Ha biztosan tudnád, hogy ha kezdeményezel nála, sikered lesz, de minimum kedvesen mond nemet és nem sérülsz, odamennél ahhoz, akikhez a bizonytalanság miatt nem mertél eddig?

Ja, és 10-es! Állásra attól még természetesen jelentkezem, a kettő nem összehasonlítható.

Ma 11.15. Van némi különbség egy állásra jelentkezésnél és egy neked tetsző nő megszólításánál ismerkedés céljából. Az állást többnyire hirdetik valahol,tehát nem vaktába megy oda az ember hogy hátha van felvétel. Gondolom olyan állást is pályázol meg ami passzol a végzettségedhez. Betanított munkánál mindegy hogy doktorid van vagy 8 általánosod. De gondolom kőművesként nem jelentkezel ügyvédi állásra,mivel nincs meg a jogi végzettséged (attól függetlenül persze lehetnél jó ügyvéd,ha megvannak a képességeid és csak a papír hiánya a korlátozó tényező) Pl nekem sem esik nehezemre álláskeresésnél "eladnom" magamat egy számomra idegen cégnél idegen interjúztatóknak,vagy teljesen új városba érve vadidegeneket megszólítani tájékozódás céljából,függetlenül a koruktúl-nemüktől-etnikai hovatartozásuktól. De pl kis városomban minden bajom van ha szembejön velem egy nekem tetsző féligmeddig szomszédlány és valami kontaktust szeretnék vele kialakítani. Még ha annyi helyzeti előnyöm is van hogy pl tudom hogy nincs neki x-éve senkije (kisváros,falu előnye BP.-hez képest),mégis bennem van a görcs hogy egy egyszerű köszönésnél is kb átnéz rajtam mint emberen (noha hetente többször is találkozunk valahol az úton,boltban stb). Vagy a másik verzió hogy visszaköszön ha egymagában van,de ha ott a barátnője,munkatársnője vagy egyéb rokona akkor hallgat mint hal a Tesco-s szatyorban ha ismét köszönök neki (jóesetben a társaságából valaki visszaköszön) Nekem pedig úgy jön ez le hogy emberileg abszolút nem vagyok szimpatikus,amolyan nemkívánatos elem. És ezt többször átélni ellenkező nemű kiszemelttől nem épp önbizalomnövelő megélni. Ebből pedig már csak 1 lépés ha esetleg "randira" hívod akkor jön a hímezés-hámozás majd a ghostingolás és a kibeszélése a ténynek hogy "hallod XY-nak volt képe köszönni meg találkozóra hívni..nem is értem hogy gondoljaaaa ez olyan gázzz volt nekemmm!" Tudom az én mentalitásom sem egészséges dolog,mármint hogy a múlt élményei miatt kialakult görccsel elzárom magam egy párkapcsolattól,de megoldást nem találok rá. Az élet más területein ilyen problémám meg soha nem volt....

Miért ne mennék? Legalább megpróbáltam, nem jött össze, lapozok.

Ma 09.05. Nem konkrétan arra gondolok hogy hipp-hopp előugrok a bokorból hogy Szia cica van kedved ismerkedni?? Nekem az alapból nem is ment sosem mivel elég visszahúzódó személyiség voltam/vagyok. Nincs társaság sem ahol lehetne ismerkedni,főleg nem olyan ahol vannak szingli nők is. A "kolbászfesztivált" meg nem kedvelem,hisz mindíg is velük voltam körülvéve mind munkahelyen,mind a hobbijaimban,mind a tanulmányaim során. Olyan felállások vannak hogy pl 10 fős baráti társaság amit mondjuk a hétvégi italozgatás meg a foci tart össze,és akad 1-1 nőnemű is aki valamelyik srác barátnője. Lehet nekem tűnik csak rossznak az arány 10:1,vagy 10:2 főleg úgy hogy ők is foglaltak. Vagy a másik felállás mikor párok vannak baráti társaságban. Korombeliek kb. 28-33 év közöttiek. És itt a hangsúly megint azon van hogy ott sincsennek szinglik! Van Apu-Anyu-Gyerekek,és a másik-harmadik párocska is kb ugyanígy (na jó lehet gyerekük megint nincs). Munkahelyeket is próbáltam úgy váltogatni hogy ne a 40-50 plusszos korosztályból kerüljenek ki a munkatársak,lehetőleg 50-50%-os arányokkal a nemekben. Ott is a párocskák (vagy ott dolgoznak egymás mellett,vagy a baráti társaságukból kerül ki a párjuk),néha 1-1 szingli az emberileg vállalhatatlan kategóriából,vagy aki várja a Herceget,így ott is kiestem a megszólítottak köréből. A tapasztalatlanság is mindenkinek relatív,33 év alatt 3 barátnő illetve 1 kaland...Neked lehet kevés,másnak már-már hihetetlen szám ez. Én úgy mondanám hogy ahhoz képest amennyit kerestem-próbálkoztam ahhoz mérsékelt siker....DE...azokhoz a volt osztálytársaimhoz,régi munkatársaimhoz képest akik még itt ragadtak ebben a kisvárosban azokhoz képest elég jó arány. Nem egy olyan srác van a környezetemben aki velem egykorú,33 éves és még mindíg szűz vagy éppen most szerezte meg élete első nőjét,Az egyik is kb 1 éve van együtt a barátnőjével. Vajon hol ismerkedtek meg? A haverokkal beültek iszogatni egy bárocskába és a csajszi ott volt ilyen bárénekes féle...jahh és 60 km-re történt a dolog kicsiny városunktól. Pedig ők aztán jártak mindenfelé falkástól,nem olyan visszahúzódóként éltek mint én pl. És vajon miért erőltetném az élőben történő ismerkedést? 9 évnyi netes "ismerkedés" berakta a kaput nálam. Voltak randijaim is,tehát nem az volt konkrétan hogy "egyiksemírvissza" de mégsem lett egyikből sem folytatás,nem ütöttem meg a SZINT-et. Ami egy dolog,de a rájuk fordított időm elveszett és azt senki nem adja vissza. A való életben viszont zárkózottak az emberek,legalábbis vidéken/faluhelyen. Nagyon megválogatják kikkel mutatkoznak,és hol-és miért. Mert egyből beindul a falusi "ítélőszék" kombinálása és az abból kiinduló problémák. Tehát egyrészről meg van a vágy az ismerkedésre,de se lehetőség,se a sikerélményekből való pozitív indíttatás sincs meg. Ugye az internet felejtős (kipróbáltam 0 siker),társaság nincs (férfiként nem férfiakkal akarok ismerkedni),vadidegen emberekkel megint nem lehet hisz "idegenekkel" nem beszélgetünk,nem vagyunk rájuk kíváncsiak hisz meg vannak a kialakult baráti társaságok. De a magányosság sem opció,immár 2 éve a legutóbbi kapcsolat lezárása után.