Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Randi helyett alvás, normális ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Randi helyett alvás, normális ez?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok. A szintén 19 éves barátommal 4 hónapja vagyunk együtt. Sose mentünk el sehova maximum sétálni mert nem szereti az embereket. Filozófia és a politika érdekli. Szóval ilyen témákról beszélgetünk. Már 2 hét után bemutatott a szüleinek és mondta h aludjak nála. Persze én felháborodtam h nem fogok vele lefeküdni fôleg úgy h még szüz vagyok ( most is :) ). Mire ô kijelentetteh ô nem erre gondolt. De otthagytam. Másnap hivott és bocsánatot kért. 1 hónaposak voltunk amikor újra megkérdezte és elmondta h csak mellettem akar aludni és nem fog olyan módon hozzám érni. Belementem mert viztam benne. Az anyja tiszta boldog volt h ott alszok. Szval már gyanakodtam. Arra emlékszek h az ágy balszélén aludtam el. S mire felkeltem a barátom mellkasán voltam. S ô mosolygott amikor kinyitottam a szemem.

S tényleg nem nyúlt hozzám. Az anyja elmondta h a barátom nehezen tud aludni és sokszor a fényképemet szorongatva alszik el.

Kicsit fura volt ez az alvás dolog de hazudnék ha azt mondanám h nem volt jó.

Pár nap múlva megint áthìvott. Az ágyban beszélgettünk és tiszta boldog volt h ott vagyok mellette. Pár hét múlva minden péntek este a karjaiban aludtam el. S csókjai ébresztenek fel. Manapság nem megyünk sétálni se. Inkább az ágyába fektet és simogat. De sose pettingeltünk és más se volt.

Amióta elöször ott aludtam kiegyensúlyozottabb mint valaha és nyiltan beszél arról h mennyire szeret.

Szerintetek miért jó ez neki? Mit gondoltok errôl?



2015. jan. 17. 19:55
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Tudod, dugás nélkül is szerethet téged...
2015. jan. 17. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
70%

Neked mi bajod van, hogy nem jó érzés együtt aludni azzal, akit szeretsz?

Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem látom, hogy kívánnád szexuálisan. O.o

Mi a tökömnek vagytok együtt?

2015. jan. 17. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
Fura, hogy ma már ez egy "fura" történet.
2015. jan. 17. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:

Nem is adnám.neki magam mert még lelkileg nem vagyok kész. De sétálni se hajlandó. Barátaimhoz se jön velem. Szóval csak aludni akar velem de azt akár mindennap.

Egyébként ô az elsô szerelmem

2015. jan. 17. 19:59
 5/18 anonim ***** válasza:
92%

nincs kedved együtt aludni vele

fingod nincs a szerelemről

szegény srác

2015. jan. 17. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 veteran1978 ***** válasza:
Teljesen egyértelmű,baromira szerelmes beléd a srác!
2015. jan. 17. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
Most az a baj, hogy nem akar szexelni veled? Vagy az a baj, hogy félsz h van valami kattanás a fejében?Elvont.. (bocsi de nem tudtam másképp megfogalmazni)
2015. jan. 17. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

Nincs bajom azzal h szexel velem. Sôt..

Szeretek vele aludni mert olyan meghitt. Beszélgethetek vele és közben magamba szívhatom az illatát, nincs ennél jobb. Szóval nagyon szeretem ôt.

Nem jön el velem sehova. A barátnôim szerint csak magának akar. Az igaz h nem nagyon megyek el velük sehova. Azt tudom h elvont, de szeretem benne h érettebb mint én

2015. jan. 17. 20:08
 9/18 Tomi (Ryen) válasza:
Szerintem nagyon szerencsés vagy hogy vele vagy
2015. jan. 17. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
Elvont kicsit, de nincs benne semmi rossz. Szerintem.
2015. jan. 17. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!