Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Akik szerint a férfitöbblet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik szerint a férfitöbblet nem akadályozza erősen (és egyre erősebben) a párkeresést, az a közgazdaságtan területén is erősen kommunista nézeteket vall?

Figyelt kérdés

A természetben a javak eloszlása mindig egyenlőtlen és általános tendencia, hogy a gazdag gazdagodik, a szegény szegényedik. Az egész általuk ismert univerzum így van felépítve, egy csillag is minél nagyobb, annál erősebb a tömegvonzása, egy ember is minél gazdagabb (Jeff Bezos), annál inkább sokszorozza a vagyonát álmában is, még globális válság idején is.


Hiába van kétszer annyi elhízott, mint éhező és hiába lehetne mind a 8 milliárd embert megfelelően táplálni, ezt elméleti síkon is nehéz lenne kivitelezni, mert már a kommunizmustól is kommunistább gondolat és az egész gazdaság működését romba döntené.


Eközben a fejlett világban még hajléktalanként is szinte lehetetlen éhen halni.


És nem kell a mellébeszélés, nyilvánvaló, hogy sok más is közrejátszik, de akkor is ahol több a férfi, ott még a legselejtebb (nem feltétlenül külsőre értem meg az relatív is bizonyos fokig, lehet személyiség vagy bármi) nőkért is több férfi verseng.


Ahol pedig nőtöbblet, ott a legselejtebb (szintén nem feltétlenül külsőre) férfi is több nő közül válogathat.


És ez oda-vissza hat egymásra minden szinten. Elég csak visszanézni a világháborúk utáni időkre, nagyszüleink, dédszüleink korában olyan férfiak etalonnak számítottak, akik sima inges, bajszos, tüdőnadrágos csinovnyikok voltak, ha udvarias voltál, elmondtál pár bókot már zsizsegtek körülötted, az egyik szomszédasszony sütit hozott át, a másik áthívott, hogy szedd le a nagy bogarat a függönyről, ami berepült, a harmadiknak egy polcot kellett felfúrnia egy "erős férfi embernek", simán élted az életedet és megtaláltak a nők.


Most meg, ha egy férfi bármilyen téren lehet kiemelkedő, akkor is sima átlagos nők körül is annyi férfi legyeskedik, hogy mindegyik lesz, aki valamiben jobb nálad. És agresszíven, pofátlanul nyomulnak és már az ajtón sem kell kilépni, bejelölgetnek random idegen nőket.


Ha véletlenül előfordul az eset, hogy tényleg minden téren felhozod magad olyan szintre (legalább az adott nő számára fontos területeken), hogy minden ostromlót magad mögé utasítasz, akkor meg olyan érzés fog el, mint mikor megépítettél egy űrrepülőgépet minimálbérért. Mert ha az átlagos barátnődre bármi KONSTRUKTÍV kritika is elhagyja a szádat, hogy picit fogyhatna, vagy növessze meg a haját, vagy öltözzön nőiesebben vagy akármi, azzal olyan biztonsági rést ütsz a pajzson, hogy csak a vakszerencse kérdése, hogy valamelyik ostromló a sok közül ne akkor lépjen be rajta és vegye el tőled a barátnődet, akár csak egy alkalmi szexre (amit természetesen ő ezek után megbán és jön a kapcsolati dráma).


Mintha a munkerő-túlkínálat vagy a munkaerőhiány. Előbbi esetében egy vécépucolói állásra is 50-en állnak sorba és csak a diplomás filozófus, bölcsész teljesítette a legjobban az emelt szintű OKJ-s vécépucolói minősítőt, így ő nyerte el a magas presztízsű állás betöltésének lehetőségét. Ha nem kell neki ilyen áron, akkor ő is munkanélküli marad és jön a második legjobb. De 49 embernek kéne beintenie, hogy az az egyetlen maradjon csak, aki zsák-folt alapon épp a megfelelő az adott szintű.


Viszont utóbbi esetben, ami az elmúlt években volt megfigyelhető szinte semmihez nem kellett papír, bárhova felvettek, egymásnak ajánlottak, annyit túlórázhattál, amit fizikailag bírtál és ha egyre több és több pénzt kértél is időnként kénytelenek voltak megadni, mert nekik volt nagyobb szükségük rád. Szinte könyörögtek, hogy dolgozz nekik.


A nőktől nem várom, hogy elismerjék (de maximális tisztelet azoknak, akik ellenérdekeltségük ellenére legalább elismerik), hiszen nekik nagyon kedvező ez a megfordult helyzet.


De sokszor a férfiak is okoskodnak, hogy nem számít a férfitöbbet. Pedig igenis számít, még ha nem is CSAK az számít önmagában, de beleszámít a nagy egészbe.


Aki pedig tagadja a nyilvánvaló tényt, az próbáljon huszon-harmincévesen 50+-os nőknek udvarolni vagy költözzön Oroszországba. Neki még lehet, hogy jó lesz, de a gyerekén már az se fog segíteni, mert ha a globalizáció folytatódik (és folytatódik), akkor India és Kína, a két legnépesebb ország lakossága is szétszóródik és egyre inkább a globális adat lesz érvényes, vagyis az egész világon csak 55 éves kor fölött van több nő: [link]


Szóval gerontofilok előnyben, de azért ép elméjű ember gondolom nem tartja normálisnak, hogy azért kéne huszon-harminc éves férfiaknak 55+-os nőknél próbálkozni, mert talán közöttük még "jut" neki valaki.



#fiú #férfi #lány #válság #demográfia #globális világválság
2020. aug. 31. 16:39
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 31/83 anonim ***** válasza:
64%

Hát amilyen stílusban és a földig lehordva írsz a nőkről nem csodálom, hogy nincs sikered. Amúgy ha ennyire gyűlölöd a nőket miért akarsz egyáltalán nőt?

