Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Miért mondja a lagtöbb így...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért mondja a lagtöbb így ismerkedő a pasi (vagy kezdetekkor miért nyomatják levélben), hogy ők gyereket akarnak hamarosan úgy, mint akiknek ez életbevágó?

Figyelt kérdés

Közben kérdezik tőlem is (már ismerkedéskor, levélben), és aztán már az első randin is hogy én hogy állok a gyerekprojekthez, és többször is nyomatékosítják, hogy igenis, nekik már ez kell és megállapodnának. Mintha enélkül nem lenne már értelme az életnek. Azért kérdezem, mert ezek után rendszerint átváltanak bunkóba, és nem telik el öt perc ezeken az első randikon (míg én is elmondom, hogy a megfelelő embert keresem, ezért van pont ő itt) és mindezek után fel akarnak hívni a lakásukra. Legutóbb mindemellé egy olyan fogamzásgátló módszerekről szóló kiselőadást kaptam a pasitól, hogy csak lestem. Ott, az első randin.

Értem én, hogy színjáték azért, mert azt hiszi, ostoba vagyok és elhiszem, hogy ő is távkapcsolatban gondolkodik, de mi értelme?



2016. jún. 17. 21:44
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Azt hiszem gy akarnak bevágodni, azt hiszik mindennő rögtön a gyerekre gondol, hogy rögtön szeretne gyereket. Gondolják ezzel megolvaszthatják a lelkedet és az ágyába akar csalógatni.
2016. jún. 17. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

vagy fals duma azt hiszik ez bejön a nőknek

vagy nagyon sok mai életképtelen kisfiú direkt fel akar csinálni egy lányt mert azt hiszik a gyerek miatt a szülei vagy a lány szülei pénzelni fogják, oda költözhet majd anyosékhoz,

2016. jún. 17. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Ezt értem... De akkor ne azt írja az adatlapjára pl, hogy "ÉRTELMES NŐT KERESEK", így kiemelve. Mert nyilván nekem is lejön ennyi idősen (33), hogy egy 39 éves pali csak ennyit akar. Tudhatnák, h egy normális nőnek nem ettől lesz nedves az első randin a bugyija és nem képzeli azt, h az, aki előtte gyerekről beszélt, 5 perc múlva meg ágyba cipelne, az komolyabban tervez vele...
2016. jún. 17. 22:07
 4/12 anonim ***** válasza:

Màr nem tudnak màst kitalàlni, hogy àgyba csaljàk a hiszèkeny csajokat. Aki valóban gyereket szeretne az nem az elején fog ezzel előhoizakodni. Csak ha màr közelebbi a kapcsolat.

Nekem aztàn mondhattàk volna. Egyrészt nem dőltem volna be ilyen szövegnek, màsrészt 23 évesen tudtam meg, hogy talàn meddő vagyok. Ez azóta màr biztossà vâlt. Szóval nem érdekel a gyerek téma. Akkoriban sem szerettem beszélni róla.. Bàr évek óta nem is randizom:) Így nem kerülök ilyen helyzetbe.

2016. jún. 17. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

De akkor miért nem olyan nőket keresnek, akik olyan buták, mint a tök? Miért írják le, h értelmes, normális, stb nőket keresnek? Mert ezt csak ők képesek benyelni....

Egyébként én is halogatnám a gyerektémát ameddig lehet, szintén meddőségi dolgok miatt.

2016. jún. 17. 22:28
 6/12 A kérdező kommentje:
Kérdésben távkapcsolatot írtam az utolsó bekezdésben a végén véletlenül, de tartósra gondoltam.
2016. jún. 17. 22:37
 7/12 anonim ***** válasza:
Ezeknek szerintem tök mindegy, hogy ki az, csak megfektethessék a lányt és ennyi. Valójában jó is így, mert csak 1 randit kell velük lebonyolítanod és kiderül rögtön, hogy nem őket keresed :) így több időd marad megtalálni megfelelő cél személyt, nem kell több randit szervezned velük.
2016. jún. 17. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 LazyJones ***** válasza:
Szerintem egyszerűen csak rossz pasikat fogsz ki. Én közel 35 évesen gyakran érzem azt, hogy lassan ideje lenne a családnak és a gyereknek, és jó lenne, ha valami lenne, amiből mindez kialakulhatna, de tökön is szúrnám magam, ha 1-2 éven belül kellene összerántanom mindent. Ugyanakkor egy bizonyos kor felett feltűnt, hogy rengeteg nő már nem pasit keres, vagy párt, inkább egy leendő apukát, még mielőtt leketyeg a biológiai óra. (Egy régi, nagy "szerelmem" pl. azért házasodott meg 28 évesen, hogy végre szülhessen, és ne maradjon vénlány...) Szóval ezeknél a pasiknál lehet, hogy szintén egyfajta teljesítmény-kényszer mocorog, vagy szimplán potyavadászok, akik azt hiszik, ezzel meg lehet fogni a nőket, merthogy "biztos akkor komolyan gondolja". Én komolyan szoktam gondolni a dolgokat, de épp ezért nem mennék bele semmi elkapkodott dologba.
2016. jún. 17. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
56%
Valóban nem első randira való téma, de 2-3. randim már rákérdeznék nem "csesznék" el hónapokat, de még heteket sem az időmből és én sem máséból, hogy ezt megtudjam. Bár csak 30 vagyok, a családalapítás fontos számomra, és ha lesznek gyerekeim szeretném őket még jó egészségben, jó erőben felnevelni, meg azért minimum a 18. születésnapjukat szeretném megélni. Akinek meg ez "nem gyere be" azzal nem is foglalkozom. Miért kéne. Aki meg komoly, az nem az ágyba cibál az első randi vége előtt de már a felvilágosítás után. 29/f
2016. jún. 18. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Nyilván tisztázni kell, hogy kinek mi a célja. Csak üti egymást a kettő. Ágyba akarnak cibálni a randi közepén és előtte 5 perccel még arról győzködnek, hogy hamarosan aktuális a gyerekprojekt...
2016. jún. 18. 07:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!