A csúnya/kövér lányok pasijai legbelül nem éreznek hiányérzetet és nem boldogtalanok?

Sokszor látok a fb-on és utcán is olyan kevésbé szép párokat (általában alacsony/kövér pasi - duci/ronda nő felállásban), akik ölelgetik egymást, mosolyognak, látszólag odavannak egymásért, de nem tudom elképzelni, hogy amikor mellettük meg elsétál egy +180-as, sportos, sármos pasi a csinos, formás alkatú, dús hajú, érzékien hamvas barátnőjével és forr körülöttük a hedonista szenvedélyes életérzéstől átitatott levegő, akkor legbelül akár az alacsony/kövér pasi vagy a duci/ronda csaj ne érezne hiányérzetet és ne fogná el egyfajta keserű beletörődés. És akkor sétálnak tovább az utcán egymásra néznek és egy pillanatra nem úgy tekintenek egymásra, mint azelőtt. Persze utána elfelejtik az egészet és megpróbálják a másikban megtalálni a vonzót, de tudat alatt mindig ott fog motoszkálni, hogy nekik sosem volt részük szenvedélyes testi/érzéki szerelemben/szexben. Annyira jó lett volna pszichológusnak tanulnom és akkor megérteném az emberek ilyen jellegű gondolatait. A kompromisszumkapcsolatok valóban sosem lesznek olyan őszinték és belülről jövőek, mint a valódi testi/lelki ösztönös szerelmek? Egyáltalán milyen megélnie/milyen érzés egy pasinak, amikor kompromisszumot kell kötnie annak érdekében, hogy legyen barátnője? Vagy egy nőnek, hogy ne sértsek meg a nőket. Én nem tudom milyen érzés, hiszen alacsony, vékony, de jóképű pasiként huszonévesen még szűz vagyok és sosem volt opció, hogy annál a mércénél lejjebb adjam, ahol már a kapcsolat nem tudna őszinte, mélyről jövő testi örömöt okozni. Ti mit gondoltok erről?