Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Velem van a baj, hogy a férfiak többsége hazugságokkal, vetítéssel és menőzéssel próbál "felszedni"?

Figyelt kérdés

Nem értem, engem néznek olyan nőnek, akinek ez jön be, vagy alapból önbizalom hiányosak és így próbálnak kompenzálni? Teljesen mindegy, hogy az illető pasinak mennyi pénze van, vagy mennyire néz ki jól, mindig kiegészíti a bemutatkozását valamilyen kitalált, eltúlzott sztorival. Az első barátom például kitalálta, hogy neki 3 vállalkozása is van, amiről aztán kiderült, hogy igazából csak 1, az is az apjáé. Amikor megláttam a böngészőjében egy pornóoldalt, azt állította, hogy az oldal design az ő keze munkája, és csak azért nézte :D Pedig engem aztán abszolút nem érdekel, ha pornót néz.

Nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolatom egy másik pasival, ő sokkal durvábban nyomta ezeket. A randis időszakban beszéltünk egymás exeiről, és amikor kérdeztem, hogy kikkel volt előttem (sok közös ismerősünk van), akkor felsorolt 2-3 népszerűbb modell csajt a városunkból. Ebből persze semmi nem volt igaz, utólag jöttem rá. Aztán a kapcsolatunk elején folyamatosan mondogatta, hogy a munkahelyén és facebook-on is mennyi lány nyomul rá. Képes volt, és az exbarátnője nevében küldött magának egy sms-t, amiben leírta, hogy ő mennyire rendes, önzetlen pasi, és reméli, az új barátnője (azaz én) meg fogja becsülni, mert még egy ilyen jó embert biztos nem talál. Persze a pénzzel is menőzött, hogy az ő családja milyen gazdag és neki is milliói vannak a számláján (jah, ezért dolgozik egy gyárban :D). Amikor meséltem neki az utazásaimról és arról, hogy külföldön is éltem, szerintem bekattant nála valami, mert ő is kitalált pár külföldi utat, amit megjárt, nehogy már kevesebbnek tűnjön nálam. Egy idő után rájöttem a hazugságaira, és próbáltam vele megértetni hogy ezekre semmi szükség, mert szeretem a pénze és a menő sztorijai nélkül is...de persze nem tudta abbahagyni, így szakítottunk.

Úgy gondoltam, kicsit magasabbra teszem a mércét, így ismerkedni kezdtem egy diplomás, vezető pozícióban lévő pasival. Mivel őt ismertem már régebbről, tudtam róla hogy értelmes és neki aztán tényleg nincs oka eltúlozni a dolgokat. Hát, sajna tévedtem. Ő is olyan népszerű pasinak próbálta magát beállítani, aki után bomlanak a csajok és FB-on zaklatják, szegényt ki akarják használni, mert sok pénze van és befolyásos, de utólag kiderült, hogy ebből semmi nem igaz, ő próbál inkább kétségbeesetten becsajozni. :D Elég hamar kiábrándultam belőle, ezért 2 randi után hagytam is fenébe...

Most ott tartok, hogy semmi kedvem ismerkedni, mert az elmúlt 5 évben csak a képmutatással találkoztam, sajnos még egy komolyabb kapcsolatban is.


2017. márc. 14. 14:11
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
23%

Papucsabb férfiakkal ismerkedsz össze. De tényleg.


Hidd el, rengeteg férfi van, akinek nem kell kamuznia és akik ILYEN DOLGOKBAN őszinték. És ezt most jó értelemben mondom róluk.


---

Túlságosan gyönyörű vagy. A férfiak ezért azt érzik hogy nem érdemelnek meg és valahogy kompenzálniuk kell ezt a dolgot még jobban. De itt ugyanúgy előjön az, hogy inkább papucsabb férfiakkal ismerkedsz.

2017. márc. 14. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:

Azzal van a baj, hogy nem szurod ki ezeket az elejen es hajtod el oket mar akkor. Azert kamuznak, mert bekajalod es csak joval kesobb jossz ra maximum az igazsagra.

