Szinte minden barátomnak lett párja mostanában, pedig soknak még barátnője sem volt nagyon régóta, nekem vajon miért nem sikerül? El kéne engednem a témát?

30-as korosztály vagyunk. Nekem már lassan 10 éve nem volt senkim, pedig próbálkozom de nem erőltetett módon, nem társkeresőzöm. Ezek a haverjaim sem társkeresőztek mégis valahogy a még szingli csajok összejöttek velük, pedig ők tényleg nem kerestek párt és tudom hogy van amelyik már teljesen elengedte a témát.

Én csak olyan csajoktól kapok pozitív visszajelzéseket akik már foglaltak, ha egyedülálló nőknél próbálkozom sosem jutok semmire. Természetesen nekem is megvannak a szempontjaim társkereséskor, de semmi elszállt elvárásom nincs.

Én lassan kezdek eljutni arra a szintre hogy feladom és lesz ami lesz. Nem értem hogy nekem miért nem sikerül amikor ezek a barátaim sem jobbak nálam. Azt látom hogy ez egy természetes egyszerű dolog sok embernél, csak úgy megtalálja a párját és nem is tesz érte szinte semmit. Sajnos

elég sokat szenvedtem már magamban mert nem találom a társam.

Voltatok már olyan állapotban hogy elengedtétek az egész témát teljesen és eljutottatok arra a következtetésre hogy kár az egésszel foglalkozni csak éltétek az életetek és nem foglalkoztatok a gondolattal hogy egyre öregebbek lesztek és lehet a hátralévő életetek is így fog telni?

Elég rövid az élet kezdem úgy érezni hogy ha valamin nem tudok változtatni akkor felesleges miatta aggódnom.

(Még annyi hogy ne gyertek se a kinézettel se a pénzzel se a személyiséggel. Sok barátom sokkal rosszabb anyagi körülmények között él mint én, nem szebbek nálam és ezt objektíven mondom, valamit a személyiségük sem jobb vagy rosszabb az enyémnél. Ahogy írtam a foglalt nőkkel nagyon jól kijövök volt aki még meg is mondta nekem ha nem lenne házas élne velem együtt. És igen sok barátom van, társasági ember vagyok.)