Ki hogyan éli meg a hosszan tartó szingliséget, illetve min változtatott vagy milyen terveket, célokat tűzött ki maga elé?

Alapvetően vágyom egy párkapcsolatra, mint bárki más. De beismertem hogy nem vagyok alkalmas rá, a jelenlegi állapotomban. Értem ezt személyiségre és viselkedésre is.

Nagyon sok olyan dolog van, amit fiatalon, gyerekként és kamaszként tanulnak meg az emberek társas kapcsolatokban, barátokkal vagy partnerekkel. Ezek lehetnek egészen egyszerü és magától értetődő dolgok, úgy mint hogy kiben bízz meg, kiben ne és hogy tegyél különbséget a kettő közt. Hogy ismerd fel az érdekkapcsolatokat, vagy az embereket akik ki akarnak használni. Vagy úgy általában hogy fejezd ki magad mások felé, mit csinálj és mit ne.

Ezek mind nagyon egyszerü dolgok, de én például felnőttként tanulgatom őket mert ezelőtt nem volt rá lehetőségem.

Illetve, a párkapcsolatokról való elképzelésem és vágyam az hogy szeretnék egy tökéletes társ lenni a jövőbeli párom számára. Szeretném a legjobbat nyújtani neki, a lehető legjobb énemmel és formában. Elég tökéletességmániás vagyok magammal szemben.

És, nyílván ez nem teljesült be még. A probléma inkább az hogy érthető okokból az emberek nem szeretnének maguk mellé tapasztalatlan társat, mert nagy esély van arra hogy a párkapcsolat olyan banális hibákon fog elcsúszni amit jobb esetben kamaszként is megtanulunk kiküszöbölni. Felnőttként senki sem akar egy nő/férfi "játszótársa" lenni akin begyakorolhatja és megtanulhatja hogy működik egy kapcsolat. Nem mellesleg ott vannak a szexuális gátak és tapasztalat hiánya is, de az itt elhanyagolható.

Célnak saját magam fejlesztését tűztem ki, hogy jobb ember lehessek és nem csak egy kapcsolat miatt. Számomra a párkapcsolat egy elhanyagolható dolog, szeretnék de nem rugózom vagy stresszelek rajta. Ha nem sikerül, akkor nem. Annyira nem félelmetes számomra az idézőjeles "egyedüllét", mert az emberi létezésnek és életnek számos más célja is lehet. Karrier, hobbik, kalandok, utazás...És a társaság is megvan, ha valakinek van legalább egy-két jó barátja. Én is ilyen irányban indultam el, próbálok elérhetőbb módokkal kiteljesedni és boldog lenni, mint barátok szerzése vagy egy stabil munkahely. Ami nem tűnik túl nehéznek külső szemmel, de nekem elég nagy dolgok, főleg úgy hogy abszolút nulláról indultam ilyen téren. Hat év után először kezdtem el nemrég barátkozni és nyitni az emberek felé. Netes barátságaim voltak, de az nem olyan mintha ott is lenne előtted.

Tehát igen...Be lehet hozni az elmaradásokat, szépen lassan:) És mindig lehet tanulni valami újat, magunkról is. Az önismeret király dolog, és segít felismerni a hibáinkat.

Én imádok szingli lenni.

Ha már nagyon szeretnék egy kis gyöngédséget, akkor általában barátság extrákkal kapcsolatokba megyek bele. Egy futó kalandnál pár héttel/hónappal tovább tart megtalálni ezeket, de nekem pont megfelelnek: nemcsak lélektelen lepedőakrobatika, van beszélgetés, van egy-két közös program, de semmi bűntudat meg hiszti. Számomra (és itt ezt kihangsúlyozom, hogy SZÁMOMRA) ez pont jó.