Ja meg abban is biztos vagyok, hogy te se az átlag Gizire nyomulsz, hanem instamaca Fannikára, hát ne csodálkozz hogy van miből válogatnia. Ha majd te is kigyúrt menőcsávó leszel, minden ujjadra jut majd nő. Ja hogy nem vagy az?

2020. aug. 31. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/83 anonim ***** válasza:
41%
29: Ez mondjuk a férfiak felé is igaz: Ne legyen szoknyapecér, de nehogymá' szűz legyen 30 felett "merbiztosbajvanvele". Legyen kigyúrt, magas, pénzes, de szent életűen tisztességes és ne is legyen körülötte egyetlen nő sem soha. Legyen biztos egzisztenciája, szakmájában elismert, mindent IS tudó, de nehogymá' 40 feletti legyen! Stb, stb, stb.
2020. aug. 31. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/83 anonim ***** válasza:
40%
Mindent reflexből továbbgörgettem, amit írtál, de biztos érdekes. Ha ennyit lököd a baromságot, akkor tényleg nem is tudom, hogy nem sikerül becsajozni, miközben az alaptétel összesen annyi, hogy figyelj oda rá, értsd meg, majd (különféle hangsúlyokkal) adj neki!
2020. aug. 31. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/83 anonim ***** válasza:
28%

én azt nem értem továbbra sem, hogy miért tagadjátok le a férfitöbblet létét?

Ez nem vita tárgya, lehet tagadni azt is, hogy a kénsav veszélyes, de azért a helyetekben nem hörpintenék rá egy tömény kénsav oldatra.


például #6! kicsilúzer, hogy azt mondja, azonos a nemek aránya, ez nem igaz, mert kapásból nőtöbblet van a nők várható hosszabb élete miatt de közben az is egyértelmű, hogy nem a születéstől, akkor 100 lányra jut 105 fiúgyermek.


"Magyarországon 2011-ben, a legutóbbi népszámlálás időpontjában a férfiak teljes népességen belüli aránya 47,5 százalék volt. 2011-ben az ezer nőre jutó férfiak száma 904,1, az ezer férfira jutó nők száma pedig 1106 volt. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint a nemek aránya a 43. életévben egyenlítődik ki, az ennél magasabb életkorú lakosság körében már „nőtöbblet” van."

-tehát 43. életév alatt van férfitöbblet. Valószínűleg ti sem ötvenévesen akartok családot.


Most értitek, csak aki nagyon ostoba az nem érti meg, hogy a termékeny korban, mikor valaki családot meg kapcsolatot akar, akkor férfitöbblet van, itt ez nem vita tárgya, lehet nyomkodni magatoknak a zöld pacsit és elhitetni, hogy egyenlő a nemek aránya, csak nem értem miért, valami frusztrációtokat élitek ki ezzel, hogy a okosabbnak hiszeitek magatokat a magyar demográfusoknál, szociológusoknál, akiknek ez a munkája?


Vagy ennyire féltek attól, hogy igazt adjatok valamiben egy rettegett incelnek?

2020. aug. 31. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/83 anonim ***** válasza:
81%
#34 azt én sem értem, a féefitöbblet statisztikai tény, de akinek nem lesz, annak nem emiatt nem lesz barátnője. Gondolom ha bemész a boltba, te sem az americana csokit fogod levenni a polcról. Egyszerűen vannak akiknek nem kellene szaporodni. Én pl. nem szívesen lennék a kérdező gyereke. Fájna a fejem a sok rizsától.
2020. aug. 31. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/83 anonim ***** válasza:
31%
Vakarj már elő valami körülbelüli számot arról, hány egyedülálló anya van! Minimális biztonságért cserébe a tied lehet akármelyik, és azért van egy-két piszok komoly darab. Jó, a random viselkedészavaros kölykét is be kell csicskítani, és?
2020. aug. 31. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/83 anonim ***** válasza:
71%

Közben előkerestem ezt is!


[link]


Jól látszik, hogy 30 éves kor alatt 100-ból 52 férfi és 48 nő van, tehát itt százból négy férfinek statisztikailag sem juthat nő.


Ha fogunk minden 20-30 közötti évfolyamból 100 véletlenszerűen kiválasztott embert, akkor lesz 1000 fiatalunk, aki közül kb. 515-520 lesz férfi 480-485 nő. Ha ezt kivetítjük a társadalom egészére, akkor kb. 1.1 millió emberről van szó.

Tehát 566 ezer férfi és 534 ezer nő van ebben a tíz évfolyamban. Ergo 32 ezer férfi van, akinek nem jutna kapcsolat.

KEDVES TAGADÓK, EZ A FIATALKORI FÉRFI TÖBBLET! ITT VAN TESSÉK ELFOGADNI!

2020. aug. 31. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/83 anonim ***** válasza:
74%
És 100 férfiból már fiatalon is hány rihes alkesz van, akihez átlagos szaglású nő bottal nem érne hozzá? Négynél több lehet??
2020. aug. 31. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/83 anonim ***** válasza:
21%
37: Csakhogy ez SOKKAL árnyaltabb ennél. Vedd bele a karrierista nőket akik alapból nem akarnak férfit, ugyanúgy férfi oldalon is megvan. Sőt, egy részük meleg. Sőt, egy részük szellemi fogyatékos. Van, aki elválik és újraházasodik. Tehát ez már alapból 2 nő egy férfinak. És a többi, és a többi....
2020. aug. 31. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/83 anonim ***** válasza:
88%
#37 szívesen megnézném a számításaidat amelyeknek a végeredménye 2nő/férfi lett. :)
2020. aug. 31. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!