Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek komolyan gondolja...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek komolyan gondolja vagy csak szórakozik?

Figyelt kérdés

8 hónapja kezdtem el dolgozni ott, ahol most vagyok és egy idő után el kezdett valami kialakulni a nálam jóval idősebb kollégámmal. Én egy 26 éves nő vagyok, ő meg egy 52 éves férfi. Már vagy 3 hónapja szó volt arról, hogy a munkahelyen kívül is találkozunk, de neki mindig közbe jött valami, legtöbbször a munka, mert szombaton, sőt néha vasárnap is be kell mennie. A munkahelyen csak annyi van köztünk, hogy néha átölel meg ad 1-2 puszit, de csók még ne történt. A múlthát szombati talit, amit legutóbb megbeszéltünk, biztosra mondta, azt mondta, hogy felhív, ha tudunk talizni, mert közben változás történt és benne volt a pakliban, hogy tovább bent lesz, nem hívott, de sajnos erre számítottam. De azért egy sms jól esett volna, hogy sajnálja, hogy nem tudtunk talizni, de még ma sem említette a munkahelyen, hogy sajnálja, hogy ne talizunk, szóba sem hozta, hogy nem jött össze. Nekem pedig ez szarul esik, hogy hónapok óta én sosem vagyok annyira fntos, hogy valahogy talizzon velem, hacsak egy kicsit is. A korkülönbség sosem zavart. Az a baj, hogy szerelmes vagyok belé, de nagyon, de nem tudom, hogy ő mit érezhet vajon. Nekem van egy kislányom is, az apja óta nem szerettem senkkit így, mint a munkatársamat. Szerintetek érdemes rá várnom, hogy lesz ebből valami vagy felejtsem el? vagy be kéne neki vallanom már ennyi idő után, hogy mit érzek? Köszönöm annak, aki elolvasta és válaszol.


26/L


2015. szept. 14. 22:56
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
nekem kicsit bűzlik a dolog.
2015. szept. 14. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Gondolom családos, azért nem tud rádérni, meg nem akarja felrúgni a házasságát. de lehet fél tőled, vagy nem akar kisgyerekes nőt. Lehet jobb neked, ha marad plátói a kapcsolat.
2015. szept. 14. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Köszi az eddigi válaszokat. Nem családod, elvált pár éve, függetlenek vagyunk mindketten és nem zavarja a kislányom, mindig foglalkozik velem a munkahelyen, de ez nekem már kevés és nem tudom, hogy várjak-e vagy hagyjam.
2015. szept. 14. 23:16
 4/9 anonim ***** válasza:
Kukazd ki a pasast. Tiszteletlen veled. N
2015. szept. 14. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
bocs de a vak is latja ,hogy nem erdekled.aki akar valakire idot szakitani ,az fog.ha esetleg tenyleg mindig ugy jonne ki ,hogy nem er ra ,biztos lehetsz benne ,hogy hivna es irna ,bocsanatot kerne.nem egyertelmu?nyisd ki a szemed.
2015. szept. 14. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Beszéljétek meg, nyíltan egyenesen, hogy mi a szitu.

Ha nem hajlandó többre, akkor hagyni kell, de előtte érdemes lenne tiszta vizet önteni a pohárba.

2015. szept. 14. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Nem kellesz neki, nem látod? Épp csak annyit foglalkozik veled, hogy te továbbra is kiskutya módjára kövesd és várj rá.
2015. szept. 15. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Simán nem érdekled,nem vagy fontos neki.
2015. szept. 15. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

52 éves a pasi, esetleg már túl van egy váláson, talpra állt belőle, kialakította a saját kényelmes életét, hol fogja feladni mindezt egy lánya korabeli kis kollegináért, akinek van egy gyereke és feltehetően semmi más. Ahhoz neked fullextrásnak kell lenned akár agyilag, akár testileg, de ha ilyen lennél akkor nem egy apád korabelivel kezdesz ki. Ráadásul a "házinyúlra nem lövünk" szabály elég sok munkahelyen működik, és az egzisztenciáját nem biztos, hogy feladná érted, ha kiderül hogy viszonyotok van.


Te nem egy 26 éves NŐ vagy, hanem egy 26 éves LÁNY, akivel lehet szórakozni, mert hagyja magát.

2015. szept. 15. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!