Mindenképp probléma, ha egy párkapcsolat szenvedélyes szerelem nélkül indul?

Eleve probléma szerelem nélkül kapcsolatba kezdeni. Aztán csodálkozunk, hogy annyi pocsék, meg csődbe ment kapcsolat van. Soha nem fogom megérteni, hogy minek egy kapcsolatba belemenni érzelmek nélkül: Először ismerjük meg egymást, alakuljon ki egy bizonyos szintű vonzalom (nem csak testi értelemben véve), aztán akkor lehet szó a párkapcsolatról.

Az, hogy először dugjunk egyet, aztán ha jó volt, jöjjünk össze, aztán kezdjünk el ismerkedni, végül pedig talán valami vonzalom is kialakulhat, extrém ritkán hoz hosszú távú eredményt. Aztán jöhetnek ide az "ugye, van még esély, hogy egymásba szeretünk?", meg a "fél éve vagyunk együtt, mikor fogok belészeretni?", meg a hasonló idióta kérdések. Rendeteg időt és kellemetlenséget megspórolnának maguknak az emberek, ha nem látszat alapján alakítanának ki párkapcsolatokat.

"Manapság ugye a pároddal szemben az az elsődleges elvárás, hogy olyan ember legyen, aki a vágyaidat kielégíti."

Öhm... nem.

Akármennyire is hihetetlen, de az emberek még minidig önálló személyek, és nem valamiféle kollektív tudat részei. Ebből adódik, hogy az egyén jellemzőitől függ, hogy mik számára az elvárások és prioritások egy kapcsolatban. Nincs is értelme ezekből statisztikai átlagot számolni, mert annyi különböző személyiség létezhet.

Igen, van, akinek a kapcsolat annyit jelent, hogy legyen kiber üríteni. Vagy legyen kinek széttenni a lábad. Ilyen is van, kár lenne tagadni. (És nem csak ma, régen is volt ilyen. Csak akkor nem volt Gyakorikérdések, ahová a sikertelen, vagy csalódott emberek mehettek panaszkodni.)

"Nem olyan, akivel együtt tudsz műkődni, nem olyan, aki valamiféle stabiltást hoz az életedbe, hanem olyan, aki a vágyaidat kielégíti szexuális és érzelmi értelemben is."

Mint írtam, ez nagyon személyfüggő.

Bár ha filozofálni akarunk, a stabilitás és az együttműködés nincs szinkronban egymás vágyainak a kölcsönös biztsításával? Nehezen tudnék egy stabil párkapcsolatot elképzelni úgy, ha nem kapom meg azokat az érzelmeket, amik számomra egy kapcsolat alapjait jelentenék.

Nyilván nem is arról szól egy kapcsolat, hogy minden vágyunkat a másiknak teljesíteni kell, de alapvetően egy kapcsolat mozgatórugója az, hogy szeretünk egymásnak kellemes élményeket okozni.

"elég könnyen változnak és a kezdeti lelkesedés után lehet, hogy már egy harmadik személy irányába kezd el valaki vágyat érezni"

Mondjuk azért normális körülmények között, ha nem csak úgy random vág bele az ember egy kapcsolatba, akkor ez nem szokott jellemző lenni.

Ettől függetlenül persze, az ember idővel változhat. És korántsem biztos, hogy ami egyik pillanatban jónak tűnik, az 3 hónap múlva is annak fog tűnni. Én ezért nem szeretek komolyabb ismerettség nélkül egy kapcsolatba belevágni. Sőt, a klasszikus értelemben vett randokat sem szeretem. Azok arról szólnak, hogy hazudjunk magunkról, hitessük el, hogy mindenben tökéletesek vagyunk, gyakorlatilag "adjuk el magunkat" a másiknak. Mindezt egy gondosan megválasztott helyszínen, ami kifejezetten kedvez ennek, olyan öltözékben, amit amúgy a büdös életbe' fel nem vennénk, és lehetőleg gondosan felkészülve minden lehetséges kérdésre. Lehetőleg még a két randi közötti válaszadás idejével is manipulálva a másikat. Aztán amikor összejönnek, akkor meg kiderül, hogy tök más az illető, mint amilyennek "megismertük". Én azt mondom, hogy egy laza séta többet ér a kapcsolat építése, és egymás megismerése szempontjából, mint egy professzinális módon leszervezett vacsora. Ismerkedjünk, beszélgessünk, csak lazán, természetesen... aztán ha valaminek alakulnia kell, akkor úgyis alakulni fog. Ha meg nem, akkor legalább nem vettünk el több hónapot egymástól arra, ami úgyis csak kínlódás lenne.

