Mennyi idő után szokott elindulni a szürkülés, unalom, megszokottságérzet, a másik hibáinak meglátása a kapcsolataitokban? Ez a periodusa mennyire jo vagy rossz egy kapcsolatnak? Jobb vagy rosszabb, mint egyedül?

Nalam a 4 ev a kritikus, mindenki azt mondja, h a 7.-ik ev, de addig meg sosem jutottam el. Eletemben eloszor vegigcsinaltam a negy evet, a 6.-nal tartok es fura modon tullettem a negyedik ev kalvariajan:-))Nem azt mondom, h minden olyan mint az elso evben volt, de hasonloan jo.

Szoval nekem csak a negyedik even kellett atlendulnom:-))

Szerintem ez attól is függ, hogy milyen a kapcsolat alapja. Ha előtte nem ismertétek egymást, és úgy jöttetek össze, hogy nem is nagyon barátkoztatok, hanem azonnal randizni kezdtetek, sokkolóbbak lehetnek ezek a felismerések.

De ha valami miatt csak emberekként vagytok jóban elég hosszú ideig, a kapcsolat esélye fel sem merül, csak őszintén barátkoztok, látjátok a másokat fent, lent, idiótán, normálisan, elbűvölően, szánalmasan, akkor ez kicsit más. Tudjátok, mik a másik értékei, miért vagytok vele, általában több mindent toleráltok vele kapcsolatban.

Nekem mindkettőben volt már részem, a jelenlegi egy kb. 2 hónapos barátságból alakult ki (Közös munkajelegű tevékenységet űztünk, adott volt a kapcsolódási pont.). Mindketten épp ki voltunk ábrándulva az ellenkező nemből, úgyhogy nem is az volt a célunk, hogy legyen valami.

Végül aztán lett, és másfél éve tart, nem volt rózsaszín köd (Így nem is volt minek elhalványulnia.) a közös tevékenységek és munka során alapjaiban kiismertük a másikat. Voltak negatív és pozitív tapasztalataink egymással kapcsolatban még mielőtt "összejöttünk" volna, szóval ez a nagy romantika, meg egymás ámítása kimaradt.

A másik, ami nagyon fontos ebből a szempontból, hogy a felek mennyit hajlandóak dolgozni a kapcsolatért önmagukon, valamint egyéb téren a másik boldoggá tételéért. Akkor szokott megjelenni a szürkülés és az unalom, ha ezt az egyik fél elhanyagolja, a másik pedig úgy érzi, folyamatosan többet ad önmagából, több energiát fordít az egészre, mint a párja.

Ez sajnos velem is megesett már többször, de valakivel nem tudtuk megoldani, valakivel pedig azért át-átcsusszanunk az ilyen időszakokon. Tényleg az alap számít, hogy milyen erősek az érzelmek, amik összekötik a feleket.

26/L

[link]

Ez a könyv gyönyörűen leírja, és értelmezi a kapcsolat fázisait.

Ennek alapján teljesen egyénfüggő, hogy kinél mennyi idő után jön el a valósággal való szembesülés az idealizált állapot után. Vannak, akiknek évekbe telik, másoknak - szélsőséges esetben - akár néhány óra is elég, már az első randin el tud jönni a "valóságsokk".

Nálam jellemzően pár hónap. És ez nem jó, vagy rossz, hanem törvényszerű, minden kapcsolatban szükségszerűen bekövetkezik ez az állapot. Ez olyasmi, mint amikor valaki felnő, és képessé válik önálló, felelősségteljes életet élni, kilépni a gyerekkor kényelmes, felhőtlen világából. A felnőtté válás és kellemetlen, hiszen el kell hozzá sajátítani egy csomó kompetenciát, és vannak, akiknek ez idős korukra sem sikerül.

Valami ilyesmi a párkapcsolat is. Vannak, akik megrekednek az idealizált állapotban, és folyamatosan azt várják el a kapcsolataiktól, nem képesek a hétköznapokban együtt élni, együttműködni. Ők újra és újra a korai stádiumot akarják újraélni, emiatt képtelenek tartós kapcsolatot kialakítani, nem érzik jól magukat benne.

Ahhoz, hogy valaki harmonikusan legyen képes megélni a valósággal való szembesülés állapotát is, ahhoz kell egyfajta érettség: önismeret, empátia, konfliktuskezelési készség, belső erőforrások - hogy ne kívülről, a másiktól várjuk, hogy tegyen boldoggá, hanem mi magunk legyünk képesek megadni magunknak mindazt, amire vágyunk. Amit beleteszek a kapcsolatba, azt tudom kivenni.

Természetesen ehhez az is kell, hogy a partner is képes legyen erre. Úgyhogy a kapcsolat kimenetele már a párválasztásnál eldől. Igen, benne van a pakliban, hogy a valósággal való szembesülés során azzal kell szembenéznem, hogy rosszul választottam. Ilyenkor tudni kell továbblépni is. Az ilyen kapcsolatoknál igenis jobb egyedül.

De ha valakivel megvan a lehetőség a harmonikus kapcsolatra, akkor a személyes attitűdökön és kompetenciákon múlik, hogy képesek vagyunk-e színt vinni a szürkeségbe, együtt élni a másik hibáival, tenni az unalom és a megszokottság ellen. Ha ezt CSAK a másiktól várom, akkor nem fog menni. Nekem is tennem kell érte.

Megszokás az már egy év után. De most, a harmadik évfordulónk közeledtével nem mondhatom, hogy unnám őt, szürke lenne az élet, vagy különösebben zavarnának a hibái. Pedig ugye kb másfél év után tetmészetes módon eloszlik a rózsaszín köd, stb. Nálunk ez egyetértésben, szeretetben, boldogságban működik, kösz, jól megvagyunk :)

26F/20L