Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Az ilyen férfi egy pszichopata?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az ilyen férfi egy pszichopata?

Figyelt kérdés
Van egy férfi akivel 1 hónapja vagyok együtt. Én 23, ő 30 éves. De elég furán viselkedik. Még véletlenül sem megyünk olyan helyre ahol a szülei is ott lehetnek, illetve a családjának sem mutatott még be. Az is előfordult már, hogy én már beakartam fejezni a csókolózást, míg ő erőszakkal ott tartotta a fejem addig, míg ő akart csókolni. Nem egyszer késett a randikról is, fél órákat is. Még ő volt rám megsértődve, hogy nem hogy örülnék hogy együtt lehetünk, hanem szemrehányást teszek neki a késért. Egyszer azzal az indokkal mondta le a randit, hogy összeveszett az apjával, persze ezt is Facebookon írta meg. Amikor szakítottam vele, küldött egy rózsacsokrot, de nem azt írta a cetliben hogy bocsássak meg, ha nem hogy ne haragudjak.
2017. dec. 26. 20:45
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
85%
Az egy kérdés hogy ő pszichopata-e, az pedig egy másik kérdés hogy ha te ilyennel összejössz akkor te mi vagy.
2017. dec. 26. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
25%
manapság divat pszihopatának beállítani egy férfit,így könyen kilehet vonni a forgalomból
2017. dec. 26. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
11%
akkor most szakítottatok? A boldogtalanság alapja a magas elvárás.
2017. dec. 26. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
Szerintem nős
2017. dec. 26. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
Egészen biztos hogy nem az, mert ismerem őt, ahogyan az ismerőseim is.
2017. dec. 26. 20:52
 6/19 anonim ***** válasza:
100%

"Nem egyszer késett a randikról is, fél órákat is.Még ő volt rám megsértődve.. "


És nem mondta "örülj,hogy csak késtem,mert amúgy nem is jöttem volna"? :D

2017. dec. 26. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Keress egy igazi férfit.
2017. dec. 26. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
91%

Volt olyan pasi, akivel 2 hétig randizgattam, aki a nyakam szorongatta csók közben. Mondanom sem kell, hogy olyan mélyen ledöbbentem, hogy rögtön ott hagytam. Nem kis szorításra kell gondolni, fájt. Utána írt, hogy mi ütött belém. Mikor elmondanád, hogy ez azért durva volt, azt mondta nála a szex is ilyen. Fojtogatós szex durva szex, illetve sérülés is elő fordult már (harapás által pl). Ott elköszöntem tőle.

Azt gondolom igazán megkérdezhette volna tőlem, hogy ez nekem mennyire fekszik.

2017. dec. 26. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
17%

Volt olyan pasi, akivel 2 hétig randizgattam, aki a nyakam szorongatta csók közben. Mondanom sem kell, hogy olyan mélyen ledöbbentem, hogy rögtön ott hagytam. Nem kis szorításra kell gondolni, fájt. Utána írt, hogy mi ütött belém. Mikor elmondanád, hogy ez azért durva volt, azt mondta nála a szex is ilyen. Fojtogatós szex durva szex, illetve sérülés is elő fordult már (harapás által pl). Ott elköszöntem tőle.

Azt gondolom igazán megkérdezhette volna tőlem, hogy ez nekem mennyire fekszik.



bezzeg a szüzeknek esélyt se adtok

2017. dec. 26. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
Utolsó. Igazad van. Bár még soha nem találkoztam szűz pasival még nem találkoztam.
2017. dec. 26. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!