Normális, hogy a egyedüllét miatti frusztráció után egy migránsok miatti polgárháború vagy harmadik világháborún kattogok és azzal terelem el a figyelmem?

Nem direkt van, de tényleg kicsit aggódok, pedig Budapesten vagyok, de be se tettem a lábam a Keletibe, még a belvárosba se, meg menekülteket is alig látok azon a környéken (Kelenföld), ahol én lakok.

A napokban valami miatt egy polgárháborús helyzetet vizionálok, vagy hogy kitör a harmadik világháború. Bár puncinak érzem magam, hogy túl későn születtem és sose voltam katona. Nincs b*zi ecsethajam (sőt, kopaszodom így 23 évesen), ha jön a behívó, akkor menni kell, nem leszek hazaáruló féreg. Meg kiskoromban szerettem a fegyvereket. Viszont pszichikailag gyengének érzem magam, ami miatt sulis koromban gúnyoltak. Cserébe nincs nagy egóm, így fegyelmezett vagyok. A másik pedig, hogy a szerencsefaktoron múlna, hogy túlélem-e, vagy kiontott belű rothadó tetem lennék. De ha menni kell, akkor menni kell, ez kötelesség, itt tanultam, itt nőttem fel, szívességgel tartozok és nem olyan punci leszek, mint a gyk politika rovat válaszolóinak legtöbbje, vagy a migránsok, hogy háborús helyzetben fülüket-farkukat behúzva otthagyják országukat, feleségüket és gyerekeiket.

Mit tanácsoltok, hogy készüljek egy esetleges hadiállapotra? Gondoltam, hogy elmenjek katonának már most, de akkor itt kéne hagynom az egyetememet és jól fizető munkámat (informatikus), valamint át se mennék a pszichológiai alkalmasságin.

Egyáltalán felesleges ilyeneken gondolkodnom? Túl sok politikai oldalt nézek? Tudom, sokan szefósnak fognak nézni, de ilyen gondolatok keringenek a fejemben és azóta meggyógyultam, kevesebb lányt nézek meg az utcán, nem érdekel, hogy nem vagyok sikeres náluk, mert tudom, hogy a világon vannak ennél sokkal fenyegetőbb és rosszabb dolgok! :D

23/F