Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Valami elmászott bennem. Vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mysticista kérdése:

Valami elmászott bennem. Vagy normálisnak mondható? Egyáltalán érdemes foglalkozni ezzel a témával, erőltetni?

Figyelt kérdés

35 éves férfi vagyok. közel 3 éve ért véget az utolsó (10 éves) kapcsolatom. A kapcsolat utolsó fél évében nagyon nehéz volt: mint ember, mint férfi, nagyon sok sértést és megalázást kaptam, egy olyantól akire ezek miatt rá sem ismertem (házasság előtt). Ezt tovább nem részletezném... a szétválás is hasonlóképpen ment - anyagi viták, zsarolás, fenyegetés a másik család részéről. Kb egy évre a szétválás után derült ki, hogy egy közös ismerőssel már évek óta aktívan csalt, amiről az egész családja tudott és támogatta őt ebben - ezt sem részletezném tovább (az őt megelőző ex is félrelépett).

Egy idő elteltével próbáltam kapcsolatot építeni mással - őszintén, de folyamatosan ezt kaptam: kedves vagy, odaadó és jószívű, de többet nem akarok tőled...nagyon sokat, egészen annyit kaptam ebből, hogy elegem lett belőle. Próbáltam társkeresőket is - azt hiszem felállítottam a negatív rekordot - 6 hónap alatt 0 randi, és kb 60 kapcsolatfelvételből 0 visszajelzés.

Na itt jön az, hogy... lassan elkezdtem menekülni az emberi kapcsolatok elöl. Jelenleg, amikor olyan társaságban vagyok, hogy ott van egy nő, akkor elfog az idegesség...és egyfajta düh, undor. Pár percnél tovább nem bírom elviselni. Az utcán egyáltalán nem nézek meg nőket, nem is érdekelnek...és ismerősök szerint annyira elutasítóan és ellenségesen viselkedek a nőkkel, hogy már sok. Ez nem csillapodik az évek múltán, hanem erősödik. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is kapcsolatba lépjek (tudom, hogy sosem bíznék meg), mert csak az időmet lopnák el a maradék életemből. Már a barátaimat is kezdem elveszíteni, hisz nekik van kapcsolatuk, én kiegészítő tevékenységként csak sportolok - ez lett az életem (ezt meg nem csinálja velem senki a barátok közül, mert sikerült extrémbe átesni). A fura, hogy így vagyok boldog - és tényleg az vagyok. Nincs helye benne újra egy exnek.

Kérdés: Érdemes a társadalmi elvárások miatt kapcsolatot erőltetni annak ellenére, hogy undorodom a gondolatától is, és annak ellenére, hogy tényleg így találtam meg a boldogságot?


2019. aug. 1. 13:23
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
14:32 - köszönöm a válaszod!
2019. aug. 1. 14:35
 12/16 anonim ***** válasza:
87%
Nincs mit kérdező. Bízom benne, hogy sikerült némi segítséget nyújtanom.
2019. aug. 1. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%
Akkor lenne értelme annak,hogy nem erőlteted,ha tényleg így éreznéd jól magad.De mivel ennek hátterében undor áll,és még csak beszélbi,de a nőkre nézni se vagy hajlandó,így érdemes volna pszichógushoz járni.
2019. aug. 1. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%
32 évesen a 0 visszajelzés és a túl rendes vagy részekig stimmel. Nekem semmilyen randim nem volt, szűz is maradtam emiatt. Szóval te ennyivel előrébb jársz, bár egy válással legalább kevesebb van nekem, nézőpont kérdése. Viszont én nem utáltam meg a csajokat, továbbra is hiszek bennük és nem hibáztatom őket. Szeretnék társat, de ha nem , hát nem..
2019. aug. 1. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%

Ha annyira boldog lennel nem szuletett meg ez a kerdes. Probalod arra fogni, hogy te csak allampolgari kotelessegtudatbol teszed fel a kerdest, de 35 eves embertol ezt en nem hiszem el. A fajdalmak ellenere meg mindig hianyzik neked egy tars. Az osszetartozas iranti vagy sok ev es sok szenvedes utan is megmarad, ez termeszetes, ezert orlodsz.