De nagyon eltértem a témától.

Igen, az ember érzései változhatnak, de ha nem vaktában futunk bele egy kapcsolatba, akkor ez azért nem szokott túl gyakran megesni.

"Ilyenkor meg jön a fogyasztói mentalitás, he nem jó valami, akkor dobd el, az új mindig jobb lesz, hisz te megérdemled, hogy boldog légy."

Jaj, annyira imádom ezeket az ál-filozofált dumákat, hogy ha valaki nem kötelezi el magát vakon egy életre, és áldozza be még egy pocsék kapcsolatért is az életét, akkor már jön a lenézett fogyasztói társadalommal történő "érvelés".

Igen, az ember megérdemli, hogy boldog legyen. Helyrehozni meg nem mindent lehet. Az meg, hogy valaki folyamatosan elégedetlen, és neki semmi nem jó, az leginkább a lelkileg sérültekre jellemző. Elárulom: azzal sem segítenénk a helyzetükön, ha köteleznénk őket, hogy egy rossz kapcsolatban maradjanak. Épp elég ember sínylődik bántalmazó, vagy simán csak boldogtalan kapcsolatban azért, mert nem mer lépni.

"A szakértők amúgy azt mondják"

A brit tudósok, vagy a Blikk magazin szakértői?

Nem akarom most ecsetelni, hogy mennyire kisarkított dolgokat állítottál most. Még ha hinni is lehetne ezeknek a "szakértőknek", ez akkor is csak átlagokról, meg rangsorolásokról szól. Nem arról van szó, hogy házasság előtti napon még 100%-ban a vad dugások határoznak meg mindent, rá két nappal meg kizárólag a közös célok 100%-os megvalósítása mindennek az alfája és omegája.

Normális körülmények között egy kapcsolat eleve hasonló elképzelésű emberek között alakul ki. Az meg, hogy ki milyen nemi életre vágyik, megitn csak egyénfüggő.

Az a baj, hogy túlfilozofálod a dolgot. Méghozzá nagyon. Ebből pedig az kvöetkezik, hogy kisarkított érvekre alapozva torz következtetésekre jutsz.

"Nem olyan, akivel együtt tudsz működni, nem olyan, aki valamiféle stabilitást hoz az életedbe."

Ha neked ennyi a meghatározó, akkor te egy nagyon szerencsés ember vagy, irigyellek."

Nagyon sok emberrel együtt tudok működni, munkám során például többszáz emberrel, mert muszáj. Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor csak fognám random Jóskát, és összeállnánk, mint két kicsi legó. A stabilitás szintén döntés kérdése (bár nekem nem a párkapcsolatomon múlik, hogy mennyire stabil az életem, de legyen.) Megbeszéljük random Jóskával, hogy akkor innentől ásó, kapa, nagyharang, bármi történik együttműködünk életünk végéig. Ehhez tartjuk is magunkat. Voala, meg is van a stabilitás is. Csakhogy nekem ez nem elég. Én Őt akarom! Akivel úgy illünk össze, mint 2 puzzle darab. Csakhogy azt senki nem garantálja nekem, hogy X évesen találkozom vele, vagy akár valaha. 3.személy iránt akkor fogok vágyat érezni, amikor megalkudtam random Jóskával, hisz amit írtál, mint szempont, teljesült, de megérkezik az életembe az, aki jóval több annál, mint hogy együtt tudunk működni. Ilyen szempontból szerintem az emberek 2 csoportra oszthatók. A "jóvanazúgy" marad random Jóskával, mert egyszer úgy döntött. Illetve összekeveri a múltat a jelennel. Ők szokták azt mondani, "Nem fogok 20évet eldobni", mintha legalábbis az a 20 év megsemmisülne. Nem tud, az már megtörtént. A kérdés a következő húszra vonatkozik. A másik csoport a "maximalista boldogságkereső". Ő az, aki miután szembesül vele, hogy ilyeeeeen is van?, állandó hiányérzettel küzd. Boldog volt random Jóskával, honnan kellett volna tudnia, hogy van ember a Földön, akivel még boldogabb lehetne? Az előző csoporttal ellentétben ő nem tudja megvonni a vállát, hogy sebaj, majd a következő életemben még boldogabb leszek. Ő már többet akar. Lehet, hogy ellenáll vágyai tárgyának, de a kapcsolata már sose lesz olyan random Jóskával, mint volt. Beköltözik egy hiányérzet. A "boldogabb is lehetnék érzése."