Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Randi helyett alvás, normális ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Randi helyett alvás, normális ez?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok. A szintén 19 éves barátommal 4 hónapja vagyunk együtt. Sose mentünk el sehova maximum sétálni mert nem szereti az embereket. Filozófia és a politika érdekli. Szóval ilyen témákról beszélgetünk. Már 2 hét után bemutatott a szüleinek és mondta h aludjak nála. Persze én felháborodtam h nem fogok vele lefeküdni fôleg úgy h még szüz vagyok ( most is :) ). Mire ô kijelentetteh ô nem erre gondolt. De otthagytam. Másnap hivott és bocsánatot kért. 1 hónaposak voltunk amikor újra megkérdezte és elmondta h csak mellettem akar aludni és nem fog olyan módon hozzám érni. Belementem mert viztam benne. Az anyja tiszta boldog volt h ott alszok. Szval már gyanakodtam. Arra emlékszek h az ágy balszélén aludtam el. S mire felkeltem a barátom mellkasán voltam. S ô mosolygott amikor kinyitottam a szemem.

S tényleg nem nyúlt hozzám. Az anyja elmondta h a barátom nehezen tud aludni és sokszor a fényképemet szorongatva alszik el.

Kicsit fura volt ez az alvás dolog de hazudnék ha azt mondanám h nem volt jó.

Pár nap múlva megint áthìvott. Az ágyban beszélgettünk és tiszta boldog volt h ott vagyok mellette. Pár hét múlva minden péntek este a karjaiban aludtam el. S csókjai ébresztenek fel. Manapság nem megyünk sétálni se. Inkább az ágyába fektet és simogat. De sose pettingeltünk és más se volt.

Amióta elöször ott aludtam kiegyensúlyozottabb mint valaha és nyiltan beszél arról h mennyire szeret.

Szerintetek miért jó ez neki? Mit gondoltok errôl?



2015. jan. 17. 19:55
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:

Tudom, igazatok van. Âllandóan tanít engem h mit h kell tenni az életben. Sokszor azt mondja h addig jó amig mellette vagyok mert a barátaim rossz hatással vannak rám.

Ôk persze ugyanezt mondják rá.

Olyan jó amikor én átölelem mindig azt mondja h betenne a böröndjébe és vinne magával de nem lehet...

2015. jan. 17. 20:17
 12/18 A kérdező kommentje:

Szeptembertôl nagyon nagy valóstinüségel Skóciába megy egyetemre. S most mit tegyek? Szerdán kellettt mindent elküldeni és együtt csináltuk végig. De a tudat h abban segítettem h elmenhen fáj. De az h segítettem neki h megvalósítsa az álmait boldoggá tesz.

Szóval ebben a helyzetben ti mit tennétek?

Közben a barátok örülnek h elmegy...

2015. jan. 17. 20:26
 13/18 A kérdező kommentje:
Léctszi segítsetek! :(
2015. jan. 17. 20:37
 14/18 anonim ***** válasza:

Most megkapom a magamét, de nem tarthatom magamban: ez a fiú beteg! Szép dolog a szerelem, szép dolog a romantika, de ez minden egészséges határon túlmegy.

Az meg külön tetszik, hogy ő "tanít" téged az élet dolgaira.

2015. jan. 17. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
A barátaim is pont ezt mondják...
2015. jan. 17. 20:52
 16/18 anonim ***** válasza:
Ne ess abba a csapdába, amibe egy régi barátnőm!! A pasijával éjjel-nappal együtt voltak, mindig ott aludt nála, meg idősebb is volt, és elakarta zárni mindenkitől, mert hogy ő jobb náluk, meg féltékenységből is, és a végén már tőlem is teljesen eltávolodott, holott legjobb barátnők voltunk...:(( Szép dolog a szerelem, de ne hagyd, hogy kisajátítson magának!
2015. jan. 17. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:

Igazad lehet. Ma ugyis vele leszek. Beszélek vele.

Köszönöm mindenkinek aki írt :)

2015. jan. 17. 21:33
 18/18 anonim ***** válasza:
Nekem csak egy valamit árulj el, hogy a barátod az Nemzeti szocialista, komunista, szocialista, liberalista vagy konzervatív? :D Erre tényleg kíváncsi vagyok, mert én is annó sokat politizáltam, de egy csaj előtt sem erről dumáltam, hogy "hajrá komcsik" vagy "hajrá fasiszták" (csak hogy függetlenek legyünk). Amúgy meg mi abba a fura, hogy a barátod szeret és hogy dugás nélkül is meg van veled? meg hogy szeret? Te nekem is van ilyen, hogy akit szeretek azzal szívesen együtt aludnék még ha nem is dugom meg!
2016. márc. 2. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!