Lehet mégis a barátom csinálja jól?

Állandóan barátnőt keresek ehhez ugye meg kell keresnem az egzisztenciát, keményen dolgozok, dolgoztam hogy el tudjak költözni otthonról saját kis albérletet tudjak bérelni. Aztán megismerkedtem egy lánnyal aranyos kedves volt nagy volt a boldogság együtt keményen dolgoztunk hogy valahogy az albérletet fel tudjuk tartani. Terveztük gyereket de ugye ahhoz is egy anyagi szintet kell kiépíteni még többet dolgoztam de valahogy hiába nem volt elég a pénz éreztük hogy több kell ahhoz hogy gyermeket vállaljuk. Ment a vita egyre több vita lett, főleg az anyagiak körül és az egzisztencia megteremtése miatt. Aztán elege lett és ott hagyott. Most itt ismét egyedül vagyok és egyedül kell valahogy ezt az albérletet fenntartási, keresgélek társkeresőn különböző ismerkedési helyeken de elégge6 szenvedésről szól a társkeresés úgy érzem.

Barátom is ugyan annyi idős mint én 32 éves és Őt nem érdekli semmi, szüleivel lakik elköltözni abszolút nem akar. Azt mondja ez kényelmes, barátnőt akár, családot sem néha egy kósza numera összejön neki, azt mondja az neki elég, valahogy úgy érzem hogy az élete gondtalan és állítása szerint lehet boldog is, valóban úgy érzem hogy boldog mindig jókedvű abszolút semmi gondja dolgozni alig dolgozik néha dolgozik néha nem. Tudom hogy fel kell nőni meg szülőktől ki kell repülni. De mégis valahogy úgy érzem hogy a mamahotelben lakó barátomnak sokkal könnyebb minden.

Persze lehet hogy majd később amikor szülei meghalnak akkor nehéz lesz neki de ki tudja addigra már lehet idősebb lesz és könnyebb lesz egy pót anyukát találnia idősebb nő személyében és úgye az ingatlan rajta marad bérelni már nem kell, venni már nem kell, hitelt már nem kell fizetni stb.