Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Miért bőgök egy ilyen pasi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért bőgök egy ilyen pasi miatt? Mit tegyek, hogy elfelejtem?

Figyelt kérdés
Tavaly júliusban írt rám, cseteltünk. Sokszor volt szó randiról, de hosszú ideig nem lett belőle semmi. Volt hogy napokig eltűnt, nem keresett, aztán, mintha semmi sem történt volna, újra írt. Sosem udvarolt,kedveskedett, én mégis elkezdtem ragaszkodni hozzá, vártam az üzeneteket. Végül decemberben volt egy randink, ami jól sikerült, de utána ismét semmi. Ez az utóbbi hónap úgy telt el, hogy alig beszéltünk, vagy épp hogy írt egy két szót naponta. Régen sejtem, hogy nem lesz ebből semmi, de mégsem tudom elengedni. Pszichológiailag függök tőle úgy érzem... Pl, van hogy napokig rám sem néz, ilyenkor dühös vagyok rettenetesen rà, megfogadom, hogy hagyom, ha neki nem vagyok fontos. Aztán ha ír, akkor minden hargom elszáll, és egy időre megint mindent szépnek látok. Sőt, magam is mondvacsinált ürügyekkel keresem, csak hogy beszéljünk, holott ő nem mutat semmiféle érdeklődést. Vagyis, azon az egy randin úgy volt, hogy mindketten jól éreztük magunkat, hogy lesz folytatása, aztán mégis itt tartunk. Már magamat utálom, hogy ennyire padlón vagyok tőle, pedig nem érdemli meg. Hetekig szenvedek, amíg nem keres, most is legutóbb egy hete pénteken beszéltünk pár szót, és azóta naponta sírok miatta, lesem, hogy mikor elérhető, hogy nem írt-e. Tudom, hogy ez hülyeség. Hogyan felejtem el, mit tegyek, hogy ne fájjon ennyire az, ami még el sem kezdődött?
2018. febr. 3. 14:55
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
Lemaradt, nem volt szex. Csak csók és ölelés, amit ő kezdeményezett valahányszor.
2018. febr. 4. 13:07
 12/17 anonim ***** válasza:
Azt borítékolom neked, hogy keresni fog még, mert látja, hogy odavagy érte és mész is hozzá. Lehet ez majd pont akkor lesz, amikor úgy érzed, hogy túl vagy rajta, aztán kezdődik előről. Bárki írta a privátot, én tuti letiltanám az ilyen embert, mert csak elrak tartaléknak.
2018. febr. 4. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Hany evesek vagytok? Ez tiszta ovoda, ne haragudj.
2018. febr. 4. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Még három vagyok.


Szerintem ettől, amit történt nem lesz nem egyenes ember. Le is fektethetett volna és utána tűnik el :D (ami még mindig nem lenne tragédia amúgy)


Én azért írom, hogy jó lenne tisztázni, hogy mi van, mert lehetnek akár félelmei is, vagy kudarcai vagy bármi. Ami miatt kihátrál valaki. Ha nem volt szex, akkor pl ott akármi lehet nála, ami miatt nem mert tovább menni. Mert mondjuk bénán ment neki legutóbb vagy bármi.


De persze az is lehet, hogy a randin azt vette észre, hogy ez inkább baráti, mint férfi nő vonzalom. Ezer dolog lehet.


Ha neked nem lenne fontos ez, akkor szerintem ok lenne, hogy nem írtok és kész. De nyilvánvalóan fontos neked.


Szerintem fontos dolog megtanulni kockázatot vállalni. És végig csinálni azt is, ha veszítünk. És nem csak passzívan várni, hogy majd mások vagy a sor elintézi a dolgokat.


Ha megvan benned még az az érzés, hogy akarod, nem rászállásról beszélek, de simán írhatnál neki, hogy figyelj géza találkozzunk. És ott megkérdezhetnéd, hogy mi van. Félsz? Vagy nem akarsz engem, és nem akarsz megbántani sem? Lehet meg sem kell várnod a választ. De legyen olyan helyzetbe hozva, hogy ne a konfort zónjában maradva hagyja ezt elmúlni, ahogy te is. (de ezeket amiket írok tudom, hogy nagyon félelmetesek a gyakorlatban csinálva) Vagy lehet nem is fog akarni találkozni. És akkor ugyanitt lesztek. De legalább te tettél egy lépést azért ami adott pillanatban fontos volt.

2018. febr. 4. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
sztem kalandozgat ha mégis beadja a derekát akkor ne szàmits semmi jóra esetleg egy szex erejéig kellessz majd .Ne mutass ragaszkodást felé ha akar többet is tőled akkor erőltesse meg magàt .
2018. febr. 5. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:
Tegnap nem bírtam ki, és írtam neki. Megkérdeztem, hogy miért kerül,miért nem keres. Azt mondta, hogy szó sincs ilyenről. Aztán írta, hogy beteg, munkába sem ment. Jobbulást kívántam, megköszönte, és azóta sem beszéltünk egy szót sem. De őszintén, már nem foglalkoztat. Teljesen kiábrándított az üzenete. Csak nem értem, miért mutatta a randin épp ennek az ellenkezőjét. Mindegy is. Köszönöm mindenkinek, hogy válaszolt.
2018. febr. 6. 16:55
 17/17 anonim ***** válasza:

:( azért szerintem jó, hogy írtál neki. Tényleg elég kiábrándító ez a válasz.


(nem erre vonatkozik. de amúgy szerintem nem érdemes ezt a kommunikációt úgy csinálni, hogy ő mit vagy mit miért nem tesz, vagy mit kéne tennie. most őszintén mit is lehetne mondani egy ilyen kérdésre, hogy miért nem keresel. tisztább, hogy ha te keresed, akkor te magad alkotsz ott valamit és nem azt kifogásolod, hogy ő miért nem tette ezt. olyasmire gondolok, hogy ha labdázni akarsz, akkor nem az a jó szerintem, hogy mondod a másiknak, hogy miért nem dobja a labdát. hanem dobsz egyet. és ha van kedve visszadobja, ha meg nem hagyja leesni.)

2018. febr. 8. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!