Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Mégis hogyan lehet az, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mégis hogyan lehet az, hogy azok a nők, akik huszonévesen itt siránkoznak, hogy magányosak, kiderül róluk, hogy külsőre rendben vannak, és úgy ahogy értelmesek is?

Figyelt kérdés

Körülbelül egy éve vagyok már itt folyamatosan. Nem vagyok képért instáló alkat, eddig összesen 4, azaz négy alkalommal kértem képet, és kaptam is. Minden esetben azon voltam megdöbbenve, hogy külsőre semmi gond nem volt velük. Arányos testalkat, teljesen korrekt arc. Belsőre sem mondanám őket selejteknek: szépen kifejezték magukat írásban, érdekes hobbikról meséltek, az életükből is csepegtettek egy-két felvonást, s habár én nem igényeltem a hosszas levelezgetést, az ideig-óráig tartó üzenetváltás alatt meggyőztek, hogy teljesen hétköznapi, normális lányok a beszélgetőpartnereim.


Sokszor látok elkeseredett, önmagukat rondának gondoló srácok által írt kérdéseket. Ez valamilyen szinten érthető is, hiszen nem túl vonzó egy nő szemében, ha egy gnóm szeretné őket megismerni (én is annak tartom magam, szóval nem vádaskodásból gnómozom le néhány férfitársamat).


Szóval nem Dániában, hanem itt... valami rohadtul bűzlik ezekkel a csajokkal...


2015. aug. 6. 23:20
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Utolsó nemtudom, mert én mikor beszélek egy csajhoz 10percig , ő meg asitozik meg alig beszél, unja magát, az olyan csajokat meddig kéne gyozkodni szerinted?
2015. aug. 7. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:

Valamiért mégsem talál párt az ilyen "rendben lévő csaj".

Nekem volt egy pár éves korszakom, amikor tényleg olyan srácokba botlottam, akiknek az én külsőm nem volt megfelelő. ( 170 cm, vállig érő fekete haj, szürke szem, szépnek mondott arc, mindehhez társult egy "fekete korszak" -fekete köröm, fekete cuccok, piercing stb) Vagy túl vad/elvont volt, vagy nem túl nőies vagy túl nőies, szóval mindig volt valami, amit kifogásoltak.

Sőt olyan is volt, h olyanokba sikerült beleütköznöm, akiknél a nő legalább 75-80 kg-tól kezdődött.. így a szerény 50 kg-mal elbújhattam.. :)

Én ezt annak tudtam be, h egy hülye rossz időszakomat élem.

És valóban így is volt. A külsőmön nem változtattam túl sokat, egyedül talán a bakancsot tettem félre.

Aztán megismerkedtem a párommal, aki ma már a férjem.

(később a terhességem alatt lekerült az orrpiercing és a fekete cuccok java, valamint kicsit barátságosabbra festettem a hajam és kicsit színesebb lett a világ :) (mondjuk szívem mélyén ettől függetlenül még mindig a rock zene az örök... :) )

Szóval biztos, h mindenkiben van valami hiba, ami az éppen akutális jelöltnek nem tetszik a másikban.

Csak rá kell találni mindenkinek a saját útjára.

2015. aug. 7. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 Nem mondod :D ***** válasza:
Nálam az a gond, hogy allergiás vagyok arra, ha valaki nem tud helyesen írni. És nincs mit csináljak, nagyon zavar. Nem az, ha elír pár betűt, hanem amikor a kell-t egy l betűvel írja vagy ilyenek...
2015. aug. 7. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

A válasz egyszerű. saját maguk ellenségei.


Több 100 ilyen emberre ráírtam már, aki itt sír, hogy nincs barátja, lelki társa vagy ismerkedne. 99%uk vissza se írt. 1 %uk unatkozott, és elhalt a levelezés a részéről 2-3 levélváltás után.

2015. aug. 7. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

Nagy a különbség szerintem a huszonéves fiúk és nők között. Amíg az itteni fiúk elsősorban egy szép barátnőt akarnak huszonévesen, addig egy nő ilyenkor már élete párját keresi.

Innentől pedig logikus, hogy nem csak arra van szüksége, hogy valaki leálljon vele egy légyottra, hanem olyan emberekkel érdemes próbálkoznia, akikben megvan a lehetőség arra, hogy életük párja legyen.

Ez egyébként különösen azokra a "rendes lányokra" igaz, akiket állandóan keresnek itt. Hiszen ha valakinek kettőnél több partnere volt, azt már itt az utca rongyának kiáltják ki. És sajnos a társadalmunk is elítéli.


Én például nem foglalkoztam ezzel, hanem aktívan próbálkoztam. Ennek következtében tucatnyi partnerem volt 25 éves korom előtt. Ez szerintem egyáltalán nem sok, de bizony volt, akitől megkaptam, hogy ilyen "elhasznált nő" nem kell neki. (Még szerencse, hogy végül találtam egy olyan embert, aki nem így gondolkozik.)


Szóval akkor hogy is van ez? Ha egy nő ismerkedik, az is baj - ha nem ismerkedik, az is baj :D

2015. aug. 7. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Akiket így ismertem azok szerintem egy zárt társaságban mozogtak. Még ha nagy is az a társaság, akkor is kevés az esély, hogy két ember kölcsönösen tetsszen egymásnak és mindketten szabadok legyenek.
2015. aug. 7. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

15#

Nagy a különbség szerintem a huszonéves fiúk és nők között. Amíg az itteni fiúk elsősorban egy szép barátnőt akarnak huszonévesen, addig egy nő ilyenkor már élete párját keresi “


🤣🤣🤣


Ja az biztos, az a helyzet, hogy nem csak szépekből áll a világ.


Én se vagyok szép 10/5 talán és rengetegszer megkaptam már, hogy csúnya vagyok az utcán c.csajoktól beszólogatva.


Na meg amikor sajnálatból mondják nem vagy csúnya ez nem igaz. Amikor meg randija hívod vagy közös képet akarsz Facebookra akkor elzárkózik.


Ja ész ezt egy átlagos lány teszi 10/6-os .



Az a helyzet, hogy minden nő a legjobbat akarja akire irigyek lehetnek a hülye barátnői....


Ma fogok elhívni egy csajszit dumál gatni, kiváncsi leszek, hogy mi lesz .


Bár az igazat megvallva már nem érdekel semmi csak egy jó barátnőt akarok aki mellettem ál.

2018. dec. 26. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!