Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit csináljak a pasimmal? Mi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak a pasimmal? Mi baja lehet?

Figyelt kérdés

13-ban jöttünk össze, lassan 2 éve együtt vagyunk.

Eddig nem csinálta ezt, de most már igen és borzalmasan aggaszt, hogy nem tudom mi a fenét tegyek.


Az utóbbi időben rákattant a szerencse játékokra és amióta néha nyer, elszállt magától és egyre többet bunkózik velem. Azt mondta nagy flegmán és büszkén, hogy csak az miatt vettem magamnak én is, mert ő nyert. Folyamatosan gúnyolódik (pl. fehér a szád széle, mit csináltál; biztos van másik pasid is, biztos azzal aludtál tegnap is) és ez nem annyira tetszik és még neki áll feljebb, ha berágok. Szórakozni, egymással viccelődni szoktunk, de ez szerintem túlzás és furcsa, hogy eddig nem nagyon voltak ilyen beszólásai. Soha nem volnék arra képes, hogy megcsaljam.


Eddig minden hétvégén velem volt, elmentünk sétálni, sokat beszélgettünk, nevettünk, de most valamiért úgy érzem kezd hanyagolni. Egyre több munkát vállal, csak fél napot van velem. Ismeretlen, szívecskés papírzacskókat találok nála. Egyre gyakrabban nem tudom merre jár, mit csinál.


Eddig se tudtam minden apró mozdulatáról, de sokkalta jobban megváltozott és nagyon aggódom.

Azt hiszem valami nem tetszik neki rajtam, pedig próbálok mindig ugyanolyan lenni, mint amikor belém szeretett.


Nem szoktam hisztizni, de kiállok az igazamért, ha arról esik szó. Nem szoktam neki beszólogatni, csak viccelődni szoktunk egymással (pl megcsiklandozzuk egymást, megijeszt.



Fogalmam sincs, mi van vele, miért változott így meg. Nem hiszem, hogy ki lenne hűlve a kapcsolatunk, mert azért szerelem van, de ezek a dolgok nagyon aggasztóak.


Mit gondoltok erről? Van valami ötlet, hogy mit csináljak?

Miért csinálja ezeket?



2015. máj. 6. 13:27
 1/7 anonim ***** válasza:
Első barátnője vagy?
2015. máj. 6. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Hát ez kicsit nekem is zavaros, de elvileg a 3. barátnője vagyok.


Nekem azt mondta, hogy ez előttem lévő barátnőivel nem volt komoly kapcsolata, csak 1-2 hónapos gyerekszerelem.


Amit ő mondd, az alapján és vagyok neki a 3. barátnője, de az első, akivel komoly a kapcsolata.

2015. máj. 6. 13:33
 3/7 anonim ***** válasza:

Nem tudhatom biztosan,de szerintem van valakije.

Bocsi :(

27/N

2015. máj. 6. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Szerintem bukó ez a kapcsolat.
2015. máj. 6. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Szakíts te most! Úgy kevésbé fog fájni! Keres olyan férfit akinek te leszel a mindene.
2015. máj. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Egyre kevesebb időt tölt veled, beszólogat, próbál megalázni, szerencsejáték függő, nem tudsz a dolgairól, egyre többet "dolgozik", fura dolgokat találsz nála, és azt mondod, hogy megvan a szerelem? Sajnos, saját magad leírtad, van valakije.

Azért viselkedik úgy, ahogy, hogy kidobd, ne neki kelljen szakítania, mert ahhoz már nincs vér a pucájában.


Próbáld visszaolvasni a saját leírásod úgy, mintha nem te írtad volna, hanem egy másik lány kérdését olvasnád, rögtön egyértelmű lesz neked is.


31/n

2015. máj. 6. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
EZ nem szerelem. A szerelem, szeretet tiszteleten alapul, nem beszólogatáson. Ráadásul szenvedélybeteg. Szabadulj meg tőle, mert csak szenvedni fogsz mellette.
2015. máj. 6. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!