Ez normális? Van egy srác, aki már egy ideje elég komolyan érdekel.

Korábban napi szinten chateltünk. De mivel nagy a korkülönbség köztünk, az én javamra és végül is ő többször visszautasított, hogy csak barátságot akar én nagy nehezen belenyugodtam, bár sosem értettem, hogy akkor meg minek keres ennyit, meg a viselkedését se. Sőt randizgattam másokkal, ezekről ő is tudott, nem tudom mit érzett vagy gondolt, mert sosem mondott semmit, végül lett egy pasim is. Akivel egy hete szakítottam. Amíg a pasim volt, addig a sráccal egyáltalán nem foglalkoztam, nem beszéltünk, előtte én írtam neki egy búcsú levelet, amiben leírtam a véleményemet róla, és arra nem is reagált, mondjuk sok sértő dolog volt benne és nem is kerestük egymást. Tegnapelőtt volt a születésnapja, és felköszöntöttem, és beszélgettünk egy kicsit, hogy kivel mi történt, és tök érdeklődő volt és kedves, és úgy tűnt ő is ugyanúgy örül annak, hogy végre beszélünk, és hogy elfelejtette a korábbi sérelmeket, ahogy én is. És most nem tudom mi van. Azt hiszem nekem ő még mindig ugyanolyan fontos, annak ellenére, hogy csalódtam benne, de nem kerestem azóta és nem is akarom, mert elég büszke is vagyok. Meg úgy vagyok vele, ha fontos vagyok neki, akkor keressen ő. De majd megpusztulok, annyira szeretném látni, meg beszélni vele. Meg arra is rájöttem ebben a pár napban, hogy a másik pasi, meg a figyelemelterelés nagyon nem jött be. Nem igazán tudom, hogy mit tegyek.