapból is a saját érdekeidet nézed azzal, ha szakítasz, de az meg tényleg kínzás, ha utána nem is hagyod,hogy elfelejtsen, továbblépjen. Ezt egy ideig neked is nehéz lesz felfogni, ő meg pláne kapaszkodni fog (örökre várni fogok rád ha meggondolod magad, legalább beszélgessünk stb üzenetekkel), de ha erős vagy, akkor egy idő után már nem is lesz fura, hogy nincs az életedben.

Mi néha még beszélünk, olyankor órákig el tudunk dumálni, de pl bennem máig sem múlt el az, hogy idegesít, mint amit a végén éreztem,amit ahogy az írásodból értelmezem, te is kezdesz érezni.. Jobb lesz így mindenkinek, mondjuk főleg neked, de neked sokkal!! Nekem kb utána felvirágzott az életem, sokkal boldogabb vagyok így, nincs az a szürke nyomasztó érzés, ami korábban volt. Mindenképp tedd meg!!

2014. ápr. 7. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Én is így vagyok most, nekem már mindenki mondja, hogy szakitsunk, barátom érzi, hogy nem. szeretem úgy mint régen. Nekem ő voLt az elsö mindnenben. Bár ő csinált velem pár dolgot(egyszer pofonvagott, kibeszelt mert nem akartam lefekudni vele) De látom most h változik,vagy próbál.... Ezeket nem mondtam el a legjobb baratnomnek sem, de azt oszkár, hogy nem vagyok már olyan boldog. És beszéltem több emberrel és mindneki azt mondta hogy ebbe igenis legyek önzo, minél jobban huzom, annal rosszabb. :(
2014. ápr. 13. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:

Ha nem érzed teljesnek az életedet, akkor valamit nem tudtok megadni egymásnak. Te nem erre vágysz, más meg igen, akkor engedd, hogy találjon magának olyat, aki "megérdemli".

Teljesen átérzem a helyzetedet, nekem a közös albérlet végül kalitka lett, minden pillanatom, mozdulatom, tulajdonom ellenőrzötté vált és kontrollálva volt.

Nem vagyunk egyformák, azt se feledd, hogy "A biztosat bizonytalanért el ne hagyd!"... Közel sem biztos az, hogy az életben találsz még valakit, aki nem jobb, rosszabb vagy ugyanolyan,mint ő... egyszerűen csak elfogad és magadért szeret, ismer, kiismert és teljes szívéből megadna mindent...

Akkor add fel csak, ha el tudod azt fogadni, hogy amit kiadsz a kezedből, ugyanúgy nem kapod többé vissza!

2014. ápr. 22. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!