Mondjuk nem tudom, mert nekem nem voltak meg ilyen tapasztalataim. Egyik exemnek es a paromnak sincsenek olyan extra sztorijai - esetleg a jelenlegi paromnak par hajmereszto, de azokrol biztos forrasbol tudom, hogy igazak, mert nem engem etetett vele kettesben, hanem haveri osszeulesek alkalmaval kerulnek szoba neha a regi sztorik :D Meg egyik sem ilyen legbolkapott hulyeseg, hogy 3 vallalkozas, modell exek, stb.

2017. márc. 14. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
0%

A történeted olvasva, azt gondolom, Andersen még sem halt meg, csak újjászületett :D

És azon nem gondolkoztál, miért találnak meg ilyen pasik, mert a meséken kívül egy közös van bennük, az pedig Te vagy :)

2017. márc. 14. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:

Ez nem papucs ez jellemtelenség, kőkemény manipuláció ( magának küld smst), és nem csak azok csinálják akik "kevésnek érzik magukat", hanem azok is akik versenyt űznek a csajozásból.

Sőt, olyanról is hallottam, hogy van aki ezzel"versenyezteti" őket, hogy mindig ott van 4 exbarátnő, 3 titkárnő, 4 lánybarát mindegyik ugràsra készen... :D

2017. márc. 14. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim válasza:

Azt gondolom nem a pasikkal van a gond. Úgy értem, hogy természetesen vannak teljesen normális pasasok is, ugyanúgy, ahogy vannak szélhámosok és más szerencselovagok, vagy börtöntöltelékek, vagy épp fizikusok, költők, agysebészek, olimpikonok, tanárok, balettművészek, vagy bármi mások. Vannak tehát hiteles férfiak és vannak olyanok, akik mást mondanak, gondolnak és cselekszenek egyszerre, vagyis akik nem hitelesek.

A kérdés tehát nem az, miért ilyenek a férfiak, hisz tudjuk, hogy nem mind ilyenek. A kérdés sokkal inkább az, miért választod ki azokat a férfiakat a sokaságból, akik ilyenek.

Én megkérdezném tőled, milyen a viszonyod a szüleiddel, pláne az édesapaddal. Aztán megkérdezném, mit tartasz fontosnak az életben? És miért.

Megkérdezném, ki vagy, honnan jöttél és hová tartasz?

És hasonlóakat még. És akkor talán körvonalazódhatna, mi az oka annak, hogy így választasz.

Elsőre ez jutott az eszembe...

2017. márc. 14. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
22%
A legtöbb nő sajnos ezt várja el. Aki nem mutat vagy harsog ilyen dolgokról az biztosan "lúzer"...
2017. márc. 14. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
Életében egyszer mindenki összefut egy szélhámossal aki bepróbálkozik, és mivel minden szegmensben megtalálhatóak ezek a tagok nem biztos, hogy egyből vágja a nő, hogy hazudik az ürge- mivel nincs rá írva.
2017. márc. 14. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
Valószínűleg egy különleges nő lehetsz, és a pasik megpróbálnak valahogy többnek mutatkozni előtted, hogy elhidd, ők is elég különlegesek számodra. Biztos csinos vagy, emiatt butának gondolnak, és mindent összehordanak, hogy megszerezzenek. Ne légy hiszékeny, legyél határozott, így gyorsan lekopnak majd azok, akik nem érdemesek a figyemedre (mivel a határozott nők mellett csak a valamire való, magabiztos pasik maradnak meg). ;)
2017. márc. 14. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Sokat tudnak igen. :D Pl. Nemesi származású, a Liverpoolban játszott, ő festett egy híres képet, fekete öves karatés, Champs-Élysées lakott Párizsban. Lol Ezeket nem egy faszi mondta, hanem több, de kis nyomozás után kiderült, hogy egy sem igaz..

Így a memoárjaimban őrzöm őket, ha nevetni akarok egyet felevenítem őket.

2017. márc. 14. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
Szerintem is azért, mert egy bombanő lehetsz, és úgy érzik, hogy ők nem elég jók hozzád, ezért valamit fel kell mutatniuk, hogy legyen esélyük nálad.
2017. márc. 14. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!