Mi baj velem, valami baj van velem, hogy egyszerűen nem hajt a vérem, nincs vágyam az udvarlásra, kezdeményezésre, vadászásra?

Vagy kellően intelligens vagy ahhoz, hogy felmérd a matematikai lehetőségeidet és ezért ár/érték arányban számodra nem éri meg a csajozás, így mindig a logika/racionalitás győzedelmeskedik az érzelmeid felett. Mint mikor a matematikus nem lottózik, mert 1:43 millióhoz az esély a főnyereményre, az egyszeri ember meg, aki megbukott matekból lottózik és ha megnyeri, akkor a matematikus pofájába dörgöli, hogy jó hülye volt, bezzeg ha ő lottózott volna, akkor akár ő is megnyerhette volna.

Vagy aszexuális vagy és igazából nem barátnő kell neked, elég egy kutya vagy cica, amihez hozzá lehet bújni. Az állatorvos miatt az se olcsó, de lényegesen olcsóbb.

A szerencsejátékot fel lehet úgy is fogni, mint egy nagyon kockázatos, rossz megtérülésű befektetés. Szerintem érdemben nincs különbség aközött ha lottózol vagy éppen tőzsdézel (vagy kriptó?) mivel egyikre sincs ráhatásod halandó kisemberként. De ugyanígy a szerencséről szólhat az is ha te elvégzel egy fizetős (és eléggé drága) tanfolyamot, képzést aztán nem tudsz vele elhelyezkedni sehol vagy éppen a te környezetedben nincs ilyesmi tudásra szükség. Akkor ez is lutri ha úgy vesszük, szóval igazából minden szerencsejáték.

A kérdésre válaszolva: szerintem nagyon sokan vannak ezzel így, köztük én is. Soha nem éreztem magamban "vadászösztönt" meg, hogy minden nőt meg kellene dugni aki kicsit is tetszik. Inkább tényleg egy valódi társra vágytam mindig. Találtam is egyet, de sokáig nem tartott a dolog, azóta pedig csak egyre nehezebb lesz, talán lehetetlen a dolog. Viszont az alap felfogásom nem változott, szóval nem nagyon akarok magam mellé egy olyan nőt, akivel csak megalkuvásból lennék együtt.