Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » A nőknek minden az ölébe hullik?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A nőknek minden az ölébe hullik?

Figyelt kérdés

Nem provokációnak számom a kérdésem, csupán szeretném megismerni a szebbik nem néhány tagjának az álláspontját.

Eddig megélt 25 életévemben szó szerint mindenért keményen, és álhatatosan meg kellett dolgoznom ha elakadtam érni valamit. Ezt főként anyagi javakra, egzisztenciára, célokra, lehetőségek megteremtésére értem.

Az emberi kapcsolatok, értem ezalatt barátokat, családot, társkeresést háttérbe szorítottam, kevesebb időt és energiát tudtam oda koncentrálni. Amit nem feltétlen éltem meg negatívnak, mert akik most körbevesznek azok ténylegesen is mellettem állnak.

Egyedül ami fáj, amit látok átlagos kinézetű férfiként, hogy előnyös külsejű férfitársaim az élet ezen területén úgy aratnak, hogy nem vetettek, és szeméthalom, és romok maradnak utánuk szanaszét mindenhol.

* Tisztelet a kivételnek.

A nők esetében is ugyan ezt látom, azzal a kitétellel hogy ott az átlag szint, a hétköznapi lány sem éri be kevesebbel, mint sem gyönyörű felszínű társai.

* Ismét tisztelet a kivételnek, és semkit nem áll szándékomban megsérteni, beskatujázni, előítélkezni...

Csak a saját tapasztalataimat írtem le, és amit a környezetemben látok.

És felvetül bennem a kérdés... Ha tényleg jó nőt szeretnék magam mellet tudni.... Ezért is kőnkeményen meg kell küzdenem, mint megannyi minden másért? Vagy én mért nem tudom érvényesíteni, használni a könnyú utat, amit legjobban úgy tudnék kifejezni ha azt mondom... Ha békét akarsz akkor ne háborúz... Ne valami ellen, hanem valami mellett tüntess, állj ki...

Köszönöm ha végigolvastad. Válaszokat szívesen fogadok privátban is.


2018. máj. 17. 21:51
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
2%
Minden... bár nem mindig az, amit szeretnének
2018. máj. 17. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
91%

Tkp. mire vagy kíváncsi? A kérdés és a kérdés kifejtése nem ugyanarról szól. De ok, válaszolok több dologra.


"A nőknek minden az ölébe hullik?" Áruld már el, honnan jutottál erre a következtetésre! Minden embernek szembe kell néznie bizonyos akadályokkal az élete során, nemtől függetlenül. Ne hidd, hogy a nőknek olyan egyszerű!


Meg kell-e küzdened egy jó nőért? Igen, és örülj neki, hogy így van! Ha nem kellene küzdened érte, ha még csak csettintened sem kéne és ott lenne neked egy fullextrás nő, mennyire tudnád megbecsülni? Ne irigyeld azokat a férfiakat, akiknek semmit sem kell tenniük egy nőért, ők nem tudják értékelni a jót...

2018. máj. 17. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
89%

Elég bizarr elgondolásaid vannak az embertársaid egy bizonyos csoportja életviteléről.

Nem is lehet ezt szerintem érdemben kommentálni, inkább csak annyit fűznék hozzá, hogy nem mindig a "jó nők" (akikből akarsz egyet trófeának) dolgoznak a legkeményebben.

2018. máj. 17. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
91%
Hát... egyik pillanatban szinte szemrehányóan mondod, hogy az átlagos külsejű lányok csak szép fiúkkal hajlandóak járni, ami nyilván nem igaz, hiszen szép nőből / férfiból kevesebb van mint átlagosból. Aztán meg te magad kijelented, hogy átlagos kinézetű fiúként "jó nőt" szeretnél magad mellett tudni.
2018. máj. 17. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
87%

A kerdesed vege abszolut homaly:D milyen konnyebb ut?


Egyebkent meg az egzisztencia, celok, lehetosegek nem hullanak az olebe sok nonek sem. Vannak, akik a szepseguket kihasznalva penzes ferfiakra akaszkodnak ra, de ezzel fuggo helyzetbe kerulnek. Egy intelligens lany ezt igyekszik elkerulni. Egy diplomaert, stb ugyanugy tanulnia kell.

Masreszt te magad is felszines vagy, atlagos ferfikent top not akarsz, akkor bizony a top ferfiakkal kell versengened....

2018. máj. 17. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
90%
"Gyönyörű felszínű" nőkről beszélsz és azt hiszed, a külsőddel van a baj...
2018. máj. 17. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
89%
Szimplán csak irigy és rosszindulatú vagy ennyi gond.
2018. máj. 17. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 A legrosszindulatúbb ***** válasza:
2%
Le kell szarni, s nem az egekig magasztalni őket. Ez a marha nagy titok. Garantáltan 10 nőből 9 erre nedvesedik.
2018. máj. 17. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
60%
Figyelj már, egzisztenciáról írsz 25 évesen, nem érzed hogy kicsit gáz?
2018. máj. 17. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:

Nem néha a lábamra is esik valami...

Figyelj, te jó nőt akarsz, ahogy kiveszem olyat, akiért tepernek mások is, nos igen, nekik az ölbe és egyéb helyekre esnek a dolgok. Ez van. De nem minden nőnek, ezt te is írtad. Tehát csak megállapítottál valamit. Mi a kérdés?

2018. máj. 17. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!