Az életem többi részét nem befolyásolja a szingliségem. Tanulok, dolgozok, közösségi életet élek, olvasgatok, időt töltök a családommal, edzek, igyekszem egészségesen élni és guilty pleasure-ként még Gyakorizom is. :D Volt idő, amikor elvesztegetettnek éreztem az egyedülálló éveket, de egy mocsokszar kapcsolat rádöbbentett, hogy a nyugalom, a lelki béke és a tisztán látás olyan értékek, amiket csak igazán jó ajánlat árán szabad kockáztatnunk. Úgyhogy nem zárkózom el kategórikusan a párkapcsolattól, de nem is keresem tudatosan, és abban biztos vagyok, hogy elköteleződni csak olyannal leszek hajlandó, aki tényleg megfelel nekem. (És én neki, nyilván.)

Rengeteg mindenen változtattam, majd végül rájöttem, hogy azért nem akarnak engem a nők, mert annyira rossz kombináció vagyok minden téren.

Hiába sportolok, gyúrós sosem leszek, mert nem az én stílusom. Ahogy a tetoválás, szolárium, BMW sem.

Hiába vagyok ápolt és igényes, ha teljesen hidegen hagynak a divatirányzatok és kiráz a hideg a plázacicáktól. Nem tudok hozzájuk intellektuálisan kapcsolódni.

Hiába tudok kommunikálni formális és üzleti területeken, ha a semmiről nem tudok beszélgetni hosszasan, nem vagyok ez a mindenre rögtönzött választ adó csajozós típus.

Hiába élem ki magam a hobbijaimban, ha ott meg alig találkozom ismerkedésre nyitott nőkkel (természetjárás) vagy magányos hobbi (olvasás, önfejlesztés), esetleg egyenesen taszító minden általam ismert nő számára a világháborúkat megélt generációkat leszámítva (pénzügyi tudatosság, FIRE).

Azt értem el, hogy megtaláltam önmagam, de még magányosabb lettem, mint valaha.

Jó kérdések. :)

Én az a típus vagyok, aki sokkal inkább van egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, és megválogatja, hogy kit enged be az életébe, viszont emellett vágyok egy társra, és nem igazán lennék kibékülve azzal, ha végül úgy alakulna az életem, hogy egyedül maradok. Ennek megfelelően hol jobban, hol rosszabbul viselem a szingliséget, de igyekszem egy átmeneti állapotnak, tanulópályának felfogni.

Elsősorban lelkileg próbálok rendbe jönni. Először is, ezelőtt egy bántalmazó kapcsolatban voltam, ahol kb. elvesztettem az identitásomat és az életemet, mert 0-24-ben próbáltam kibogozni a kétértelmű jeleit, hogy miért volta meg hirtelen a szeretetét, hogyan közeledjek hozzá, stb., és ez minden időmet és energiámat felemésztette. Másrészt, a legutóbbi (azóta az első) ismerkedésem során rájöttem, hogy rengeteg sebet hordozok még ebből a kapcsolatból, és akkor is a bántalmazó kapcsolatnak megfelelően reagálok, és ugyanazokat játszom le fejben, amikor egy teljesen egészséges emberről van szó (pl. stresszelek, ha a másik 2-3 órán keresztül nem válaszol, mert biztos ghostingol, vagy csajozik, mint az exem tette). Harmadrészt, rájöttem, hogy egy gyerekkori trauma miatt képes vagyok túlzottan háttérbe szorítani magam, és borítani mindent a saját életemben a másik kedvéért. Úgyhogy jelenleg az a cél, hogy a traumáimat feldolgozzam, megtanuljak biztonságosan kötődni, legyen egy stabilabb személyiségem, életritmusom, szociális hálóm, vagyis legyen egy olyan életem, amibe mást is jó szívvel behívnék. A szokásokhoz, élet-újrakezdéshez van egy programtervem, a többihez meg pszichológusom.

Alapvetően türelmes vagyok magammal, és bízom abban, hogy jobb lesz a helyzet, szerintem most jó irányba mennek a dolgok. :) Külső terén igyekszem többet sminkelni, nem azért, mert csak így látom magam szépnek, hanem mert jó érzés, hogy kicsit több energiát teszek a kinézetembe, illetve igyekszem rendszeresen sportolni, ennek már van pozitív "hozadéka", de nem ezért csinálom. Karrier, egzisztencia területén a korosztályomhoz képest rendben vagyok, úgyhogy ezt igyekszem is megtartani.

(Huszonéves nő vagyok.)