Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Komoly kapcsolatban azt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Komoly kapcsolatban azt hiszem megfojtom a szerelmemmel a másik felet. Mit tehetnék ez ellen?

Figyelt kérdés
Párommal összeköltöztünk, minden csodálatos volt. De kezdem úgy érezni ő (F37) teret szeretne magának. Nekem szuper hogy állandóan együtt vagyunk amikor csak lehet, imádom minden percét és eddig azt hittem ő is, mert ezt állította. Az utóbbi időben mégis azt veszem észre, hogy már unja a dolgot. Vannak barátaim, szoktam velük találkozni, járok edzeni, tehát megvan a magam élete is, nem állandóan a nyakán lógok. Az utóbbi időben már nem tervez közös programokat, sokkal többet jár el a barátaihoz és egyre ritkábban hív magával akárhova is. Én állandóan rá gondolok, ha el is megyek valahova kikapcsolódni akkoris rögtön válaszolok az üzenetére vagy felveszem a telefont ha hiv, mert tudom nekem is jól esne, és minden embernek jól esik ha figyelmet szentelnek neki. Én már nem is írok és nem is hívom, inkább megvárom, hogy keressen, de elég ritkán teszi meg. Megemlítettem ezt neki, azt mondta hogy este úgyis találkozunk, akkor úgyis beszelünk majd. Mit tehetnek hogy kicsit szabadabbnak érezze magát? Így is szinte minden nap eljárok edzeni két órára, heti egyszer vagyok a barátaimmal, csinálom a dolgom. Nem hívom, nem üzenek, nem nyomulok. Mégis mit kellene tennem, hogy ne érezze úgy, hogy megfojtom? N24
2019. jan. 25. 14:03
 1/3 anonim ***** válasza:

Az, hogy te mit érzel, és hogy mi a valóság az szerintem itt merőben ellentétes dolog.

Lehet, hogy csak beképzeled az egész dolgot és tényleg semmi probléma.

Vagy csak beleunt, elkényelmesedett a kapcsolatban.


Mielőtt tévképzeteid lennének jó lenne ezt őszintén megbeszélni, mert lehet, hogy úgy hergeled fel magad, hogy tulajdonképpen semmi alapja sincs az egésznek.

2019. jan. 25. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Sajnos nem mondja ki nyíltan, hogy zavarom de többször pedzegette a dolgot, hogy nem kell minden szabadidőnket együtt töltenünk, stb. Amivel nincs is baj, csak hát így is van programom nélküle bőven, nem az esti sorozatnezes az egyetlen dolog amit szívesen csinálnék vele.
2019. jan. 25. 14:51
 3/3 anonim ***** válasza:
Gondolom, nem akarja kimondani, hogy többet akar egyedül lenni, vagy rosszabb esetben, hogy mégse jött be az összeköltözősdi. Nem tudom, hogy előtted élt-e valakivel és az hogy ment. De ha nem, akkor egy idő után nyűgössé válik a dolog miatt.
2019. jan. 27. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!