Normális kapcsolat? Hogy nem lehet túlbonyolítani?

Sziasztok!

A problémám a következő:

Gyerekkorom óta hajlamos vagyok túlkomplikálni dolgokat, szerintem legalábbis ez lehet a baj.

Ha megtetszik valaki, megpróbálom felvenni vele a kontaktust, de ez gyakran átmegy őszinteségi rohamba, ami talán ijesztő lehet a másik szemszögéből. Ha pedig megpróbálom visszafogni magam, akkor inkább nagyon-nagyon furcsa és kínos lesz az egész.

Például most azt gondolom, hogy amit írni fogok, az önelégültségnek tűnik, de nem annak szánom.

Kezdjük azzal, hogy nem macsós, de jóképű gyereknek számítok. Kicsit túlsúlyos vagyok, de azt megoldom, meg amúgy is többet számít a személyiség. Emellett intelligens és érdeklődő is vagyok, sőt, amikor együtt vagyok valakivel az ő boldogsága a legfontosabb számomra.

Mégis, csak akkor jöttek össze velem csajok, ha átmentem parasztba. Értem, hogy hogy és miért működik ez a dolog, de baromira frusztráló a gondolat, hogy az ember nem lehet önmaga, ha nem akar egyedül maradni.

Az külön idegesít, hogy sokszor pontosan tudom, hogy mit kellene csinálni, mégsem teszem meg.

Van így ezzel más is? Ti hogy oldottátok meg? Én azon is gondolkodom, hogy rám férne, hogy csak alkalmi kapcsolatokat alakítsak ki, bármennyire is ellene van az alaptermészetemnek.

Az is zavar, hogy tudom, azért a nők többsége hosszútávú kapcsolatot akar. Velük nem lenne pofám kitolni, viszont rövid távú kapcsolatokra vágyó nőknek meg jó eséllyel én vagyok kevés. Nincs meg bennem a szenvedély aziránt, aki nem érdekel.

Na erre varrjatok gombot! :D

Ötlet?