Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Nem látom, hogy igazán fontos...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem látom, hogy igazán fontos lennék neki, de már én sem érzem azt mint korábban, mitévő legyek?

Figyelt kérdés

4. hónapja vagyunk együtt a barátommal (ő az első barátom). Eleinte ő volt biztosabb az érzéseiben, én még nem tudtam hova tenni (ez már szerelem-e vagy nem). Később mikor már úgy éreztem, hogy tényleg beleszerettem, azt láttam kezd megváltozni.

az utóbbi két hónapban nem is tudtuk mondani egymásnak, hogy "Szeretlek", mindig csak annyit mondott rám, hogy cuki vagyok (kezdettől fogva), egyszer mondta h szép is (de az elég kényszerhelyzet volt), miközben más lányokra könnyedén mondta még előttem is. És arra is volt példa, hogy inkább más lányt kísért el helyettem valahova, de mikor szó volt róla ő se értette miért.

(Félreértés ne essék, nem vagyok egy csúnya lány, megvannak az értékeim, persze nem vagyok tökéletes, de ő sem!)

Egyre inkább azt érzem h elhidegülünk, volt egy komolyabb beszélgetésünk is, mert már nem bírtam magamban tartani, ami zavart. Persze akkor ledöbbent, mert semmit nem vett észre, és hogy ő szeret és nem akar elveszíteni, elmondtam a problémáimat, azt mondta ezeken lehet változtatni, persze úgy is maradt azóta is...

Már úgy érzem nincs értelme folytatni, de nem tudom, hogyan lehetne befejezni úgy hogy ne sokkoljam. Arra gondoltam, hogy szépen lassan felkészítem a viselkedésemmel, hogy nincs minden rendben, de SEMMIT nem vesz észre. Mit tegyek? Csak mondjam meg neki hogy ennyi? És azt hogyan?

17/L



2015. ápr. 11. 12:42
 1/4 anonim válasza:
54%
Legyél egyértelmű és mindent mondj el neki hogy mi miért van. És ne bántsd meg... :-)
2015. ápr. 11. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Mondd el neki, hogy az utolsó beszélgetésetek óta semmi nem változott, és hogy ez így neked baromira nem jó, mert másodlagosnak érzed magad azzal, hogy másokat kísérget ide-oda, hogy másoknak bókol neked meg nem, és hogy nem figyel rád, hogy nem veszi észre ha neked valami rosszul esik pláne úgy hogy már egyszer elmondtad neki. Szóval ha nem kapja össze magát akkor megy a levesbe. (Elnézést a szóhasználatért, azért finomabb legyél vele, de mégis egyértelmű és határozott.)

Megkérdezhetem hogy kb mikor volt a "komolyabb beszélgetésetek" hogy nem változott semmit? Csak mert egyik napról a másikra sem lehet megváltozni.

2015. ápr. 11. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

1: természetesen nem szeretném megbántani :)

2: kb lassan 3-4 hete, ahhoz viszonyítva, hogy mióta vagyunk együtt, én úgy gondolom, h ez nem túl kevés idő.

2015. ápr. 12. 01:14
 4/4 A kérdező kommentje:

Azt hozzá kell tenni az egészhez, hogy már én sem tudok úgy gondolni rá mint korábban. Valahogy már nem érzem azt.


Alapból nagyon sok hülyeséget csinál/mond (egy darabig és bizonyos emberek előtt oké, vicces, de sok esetben nagyon nem) és néha azt érzem, h félek mit fog csinálni, h rossz helyzetbe hoz mások előtt.

Nem az, engem nem érdekel mások véleménye, de bennem is megvan a határ h miről beszélek társaságban és miről nem. És én érzem magam ilyenkor rosszul.

2015. ápr. 12. 01:20

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!