Ma a biosz tanár mondott valamit, és azóta ezen gondolkozok, gondoltam megosztom veletek, hogy elmondjátok erről a véleményeteket. Van ezzel valakinek tapasztalata?

Átlagosan mondta!

Ez azt jelenti hogy valaki 2 hét után unja meg, van aki soha a párját!Van aki úgy él családban, szül, nemz gyermeket, hogy soha nem volt szerelmes! És egy életen keresztül hiszi, hogy szerette a férjét, feleségét!

Fúú pont ezen gondolkodtam tegnap...:)

Mármint, hogy mennyire normális az ami velem van.

4 éve vagyunk együtt és esküszöm jobban lángolok mint az elején. Mintha még mindig a rózsaszín felhőn lebegnék.

Ránézek az arcára, a mosolyára és egyszerűen imádom, csak erre tudok gondolni. 4 éve ugyanaz a parfümje, de ha megérzem mintha új illat lenne. Ha találkozunk valahol és meglátom ugyanazt az érdekes, izgalmas érzést érzem, mint az ismerkedésünk korszakában.

Ha nyáron félmeztelenül van még mindig arra gondolok, hogy hmm milyen szexi. Nézem a szép bőrét ahogy megcsillan rajta a nap, az izmait ahogy megfeszülnek amikor mozog.

Ugyanúgy kívánom szexuálisan és még mindig van új a nap alatt.

Jön az az érzés, hogy annyira de annyira szeretem és szinte nem tudok betelni vele.

Kivagyok ettől már :D

Pedig már 3 és fél éve együtt élünk. Átéltünk már sok olyan dolgot ami másoknál külön külön is elég arra, hogy megromoljon a kapcsolat, de minket csak erősít.

Ismerem már, mint a rossz pénzt belül is és még a rossz tulajdonságait is szeretem. Olyan dolgokon amiken mások össze tudnak veszni, mi csak ironizálunk és nevetünk rajta. Nem vagyunk normálisak :D

Még mindig úgy bókol mint az elején. Hoz meglepi virágot ha alkalma van rá. A reggeli kávét még mindig ágyba kapom és csókokkal ébreszt. Figyelmes, édes, aranyos. Olyan ez mint egy álom és néha félek, hogy egyszer ébresztő lesz, mert a környezetemben sorra mennek tönkre kapcsolatok vagy ellaposodnak vagy boldogtalanok az emberek. Mintha ilyen, mint a miénk nem is létezhetne.

Még csak nem is tini szerelem, mert 25-35 közöttiek vagyunk.Mindkettőnknek volt már bőven kapcsolata, jó és rossz, rövid és hosszú, szóval viszonyítási alap is van. Erre mit mondana a biosz tanár? :D

Mi is hasonlóképpen vagyunk a párommal, utolsó. Azzal a különbséggel, hogy mi már túlléptük az 50-et, s ekképpen az intim együttléteink száma heti egyre csökkent. Ezért mondtam azt, hogy jó esetben a szerelem átvált valami egészen másfajta ragaszkodássá. Már nem az ön-, és közveszélyes lángolás, amikor azt sem tudja az ember, hogy hol áll a feje, és fogalma sincs, hogy ért be a munkahelyére, hanem egyfajta "nyugodt erő". Végállomás. Megérkezés. Hívhatjuk ahogy akarjuk, mert sajnos a nyelvünkben nincs rá szó. Jóval túl a szerelmen és szereteten.

De ez csak nagyon keveseknek adatik meg. Ezért mondom mindig, hogy szerelem és szerelem között is óriási különbség tud lenni. Van, akivel sima kis "kommersz" érzelmecskére futja, és van, akivel elementáris tombolás ér el minket. Előbbiből nyilvánvalóan semmi sem lesz, amikor lebomlik az oxitocin, utóbbiból, ha két intelligens emberről van szó, még akármi is lehet. Sajnos bizonyos fokú intelligencia elengedhetetlen ehhez, mert fel kell ismerni, hogy magától nem marad így! A szerelmet ápolni kell.

Miquel jó ezt olvasni :)

Akkor van remény, hogy nem álom. Szeretnék így megöregedni, Vele :)