Lányok! Ti összejönnétek nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő pasival, aki nagyon tetszik nektek?

Tehát, lehet-e kizáró ok egy ilyen személyiségzavar egy kapcsolatban?

Hadd fejtsem ki a nárcisztikus személyiségzavar lényegét, mivel sokan félreismerik:

Sokan úgy hiszik, hogy az ilyen ember önmagába szerelmes és csak önmagával foglalkozik. De inkább úgy mondanám, hogy sohasem tudnak önmaguknak megfelelni, olyasmi mint az anorexia, bármit tehet az illető mindig kövérnek látja magát. Ebből következik az, hogyha önmagának nem tud megfelelni, akkor mást hogyan tud elfogadni/szeretni?

Tehát innen jönnek a problémák, mivel a szerető nő mindig csak második lesz, amely előbb vagy utóbb a kapcsolat végéhez vezet (illetve kellene vezetnie).

Továbbá ez a személyiségzavar nem az emberrel született "probléma", csupán csak neveltetés kérdése. Pl: a szülők minden negatív eredményt felnagyítanak, míg a pozitívumokért nem jön semmilyen elismerés. Ezért van az, hogy az ilyen emberek sokszor álomvilágban élnek, pl: szuperhősnek képzelik magukat, hogy kapjanak egy kis elismerést/figyelmet, majd ilyet gondolnak: "Hahó én is itt vagyok, ezzel már elegendő dolgot tettem le az asztalra?".

Leginkább arra lennék kíváncsi, ha ez kiderülne az első randikor vagy találkozáskor, akkor otthagynátok-e az általatok talált jóképű pasit? Vagy felébredne bennetek az anyai ösztön, hogy ennek a férfinak segítségre van szüksége és "küzdenél" vele együtt?