Sajnalom, hogy nem ugy valaszolok a kerdesedre, ahogyan szeretned, de en biztos vagyok benne, hogy te legfeljebb elegedett vagy es orulsz a nyugalomnak, de nem vagy boldog.

2019. aug. 1. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
100%

Gondolod, hogy valaki azt válaszolná erre, hogy "ja, erőltesd, a nőket okádd le az első randin és aztán aki ennek ellenére veled magad, azzal legyél boldogtalan egész életedben"? Mert eléggé költői kérdésnek tűnik inkább.

Kicsit felvillantom a másik oldalt azért. Én is akkor regisztráltam fel társkeresőre, amikor már 3 éve nem volt párkapcsolatom és 34 éves nő voltam akkor. Én kivétel nélkül mindenkinek visszaírtam, többekkel komolyabb levelezést folytatva. Lett aztán egy olyan elgondolkodtató tapasztalatom, hogy a korombeli férfiak jó háromnegyede, akikkel valamilyen szinten kommunikáltam az oldalon, már rendelkezett tetemes mennyiségű frusztrációval és megkeseredettséggel. Én egy eléggé bizakodó természetű ember vagyok, s nyilván mögöttem is vannak csalódások, de azokat egyedi esetekként kezeltem eddig is, tehát ha egy szőke férfiben csalódtam, akkor nem lettem előítéletes a világ összes szőkéjével. Ehhez képest nagyon sokan indítottak nálam úgy, hogy nagyjából az első levél is már maga volt a paranoia, sütött róla, hogy teljesen frusztrált és gyanakvó az illető, kb. mintha lángszóróval menne randizni. Én ezekben az esetekben egyszerűen nem éreztem magamban az energiát, hogy lebontsam azt a falat, amit az illető maga köré épített. Ezek az emberek borzasztóan fárasztóak voltak számomra. Egyszersmind motivált, hogy megértsem, hogy miért van az, hogy az egyik ember egy tapasztalatból világraszóló kőbe vésett következtetéseket von le, a másik meg több hasonló tapasztalat után sem csinál ilyet. Most már azért van mögöttem is annyi önismereti tapasztalat, hogy lássam, hogy ez is csak az adott személytől és nagyon nem a külső körülményektől, a "csalódásoktól" függ.

Úgyhogy én is becsatlakozom azokhoz, akik önismereti terápiákat ajánlanak neked: minden a helyére kerül, ha elkezdesz komolyan foglalkozni önismerettel. Rájössz az érzéseid eredetére, napvilágra kerül a bedrótozottságod és meglátod, hogy miért találkoztál eddig "véletlenszerűen" olyan emberekkel, akik ilyen élményekkel "gazdagítottak". Ahogy a rejtett mozgatórugókra rálátsz, azok lassan megszűnnek mozgatni téged. Még egy egyszerű, pszichológus által kísért pszichoterápia is csodákra képes, teljesen visszakaphatod az önrendelkezésed és az életedet. Azt, hogy most nem állsz egészen "jelesre", a kérdésed is nyilvánvalóvá teszi. Valószínűleg el nem tudod képzelni, pedig amíg az ember nem kezd el profi segítséggel foglalkozni ezzel, addig a gyerekkorban kritika nélkül becumizott minták szerint él, gondolatai, érzései nagyjából egyáltalán nem a sajátjai, hanem az őt körülvevő gyermekkori környezetből zsigeri szinten átvett sablonok. Sose késő és nagy megkönnyebbülés megszabadulni ezektől akár 30-40-50 éves fejjel is, minél korábban kezded, annál többet nyersz. Ellenkező esetben pedig a saját frusztrációid felemésztenek idővel és csak egyre besavanyodottabb leszel, ami szerintem önkínzás, meg egy olyan reális veszélye is van, hogy minél megkeseredettebb vagy, annál kevésbé kapcsolódsz emberekhez és egyre kevesebb így a visszajelzés, tükör, objektivitás, viszonyítási pont is is. Így aztán egyre jobban befordul az agyad és egy befordult agynak már gyerekjáték a teljes becsavarodás. Szóval ha javasolhatom, ne erre a gyorsvonatra szállj fel, hanem inkább egy alapos vezetett önismereti személyre.

2019. aug. 1. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!