Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lehet ebből még szerelem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet ebből még szerelem?

Figyelt kérdés
Összejöttem egy fiúval. Miután összejöttünk kétszer találoztunk. Tényleg azt láttam rajta, hogy érez valamit irántam...sok kedves szava, a viselkedése. Egyszer csak távolságtartó lett. Rákérdeztem, hogy miért...elmondta, hogy fél attól, hogy nem alakul ki a szerelem, főleg attól, hogy nála nem, mert tudja, hogy én már túl vagyok egy nagy csalódáson, és nem akar fájdalmat okozni nekem.Azt mondja egyszer úgy érzi akarja, egyszer meg úgy, hogy nem ezt az egészet. Soha nem volt még szerelmes, már az is csoda nála, hogy összejött velem, mert válogatós. Elmondása szerint nálam jobbat nem találna egy kapcsolatra, és soha nem is ismert olyan lányt akire így nézne, mégis kételyei vannak. Elmondtam neki, hogy szerintem korai ilyenek miatt aggódni úgy, hogy kétszer találkoztunk mióta együtt vagyunk, de nem sokat változtatott a helyzeten. Mit kellene tennem, hogy megenyhüljön a szíve, és ne agyaljon ennyit a jövővel kapcsolatban? (Ő egy 18 éves fiú,én 18 éves lány)

2015. jan. 23. 21:46
 1/1 anonim ***** válasza:
szerintem te már megtetted amit te tudtál, innentől ez a saját meccse, ezt neki kell lejátszani magával.
2015. jan. 23. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!