Bolond vagyok vagy ez, így is jó?

Brátommal egy éve együtt vagyunk és már úgy régebben is elgondolkoztam ezen, hogy miért lehet? (lentebb)

Kiskorom óta azt hallom, hogy a szerelem az a világ egyik legfontosabb dolga! Akkor minden megváltozik, az egész világ megnyílik előtted és minden más lesz...A legrosszabb dolgok mellett is boldog leszel. Én mikor találkoztam a barátommal (első barátom, és remélem utolsó is) nem éreztem ezeket a világmegváltó dolgokat, nem éreztem azt, hogy minden szar dolog szép hirtelen és az, hogy akár ha meg is halt a barátnőm mamája még az se baj, mert én szerelmes vagyok....NEm.. én csak valahogy vele szerettem volna lenni, beszélgetni szerettem volna vele ugyan akkor sose mertem a közelébe lenni, nem mertem a szemébe nézni. Talán az, hogy amibe felnőttem, amit a média belém tukmált és az, amit otthon tanítottak (a dolgok miértjeit, a logikus felfogást, a mindennek van okát) talán ezek miatt a szélsőségek miatt van az, hogy azt hittem, hogy nem vagyok szerelmes? Mert lényegébe ő az az ember akihez imádok odabújni (eltaszítom az embereket), ő az egyetlen akinek minden elmondok (a múltam sötét dolgait is) és ő az is akivel eltudnám képzelni az életem!

Bocsánat ha kicsit nyakatekert és hosszú! Az értelmes válaszokat köszönöm szépen! :) 16/L