Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan tegyem túl magamat rajta?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tegyem túl magamat rajta?

Figyelt kérdés

Nem egy egyszerű eset az enyém.

Van egy srác, akivel kavartunk. Nekem már az elejétől kezdve tetszett és úgy láttam, hogy én is neki, legbelül bíztam benne, hogy összejövünk. Aztán egyik pillanatról a másikra elkezdett hideg lenni velem, de ennek ellenére még volt szex. Én elmondtam neki, hogy szeretnék többet, de azt mondta, hogy nincs velem semmi baja se külsőre, se belsőre, de ő nem akar barátnőt. Azonban most elkezdett randizgatni egy csajjal, valószínű össze is jönnek.

Teljesen kikészít, nagyon rosszul érzem magam miatta. Nem értem mi történt, úgy nézett ki, hogy minden rendben köztünk. Úgy érzem nem érdemeltem ezt meg. A dolgot csak nehezíti, hogy egy házban vagyunk albérletben. Számomra az albérlet teljesen megfelel, ezért nem szívesen költöznék, illetve nem tartom fairnek, hogy én szívom meg és nekem kéne költözni, főleg úgy hogy az albérlet megfelel az igényeimnek. Azonban tudom, hogy jó megoldás lenne a költözés, de ebbe sajnos közbeszólnak az albérletkeresés nehézségei is.

Teljesen magam alatt vagyok, folyamatosan megy az önmarcangolás, nem tudom hogyan dolgozzam ezt fel. Ráadásul negatív kihatással van az életemre is ez a,, szerelmi bánat", nehezebben koncentrálok pl. Eddig szerencsés voltam, minden szerelmem viszonzott volt, így különösen nehéz ez számomra most.

Kérlek adjatok tanácsot, hogyan tegyem túl magam ezen.



2017. dec. 1. 01:45
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Tagadj (5 percig, mert ettől nem változik a valóság)


Haragudj

(Jöjj rá, hogy nem tökéletes az, akivel voltál. Ezért is nem vagytok már együtt. Légy dühös nyugodtan emiatt és mondd ki! "Ez egy büdös bunkó! Utálom őt és haragszom rá!")


Próbálj megalkudni (Ez nem tudom, hogy mi pontosan :D gondolom valami ilyesmi " Naaaa... azért annyira nem volt szemét. Néha mondott kedveseket... És legalább barátok maradunk, és én is tanultam belőle sokat!")



Szomorkodj/depresszió

(Éld meg a bánatod nyugodtan. Nálam ez régebben 1-2 hét volt. Nagy szerelem után több hónap is akár. De ha az ember szomorú, akkor az. El fog múlni, csak akarni kell, hogy vége legyen. )


Aztán fogadd el, hogy így volt... ez van. (Elfogadás és belenyugvás, hogy ez a múlt.)


Nyugtázd. (Zárd le vége. Ne foglalkozz vele. Ne agyalj rajta. Ne jusson eszedbe.)


AZtán vond le a konklúziót és (tanulságok! Mi az, amit legközelebb máshogy csinálok és miért? ) ...

Menj tovább. Tekints előre :)



Ez így dióhéjban. Így kell szakítani. (Nekem eddig ez bevált.)


Joccakát


21F

2017. dec. 1. 02:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Bocs kihagytam a szomorkodásnál:


"Ő nem tökéletes (bár én azt hittem) és ezért NEM haragszom rá, mert senki sem tökéletes. Minden ember hibázik és gyarló (ő különösen :D ). Ezért nem haragszom rá. Viszont szomorú vagyok, hogy ő ilyen. "


Amúgy ismerős ez a tétel mondat? : "Én nem haragszom rád... csak szomorú vagyok, csalódott. "



Így térhetsz át a nyugtázásra, hogy elfogadod, hogy ő is csak ember, aki alapjába véve csak egy halandó... aki a saját függőségeinek a láncain vergődik.


Ne ródd fel neki bűneit, mert mint az óvatlan gyermek ... nem tudja mit cselekszik.


Engedd el, hogy büdös rohadt szemét :D és menj tovább :)


Hajrá!

2017. dec. 1. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Én szeretnék komoly kapcsolatot, de én meg ilyen nőt nem találok! Írj! Ismerjük meg egymást!
2017. dec. 2. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Tudom nehéz , nálam meg mindig tart hogy nem volt erős kit meg mindig .......

Jobb ha elfogadod , bár tudom nehéz , hogy csak arra kellettel neki és más is, gondolom túl fiatal és élni akarja az életet, így több lányt meg tud szerezni és nincsenek korlátok, se kérdések öl vagy mikor jossz stb...

Ilyen emberek is vannak ...:( nincs bűntudatuk. ::((

2017. dec. 2. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Első válaszoló baromi jót írt, én esküszöm, kiteszem a hűtőre. :D
2017. dec. 5. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Sose bánd. 1,2 hét és jobban leszel. Itt csak az egód játszik veled.
2018. jan. 7. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!